- Másfél éve nyertél díjat a Marton Éva Énekversenyen, utána Junior Prima díjas lettél, és azóta pörög a karriered. Hogyan éled meg ezt a változást?
- Szerencsére a mesterképzés alatt rengeteg dolgom volt, folyamatosan készülni kellett koncertekre, előadásokra, úgyhogy nem érzékeltem olyan nagy változást. A munka mellett most éppen a tanári mesterszakot végzem; néha úgy érzem, beleszakadok.
De megnyugtat és örömmel tölt el, hogy valamit már letettem az asztalra, és nem kell majd kétségbeesnem, amikor végleg kikerülök az egyetem biztonságot adó falai közül.
A legfontosabb – és egyben a legnehezebb ebben az életmódban –, hogy az alvásra időt szakítsak, hiszen anélkül nem lehet énekelni.
De már az is feltölt, ha takarítok, egy-egy barátommal találkozom, vagy a felhalmozott könyveim közül kiválogatom a következő olvasnivalókat. Rengeteg könyvem van, egy antikváriumból képtelen vagyok tíznél kevesebbel távozni.
- Az olvasás csak szórakozás számodra, vagy szakmailag is fontosnak tartod, hogy olvasott legyél?
- Számomra inkább szórakozás, de szakmailag is rendkívül fontos. Nem csak azért, mert fejleszti az ízlést, a stílusérzéket, a szókincset vagy az igényszintet: egy opera alapjául szolgáló mű megismerését a felkészülés elengedhetetlen részének tartom. Szeretnék mindent megtenni azért, hogy a produkcióm megalapozott és a lehető legmagasabb minőségű legyen. Hasznos másokkal is beszélgetni erről. A szakmán kívüliek sokszor fogalmaznak meg olyan gondolatokat, amik bennünk, előadóművészekben talán fel sem merülnek. Ez is kulcsot adhat ahhoz, hogy még többet tudjunk nyújtani a közönségnek.
- Úgy látom, nagy felelősséggel állsz hozzá a szakmád színészi oldalához. Mennyit segített ebben a Zeneakadémia? A színészi pályára is olyan jól felkészíti a szak a hallgatókat, mint az énekesi hivatásra?
- Rendkívül jól felvértezett az operaénekes mesterszakon töltött két év, és szenzációs tanáraim. Marton Éva zseniális színésznő, rengeteget tanultam tőle, keveselltem is az együtt töltött időt. Almási-Tóth András színészmesterség-órái is mélyen belém ivódtak. A gyakorlati feladatok mellett sokszor csak beszélgettünk – számomra ezek az alkalmak voltak a legmeghatározóbbak.
Friss diplomásként nemrég egyszerre két főszerepet kellett eljátszanom: be kellett ugranom a Bohéméletbe Mimire, mellette pedig Pécsett Rosalindát énekeltem A denevérben. A mesterképzésen kapott felbecsülhetetlen útravaló nélkül talán képtelen lettem volna erre. Persze szerencsés is vagyok, mert elvarázsolt művészegyéniségem mellett
van egy józan, jég hátán is megélő oldalam, így nem esem pánikba a hasonló kihívásoktól: megoldandó problémaként kezelem őket.
- Ebben hasonlítasz Marton Évára.
- Néhányszor a művésznő és a férje is megemlítette, hogy sok mindenben hasonlítok a fiatal Marton Évára. Ez nagyon jólesett. Ugyanakkor sok mindenben különbözünk is, és ezekkel a dolgokkal szemben mindig toleráns volt.
- Mi az, amiben különböztök?
- Lelkileg is más beállítottságúak vagyunk, és hangilag is kevésbé vonzódom az ő nagy repertoárjához. Bár lehet, hogy ez a koromból adódik, és egyszer én is arra vágyom majd, hogy Strauss- és Wagner-szerepeket énekeljek. Egyelőre inkább csak hallgatom őket, és olvadozom.
- Van olyan szerző vagy mű, amit nem szeretsz hallgatni?
Azt nem szeretem hallgatni, amikor nem jó az előadás.
Amikor üres, nem kidolgozott, és áthatja, hogy az előadót kizárólag a reflektorfény motiválja. Ez ma sajnos világszintű jelenség, pedig igényes kivitelezésben szinte bármilyen zene magával tudja ragadni a közönséget. Egyébként legtöbbször inkább régi felvételeket hallgatok.
- Feladatodnak tartod a közönség nevelését?
- Teljes mértékben. Sokan tanácsolják, hogy csak a fontos felkéréseket vállaljam el, de
egyszerűen nem tudok lemondani a kis vidéki koncertekről, ahol a művészettel ritkán találkozó embereknek adhatok valamit.
Örülök, hogy láthatom rajtuk az átszellemülést, a feltöltődést. Sok művész félvállról veszi az ilyen fellépéseket, amit hatalmas hibának tartok.
- Nemrég Mimi szerepét énekelted az Erkel Színházban. Az átlagos operakedvelőnek Mimiről egy naiv, törékeny lelkű lány jut eszébe, te viszont erős, magabiztos nő vagy. Nem töltött el félelemmel ez a sztereotípia?
HL: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem futott át az agyamon. De nem féltem. Ismerem magam, és csak olyasmit vállalok el, amivel képes vagyok azonosulni. Igaz, hogy a személyiségem vidám, energikus, erős, de velem is megesik olykor, hogy törékennyé, sebezhetővé válok, félénk vagyok, vagy zavarba jövök. Tudtam, hogy a lelkem melyik szegletébe kell nyúlnom ehhez a szerephez.
Ennyire pozitív fogadtatásra viszont tényleg nem számítottam – igaz, inkább a saját megnyugtatásomra koncentráltam, és igyekeztem nem belegondolni, hogy kik álltak már előttem ebben a produkcióban az Erkel Színház színpadán. Sümegi Eszter 1983-as ruhájában léptem színpadra, ami azóta Kolonits Kláráé is volt. Ebben a szakmában sok múlik a tehetségen, a belefektetett munkán és a hangi adottságokon, de a pszichikai teherbírás mindennél fontosabb.
- A stressztűrő képesség adottság, vagy dolgoztál a fejlesztésén?
- Természetesen fejleszthető. Saját magam terapeutájaként mindig higgadtan átgondolom a helyzetet. Ha az ember nyugalmat erőltet magára, igyekszik pozitívan szemlélni a világot, sokat mosolyog, kedves másokkal, akkor az befelé is hatni fog. Persze a realitás talaján kell maradni. Problémás helyzetben igyekszem megtalálni a kivezető utat mind a szakmai, mind a jellemfejlődés terén.
- Mit szeretnél elérni a szakmában?
Azt, hogy megmaradjon az őszinteségem és a mostani hozzáállásom a munkához.
Hogy minden produkciómmal szívből jövő és minőségi értéket tudjak adni az embereknek. Az sokkal kevésbé érdekel, hogy meddig jutok a ranglétrán. Nem érzem úgy, hogy a szakma minden áldozatot megérne: a családról például biztosan nem mondanék le. Emellett persze hihetetlenül jó, hogy azt érezhetem: erre a pályára születtem, és önazonos vagyok benne. Remélem, nem fásulok majd bele, és marad elég motivációm, ami tiszta és igaz.
Elérhető a Zeneakadémia épületeiben, a budapesti konzikban, illetve a következő helyeken: Óbudai Társaskör, Fonó Budai Zeneház, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény, Rózsavölgyi Szalon, Írók Boltja.