Zenés színház

Hunok és kalózok a gályarabság éveiben

2013.04.13. 10:16
Ajánlom
A Nabucco 1842-es milánói bemutatója áttörést hozott a 29 éves Verdi pályáján. Elhalmozták megrendelésekkel és a zeneszerző - már-már az ésszerű határokon is túl - igyekezett mindegyiknek megfelelni. 1843 és 1850 között 13 új darabját mutatták be, a premierlehetőségért egymással versengő olasz színházak, és Milánó, Velence, Róma, Nápoly, Firenze és Trieszt mellé két világváros, Párizs és London is feliratkozott.

Átlagosan hat hónap alatt készült el egy-egy új operája, s Verdi a művek megírása mellett a szereplőválasztás, a színpadra állítás és a betanítás aprómunkájából is kivette a részét. 1851 és 1857 között látszólag mérséklődött a tempó, hat premierje volt (köztük a Rigolettóé, a Trubadúré és a Traviatáé), ám a megelőző művek ilyen-olyan felújításaival a munkaterhelés bizonyosan fokozódott. Híressé vált levelében így írt: „a Nabucco óta nem volt egyetlen nyugodt, békés órám, tizenhat év kényszermunka". E bő másfél évtizedet nevezik a Verdi-életrajzokban - átvéve a szerző láttató erejű kifejezését: anni di galera - a „gályarabság éveinek".

A librettóra kiszemelt irodalmi művek tekintetében változatos kép tárul elénk. Shakespeare-től Voltaire-ig, Scribe-től az ifjabb Dumas-ig és a mára már elfeledett olasz írókig Verdi szövegszerzői - Solera, Piave és Cammarano - sokféle forrásból merítettek. A „mezőnyből" a maga három drámájával kiemelkedik Friedrich Schiller, valamint két-két művével Victor Hugo és George Byron. Mint korának legtöbb szerzője, Verdi sem tudta kivonni magát a Byron-divat hatása alól. A kalandos sorsú, zavaros magánéletű angol arisztokrata író munkái élénken foglalkoztatták a komponistát, több művében is operára alkalmas alapanyagot látott. Végül A két Foscari (1844) és A kalóz (1848) jutott el a színpadig. Utóbbit igen ritkán játsszák, jó eséllyel szállhatna versenybe a leghányatottabb sorsú Verdi-darabok mezőnyében, „komoly" kihívója csak az Alzira (1845) lehetne.

A kalóz trieszti premierje derekas bukást hozott. Kisebb olasz együttesek később megpróbálták sikerre vinni, és 1852-ben Milánó is tett vele egy kísérletet, de csekély eredménnyel. A kalózt a hosszú álomból 1971-ben, Velencében próbálták felébreszteni; részsikerként könyvelhetjük el, hogy a mélyalvás szendergéssé élénkült. A trieszti fiaskó egyik oka minden bizonnyal az lehetett, hogy Verdi nem személyesen irányította a darab előkészületeit, s magán a premieren sem jelent meg. A Verdi-szakértők egyöntetű véleménye szerint azonban a zenei minőség és a mellőzöttség között nincs szoros összefüggés, s a lendületes, fordulatos, feszes történet színházi értelemben is sok lehetőséget rejteget magában. Tagadhatatlan persze, hogy a darab néhány megoldása túlhaladottnak tetszik, ugyanakkor a sablonok és a konvenciók mögött kitapintható Verdi zenedrámai géniusza.

Verdi zsenialitását és egyedülálló dramaturgiai elgondolását dicséri, hogy a kiélezett szituációkat és a főbb szereplőket jellemző zártszámok között olyan zenei kapcsolatokat hoz létre, mintha egymás variációi lennének. Ez a zenei technika az egyéni sorsok helyet a sorsközösségre irányítja a figyelmet, így alakítva át végzetdrámává a byroni mesét.

Az Attilában, Verdi Velencében bemutatott operájában (1846) csak ürügy a hun vezér itáliai hadjárata, a darab leginkább egy romantikus szerelmi történetbe csomagolt aktuálpolitikai kiáltványnak tűnik, melyben még a premierváros, Velence mitikus megalapításáról is esik néhány röpke szó. Éppúgy, ahogy A kalózban, itt is egy sértett asszony kezébe került tőr pecsételi meg a főhős sorsát. A Becstelen brigantyk rendezőjének, Quentin Tarantinónak biztosan tetszene az opera történelmi tényekkel dacoló, sok-sok fordulata.

A darab nem aratott azonnal átütő sikert, de gyorsan lábra kapott, és hosszú évtizedekig az egyik legnépszerűbbnek számított. Zenéje rendkívül modern, a szó szoros értelmében korszerű, nem egy részletében még jócskán túl is szárnyalja a kortársakat. A zenekari átvezetések Liszt meg sem született szimfonikus költeményeit jósolják; a nagyszabású tablóképek zenei naturalizmusa az Attila komponálásakor még csak hét éves Muszorgszkijnak készíti elő az utat; a prológusban pedig Foresto olyan cavatinát énekel, hogy fél évszázaddal később Puccini is büszke lehetett volna rá.

Liszt Ferenc Wilhelm von Kaulbach 1850-ben festett képétől ihletve komponált szimfonikus költeményt, melyben a K.u. 451-ben lezajlott, gigantikus catalaunumi csata apropóján a keresztény hit végső győzelméről szólhatott. Az 1857-ben, Weimarban bemutatott kompozíció (Hunok csatája) mesterien érzékeltetette a valóságos és a mennyei harc kettősségét, a hús-vér harcosok és az eszmék összecsapásának párhuzamosságát. Liszt egészen újszerű zenekarkezelésével fantasztikus térillúziót teremett, s a megidézett gregorián énekből (Crux fidelis) - tűnjék bármily profánnak is - operai mottó-dallamot alakított ki, mely a darab legvégére sokjelentésű szimbólummá vált.

Mondhatnánk, hogy Liszt technikája példa nélküli, ha Verdi egy évtizeddel korábban nem komponálta volna meg az Attila első felvonásának záróképét. Az álom és a valóság, az ideális és a reális, az égi és a földi, a Veni creator spiritus dallama és Attila táborának harci zenéje, a római püspök (Leone) és a hun király találkozása rendkívüli inspiráló erővel szólította meg Verdi invencióját. Hihetetlen megjelenítő erővel szólt nem evilági dolgokról, és magától értődő természetességgel varázsolt a színpadra elvont eszméket. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a korabeli közönség e jelenetet csak napi valóságként volt képes értelmezni. A római püspökben lényegében mindenki Giovanni Mastai-Feretti bíborost ismerte fel, aki 1846-tól IX. Pius néven irányította a pápai államot. Az olaszok komoly reményekkel követték Pius színrelépését, 1848 márciusára az egyik legnépszerűbb politikussá volt. Áprilisban viszont elutasította a függetlenség képviseletét és ezzel a nemzet szeretete is köddé vált.

Verdi 1846 januárjában ágynak esett, úgy tűnt, hogy az Attila márciusi premierjét el kell halasztani. A zeneszerző összeszorított fogakkal (ahogy ő fogalmazott: „gyakorlatilag a halálos ágyon"), de befejezte a művet. A bemutató utáni tavasz a lábadozással telt, a 33 éves komponistának végre volt egy kis ideje arra, hogy végiggondolja, hová vezethet ez az őrült munkatempó.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Zenés színház kritika

A mi Chicagónk

A Chicago a minőségi szórakoztatóipar egy legsikerültebb darabja. Nem azért persze, mert igen jól meg van csinálva. Inkább azért, mert jól ki van találva. Nemcsak a társadalmat leplezi le, de önmagát is. Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában pedig a mi, honi állapotainkat is.
Zenés színház interjú

„A Marica grófnőnek minden száma sláger”

A Fertő-tó partján, Mörbischben láthatja a közönség Kálmán Imre örökzöld alkotását, a Marica grófnőt, amely zeneileg és látványosságában is lenyűgözőnek ígérkezik. A produkcióról a Seefestspiele Mörbisch művészeti vezetőjét, Peter Edelmannt kérdeztük.
Zenés színház interjú

"Szeretni kell és pont" – A nő kétszer

Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjének kétestés, margitszigeti bemutatójának primadonna szerepében július 20-án Dobó Enikő, 21-én pedig Eperjesi Erika látható majd. A két „Fedórát” szerepükről és az előadásról kérdeztük.
Zenés színház kritika

Dadaista baba

Kortárs-ifjúsági-abszurd-bábopera – a négy jelzőből egy is elég, hogy a közönség előre tudja, nem szokványos élményben lesz része. Vajda Gergely Az óriáscsecsemő című darabja nem csupán megfelelt elvárásainknak, de felül is múlta azokat.