Zenés színház

Húsz nemzet énekesei mérik össze tudásukat a Zeneakadémián

2016.08.16. 15:50
Ajánlom
Szeptember 19-25. között a nagyközönség számára is nyilvános fordulóihoz érkezik a II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny.

A Zeneakadémia történetének első, saját rendezésű versenyét 2014-ben hirdették meg először, alig néhány hónappal az épület újranyitását követően. A versenyt övező nemzetközi érdeklődés, és a versenyzők egyöntetűen pozitív visszajelzései után idén januárban második alkalommal is meghirdették a 18-32 éves hölgyek, illetve a 18-35 éves urak számára a megmérettetést, amelynek első fordulójára egy barokk és egy más korszakból származó szabadon választott, zongora vagy zenekari kísérettel előadott áriát tartalmazó videófelvétel beküldésével lehetett jelentkezni.

Marton Éva Énekverseny

Marton Éva Énekverseny (Fotó/Forrás: Tuba Zoltán)

Az előzsűri döntése alapján II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen mintegy húsz nemzet hetvennél is több művésze képviseltetheti magát: a nyolc magyar énekes mellett tíznél több európai ország versenyzői, tucatnyi orosz művész, valamint kazah, mongol, kínai és koreai, valamint USA-béli fiatal énekesek vehetnek részt a szeptember 19-25. közötti élő fordulókon.

A verseny Marton Éva vezette zsűrijébe az operavilág olyan magyar és nemzetközi kiválóságai kaptak meghívást, mint Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere, Vittorio Terranova, a F. Tagliavini operaverseny művészeti vezetője, Christina Scheppelmann, a barcelonai Teatro Liceu főigazgatója, a dél-koreai Sung Bin Kim, a Daeshin University zeneművészeti karának dékánja, Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora, Honghai Ma, a sanghaji Központi Zeneakadémia professzora, illetve Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A több mint 42.000 Euró összdíjazású verseny élő fordulóin hét tetszőleges ária és egy Liszt-dal előadásával mérik össze tudásukat a világ legkülönbözőbb pontjáról érkező fiatal művészek, akiket a döntőben, valamint a Magyar Állami Operaházban megrendezendő gálán a Magyar Állami Operaház Zenekara fog kísérni, a Kossuth-díjas Kocsár Balázs vezényletével.

A versenyzők életrajzát és műsorát, illetve a verseny legfrissebb híreit keresse a martoncompetition.hu oldalon, a fordulók időbeosztását és a jegyvásárlási lehetőségeket megtalálhatja ide kattintva.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Wildhorn-ősbemutató a Margitszigeten: Látványos zenei ízelítővel mutatkozott be a WONDERLAND musical

A képzelet új dimenziója nyílik meg Frank Wildhorn és Jack Murphy Wonderland musicalében a Margitszigeten, amely az Alice Csodaországban világát álmodja újra a 21. század szemével.
Zenés színház kritika

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.