Egyetlen évadot sem mulasztott Plácido Domingo a New York-i Metropolitanben: mindegy hétszáz előadásban lépett fel fél évszázad alatt.

Domingo a Playbill interjújában felidézte az 1968. szeptember 28-i estét, amikor Renata Tebaldi oldalán az Adriana Lecouvreurben kellett beugrania Franco Corelli betegsége miatt. „Akkoriban New Jerseyben éltem, és azon a szombat délután a Metben Kalaf szerepét próbáltam. Hazamentem a próba után Jersey-be, és egy óra múlva hívtak is – nagyjából negyed nyolc volt. Mr. Bing [Rudolf Bing, a Met legendás főigazgatója] volt a vonal túlsó végén, és megkérdezte: „Plácido, hogy vagy?” „Minden rendben, Mr. Bing.”

Plácido Domingo és Renata Tebaldi az előadás után (Fotó/Forrás: Louis Mélancon / Metropolitan Opera Archive)

„Úristen”, mondtam, és az autóba pattantam az apámmal együtt (…). A West Side Highway és a 72. utca útvonalán haladtunk, én már a kocsiban elkezdtem a beéneklést. Észrevettem, hogy néhányan nevetnek rajtam a szomszédos autóban. Lehúztam az ablakot, és megkérdeztem: „Elnézést, merre mennek?” „A Metropolitan Operába”, mondták. Erre én: „Akkor ne nevessenek, mert engem fognak hallgatni egész este!” Ideges voltam, de izgatott is. És nem is az volt a legnehezebb, hogy aznap este debütálok, hanem hogy Franco Corelli helyett kell helyt állnom.

Az interjúban Domingo arról is beszél, hogy a Simon Boccanegrában énekelt először baritonszerepet: „Mindig is szerettem a Boccanegrát, azt hiszem, Verdi maga mondta, hogy az a tökéletes operája. Szeretem a karaktert, szeretem az apaszerepet. Mindig is úgy gondoltam, hogy mielőtt abbahagyom az éneklést, énekelni akarom (...). Végül Daniel Barenboim győzött meg, és nagyon jól tette.”

És hogy melyik a kedvenc szerepe? „Persze sok van, de rögtön eszembe jut az Otello, Des Grieux a Manon Lescautból, Siegmund, Parsifal… Nehéz választani Az álarcosbál és A végzet hatalma között. És És most csak a tenor szerepeket idézem… Na meg persze a Cavaradossi.”