Zenés színház

Idén is Budavári Palotakoncertek az Oroszlános udvarban

2019.07.01. 10:05
Ajánlom
Augusztus 2-án és 3-án az Elemi szenvedélyek című gálaműsorával várja az operett, a klasszikus zene, és a folklór szerelmeseit a Budavári Palotakoncertek.

2019. augusztus 2-án és 3-án a Budai Vár Oroszlános udvarában ezúttal többek között Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Ábrahám Pál, Johann Strauss és Giuseppe Verdi, valamint Gaetano Donizetti legszebb melódiái csendülnek fel az Elemi szenvedélyek című grandiózus műsorban. Az idei gála különlegességeként egyszerre elevenednek meg a színpadon a magyar operett tradicionális és modern elemei, a folklór és a klasszikus zene. Ezúttal olyan kiváló szólisták elődásában élvezhetjük a műsort ebben a gyönyörű környezetben, mint FISCHL Mónika, BORDÁS Barbara, OSZVALD Marika, SZENDY Szilvi, DANCS Annamari, BONCSÉR Gergely, VADÁSZ Zsolt, Ninh Duc Hoang LONG, PELLER Károly, LAKI Péter, valamint a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny különdíjasai: Faragó Alexandra és Dénes Viktor. A tökéletes hangzásról a Budapesti Operettszínház Zenekara gondoskodik, a színház főzeneigazgatója, Pfeiffer Gyula vezényletével. Közreműködik az Operettszínház balettkara, mely idén először kiegészül Fitos Dezső Társulatának kiváló táncosaival, így ötvözve a hagyományos néptánc elemeit a klasszikus operett tradíciójával. A produkciót magas színvonalú színpad-, hang-, fény-, és pirotechnika teszi még felejthetetlenebbé.

APalotakoncertfellepoiesszervezoi-111045.jpg

A Palotakoncert fellépői és szervezői (Fotó/Forrás: Nász Nikolett/ Palotakoncert / Facebook)

A Budavári Palotakoncertek sajtótájékoztatóját Nacsa Olivér, a rendezvény ötletgazdája azzal nyitotta meg, hogy kiemelte, évről évre próbálnak újítani, megújulni, méltóképpen játszani a műfajt az impozáns Budai várnegyedben. Többek között ennek köszönhetően

mára a zenés színház egyik legnagyobb ünnepévé vált a Budavári Palotakoncertek.

A sajtóeseményen jelen volt Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, aki elmondta, a kormányzat eldöntötte, hogy hazánk közösségi tereit meg kell tölteni mély tartalommal rendelkező kulturális programokkal, kiállításokkal. Szeretnék, ha míves, ünnepi, szakrálishoz közelítő, lelkünket felemelő események jelennének meg, és ennek egyik legkiválóbb képviselője a Budavári Palotakoncertek.

A népszerű gálaest Magyarország nagy sikere, hiszen az operett műfaját, ezt a hungarikumot nemcsak a hazai, hanem a közép-európai figyelem középpontjába is helyezi

– hangsúlyozta. A világ legtávolabbi csücskében is tudniuk kell arról az embereknek, hogy itt van egy ilyen rendezvény, és ösztökélni kell őket, hogy Budapestet, az Oroszlános udvart válasszák utazásuk célpontjául.”

Nacsa Olivér hozzátette, a Budavári Palotakoncertekről az elmúlt években gazdag hang- és képanyag született a Magyar Televíziónak köszönhetően, akik idén is rögzítik a műsort, és hagyományosan augusztus 20-án este, az állami ünnepségsorozat záróprogramjaként játsszák le.

Palotakoncert-2-111044.jpg

Szendy Szilvi és Laki Péter (Fotó/Forrás: Nász Nikolett/ Palotakoncert / Facebook)

Dr. Vadász Dániel, a Budavári Palotakoncertek producere elmesélte, hogy mikor annak idején elkezdték a szervezést, az volt a célkitűzésük, hogy az operettet visszahelyezzék az őt megillető, tiszteletre méltó pozíciójába, hogy idehaza se kelljen küzdeni a megbecsültségért. Mára nem kérdés, hogy a gála szereplőgárdája képviseli az operettjátszás arisztokráciáját, a Magyar Televízió közvetítésének, az ismétléseknek és kisfilmeknek köszönhetően vissza-visszatérnek a nézőkhöz, benne maradnak a gondolataikban, és ez nagyon jó. „Ha visszagondolok az elmúlt évekre, szerintem elértük a céljainkat. A Budavári Palotakoncertek műsorát az ország határait is átlépve Bécsben, Triesztben, Belgiumban, Japánban is előadtuk, és a világon mindenhol figyelemmel követik, mi történik itt nálunk, Magyarországon. Nincs nemesebb küldetés, mint hogy operettet játsszunk” – hangsúlyozta.

A Palotakoncert célja, hogy egyszerre szórakoztasson és felhívja a figyelmet a ritkaságokra

– folytatta gondolatait Dr. Vadász Dániel, aki alkotótársaival évről évre más-más szemszögből igyekszik bemutatni az operett műfaját. „Két éve a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével a klasszikus zenéhez és a folklórhoz kapcsolódó viszonyt szerettük volna ábrázolni, tavaly Lőcsei Jenő rendezésével a színház oldaláról közelítő gálakoncertet láthattak a nézők. Sokat gondolkodtunk, hogy az idei évben mi legyen a tematika, és arra jutottunk, hogy a már felvonultatott műfajokat szeretnék egy estén belül integrálni az operettkoncertbe.”

Pindroch Ferenc producer a támogatás fontosságát emelte ki, amely nélkül a rendezvény nem jöhetne létre újra és újra. „Az esemény mellett áll a kulturális kormányzat, az agrárminisztérium, a Budapesti Operettszínház, vagyis teljes az elkötelezettség, mindenki magának érzi a rendezvényt. Erre nem számítottunk a kezdetekkor, de nagyon jó ezt látni!”

Palotakoncert-111045.jpg

A Palotakoncert fellépői (Fotó/Forrás: Nász Nikolett/ Palotakoncert / Facebook)

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója az Oroszlános udvar eleganciáját tartja a katarzis megélésének garanciájának. „Sok szó esett az értékekről, hagyományokról, folytonosságról. Mi, magyarok szeretjük a hagyományokat, és nemcsak őrizzük, hanem folytatjuk, gyakoroljuk is őket. Az operett műfaja által egy olyan örökség birtokosai vagyunk, melynek műveléséhez, fogyasztásához a magyar ember temperamentuma, a magyar kultúra a kulcs. Előadóként mi tudjuk a legtemperamentumosabban művelni az operettet, és közönségként is mi tudjuk legjobban ünnepelni sikeres előadóinkat.

Az immár hagyománnyá vált Palotakoncertek helyszíne, a Budavári Palota Oroszlános udvara talán a legelegánsabb helyszín arra, hogy azt katarzist, amit a Budapesti Operettszínház gyönyörű épületében estéről estére megél a közönség, megélhesse egy csodás szabadtéri koncerten is.

Az operett gyöngyszemei és a gyönyörű balettszámok mellett elementáris erővel hatni tudó népzenével, néptánccal is gyönyörködtetjük a vendégeket. Az államtitkár úr jelenléte a garancia arra, hogy a fenntartó EMMI és ezzel együtt a magyar kormány számára is egyaránt fontos a magyar operett műfaja és annak jelenléte Budapest nyári kulturális életében.”

Bori Tamás, az idei gálaestek rendezője az Elemi szenvedélyek címet szánta a rendezvénynek, jelezvén, hogy négy fő elem köré szervezik azt. Mint hangsúlyozta, ezzel a rendezvénnyel komoly lépéseket tettek afelé, hogy az operett elfoglalja az őt megillető helyet. „A fő szervezőelv a forma mellett egyértelműen a minőség, az operett, a daljátékok, az opera, a néptánc képviselői a maguk műfajában mind kiemelkedőek. Fontos, hogy a legnagyobb sztárok mellett a Lehár énekverseny két döntőse, Faragó Alexandra és Dénes Viktor különdíjként szintén lehetőséget kapott a koncerteken való részvételre, így a legtehetségesebb fiatal művészek is bemutatkozhatnak, egyfajta folytonosságot létrehozva ezzel.”

Az idei koncertek zenei anyagát összeállította és a Budapesti Operettszínház Szimfonikus Zenekarát vezényli Pfeiffer Gyula, az intézmény főzeneigazgatója, és nemcsak a Budapesti Operettszínház Balettkara, hanem a Fitos Dezső Társulat táncosai is közreműködnek. A szervezők számára nagy örömet jelent, hogy a néptánc műfajának jeles képviselői vállalták a felkérést, ezzel is színesítve, teljessé téve a műsort.

Az együttes vezetője, Fitos Dezső ennek kapcsán elmondta, az együttműködés ugyan friss, de reméli, hogy hosszú távú, „jó házasság” lesz. „Szerintem a magyar folklór alkalmas arra, hogy kiegészítése az operett míves hangzását, ezért gyönyörű táncképekkel, virtuóz produkciókkal készülünk majd”.

Nacsa Olivér zárszóként kiemelte, nagyon bízik benne, hogy tíz év múlva is lesz Budavári Palotakoncertek rendezvénysorozat, ami remélhetőleg együtt épül majd a csodás, folyamatosan fejlődő környezettel, a budavári épületsorozattal.

A Budavári Palotakoncerteket idén augusztus 2-án és 3-án láthatja a közönség. A Budavári Palotakoncertek fellépői idén: Bordás Barbara, Dancs Annamari, Fischl Mónika, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely, Laki Péter, Peller Károly, Vadász Zsolt, illetve a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató nyerteseként is megismert Ninh Duc Hoang Long és a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny fiatal tehetségei, Faragó Alexandra és Dénes Viktor.

Közreműködik a Fitos Dezső Társulat, valamint a Budapesti Operettszínház Balettkara és Zenekara, vezényel Pfeiffer Gyula, rendező Bori Tamás.

Budavári Palotakoncertek- Bordás Barbara, Boncsér Gergely

Van nyár Palotakoncertek nélkül? Nincs! Ezzel Bordás Barbara és férje, Boncsér Gergely is egyet ért! Ők ott lesznek! Ön is? Jegyek kaphatók: palotakoncert.hu/jegyvasarlas/

Posted by Palotakoncert on Friday, June 28, 2019

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Zenés színház hír

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Zenés színház ajánló

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Zenés színház ajánló

A kard vagy a toll szolgálja jobban a hazát? – Koncerthangulatú előadáson elevenedik meg Petőfi Sándor és Szendrey Júlia élete

A szabadakarat>>>> című pop-up produkció alkotói arra tesznek kísérletet, hogy kiterjesszék a magyar zenés színház műfaji kereteit.
Zenés színház gyász

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.