Zenés színház

Ifjabb Harangozó Gyula lemond az édesapjáról elnevezett díj elnöki tisztségéről az Operában történtek miatt

2023.06.09. 14:20
Ajánlom
A Kossuth-díjas koreográfus az Index értesülései szerint levélben jelentette be, hogy lemond a Harangozó Gyula-díj bizottságának elnöki tisztségéről és tagságáról. Döntésében szerepet játszott, hogy a minisztérium figyelmen kívül hagyta a szakmai bizottság javaslatát az Opera főigazgatói pályázata kapcsán.

Az Index birtokába került egy levél, amelyben ifjabb Harangozó Gyula Kossuth-díjas koreográfus, balettmester, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze bejelenti Csák János kulturális és innovációs miniszternek, hogy lemond a Harangozó Gyula-díj bizottságának elnöki tisztségéről és tagságáról.

A művész indoklásában szerepel „az Operaház főigazgatói pályázata szakmai bizottságának egyhangú ajánlásainak figyelmen kívül hagyása” is.

Méltatlannak tartom, hogy a különböző bizottságokba felkért, hatalmas tapasztalattal bíró és komoly sikereket felmutató, jelentős művészek egyhangú véleményét művészetszakmai kérdésekben ilyen módon ignorálják

– írta a koreográfus, és arra is kitért, hogy döntésében megerősítette, ami Kesselyák Gergellyel történt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, bár a szakmai bizottság három másik jelöltet javasolt, a kulturális és innovációs miniszter végül úgy döntött, Ókovács Szilveszter újabb öt évig vezetheti a Magyar Állami Operaházat. Június 7-én a főigazgató arról tájékoztatta Kesselyák Gergely első karmestert, hogy azonnali hatállyal felmondja a határozatlan idejű szerződését. Kesselyák Gergelyt korábban a szakmai bizottság a legtöbb szavazattal javasolta az Opera élére. Ifjabb Harangozó Gyula az ő balettigazgató-jelöltje volt.

A mai napon Rost Andrea is bejelentette, hogy nem írja alá a Magyar Állami Operaház által a jövő évadra ajánlott szerződését.

Fejléckép: Ifjabb Harangozó Gyula (forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok)

Ókovács Szilveszter azonnali hatállyal felmondta Kesselyák Gergely szerződését

Kapcsolódó

Ókovács Szilveszter azonnali hatállyal felmondta Kesselyák Gergely szerződését

A karmester-operarendező, aki korábban a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is volt, maga is pályázott az Opera élére, és a szakértői bizottság a legtöbb szavazattal támogatta. CIKKÜNK FRISSÜLT ÓKOVÁCS SZILVESZTER KÖZLEMÉNYÉVEL!

Három jelöltet választott az Opera főigazgatói posztjára jelentkezők közül a szakmai bizottság

Három jelöltet választott az Opera főigazgatói posztjára jelentkezők közül a szakmai bizottság

Április 26-án és 27-én hallgatta meg a tizenegy pályázót a Magyar Állami Operaház főigazgatójának személyére javaslatot tevő szakmai bizottság, Kesselyák Gergely karmestert, Miklósa Erika operaénekest és Vadász Dániel kulturális menedzsert választották.

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közzétette: Csák János miniszter ismét Ókovács Szilvesztert választotta, hogy a 2023–2028-as ciklusban betöltse a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségét. FRISSÍTVE!

Rost Andrea nem lép fel a Magyar Állami Operaházban a jövő évadban

Rost Andrea nem lép fel a Magyar Állami Operaházban a jövő évadban

Az énekesnő döntéséről tájékoztatta az intézmény főigazgatóját, Ókovács Szilvesztert, és az idén nyárra meghirdetett Varázsfuvola-előadásokból is kilép.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Donald McIntyre

Az új-zélandi basszbaritont, aki Wagner szerepeit világszerte megformálta, a legendás, Patrice Chéreau-féle Ring Wotanját kilencvenegy éves korában érte a halál.
Zenés színház hír

Gulyás Dénes, Kálmándy Mihály és Metzger Márta az OPERA új örökös tagjai

Szűcs Márta és Várhelyi Endre magánénekest posztumusz emelték soraikba az örökös tagok, mellettük Molnár András, Sümegi Eszter és Meláth Andrea operaénekesek, Halász Péter karmester és Kállai Ernő első koncertmester munkáját is díjazta az OPERA vezetése.
Zenés színház interjú

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.
Zenés színház ajánló

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.
Zenés színház videó

A sivatag Párizsa – dokumentumfilm készült az OPERA dubaji vendégjátékáról

A Magyar Állami Operaház szeptemberi turnéjáról készült film – amely bemutatja az előadások hátterét, és hogy hogyan készülnek a művészek az eltérő kulturális közegben – cikkünkben, valamint az intézmény közösségimédia-felületein megtekinthető.