Zenés színház

Így búcsúztak a pályatársak Edita Gruberovától

2021.10.19. 13:35
Ajánlom
A hetvennégy éves korában elhunyt, világhírű koloratúrszoprán, Edita Gruberová elvesztése nemcsak a közönséget sújtotta le, kollégái is fájó szívvel emlékeztek meg róla.

Edita Gruberová halála sokkolta a zenészvilágot. Az operaénekes még néhány évvel ezelőtt, túl a hetvenedik életévén is főszerepeket énekelt, többször hallhatta őt élőben a budapesti közönség is, csupán a koronavírus-járvány miatti kényszerű kihagyás miatt döntött a visszavonulás mellett. Hangja, amelyet nem koptattak el az évek, ma is sokaknak a fülében cseng, ahogyan könnyedén szárnyal az egek felé. Talán ez a még mindig frissnek ható élmény tette különösen megrázóvá az elvesztését.

Megszakad a szívem, hogy a világ egy újabb legendás énekest veszített el. Hálás vagyok, hogy a partnere lehettem, örökre megőrzöm az emlékét!

– írta róla a lett mezzoszoprán, Elīna Garanča.

Aludj békésen, drága Edita, nagyon fogsz hiányozni!

– búcsúzott honfitársa, a tenor Pavol Breslik, aki a budapesti Lucrezia Borgia előadáson is partnere volt.

fotoPosztosJanos2-094708.jpg

Edita Gruberová (Fotó/Forrás: Posztós János / Müpa)

Nagy szomorúsággal hallottuk a rendkívüli énekes és igazi bel canto-legenda, Edita Gruberová halálhírét. Nagy megtiszteltetés volt vele szerepelni

– emlékezett Bellini Az alvajáró című operájának egy közös előadására a lengyel tenor, Piotr Beczała.

Kezdettől a példaképem volt. Minden Mozartban, Zerbinettaként, Luciaként!! A Mozart koncertáriákból felvett lemezét pedig annyiszor meghallgattam, hogy végül kettétört! Túl hamar, Edita...

– írta az orosz szoprán, Olga Peretyatko, aki idézett is a Vorrei spiegarvi o Dio! kezdetű koncertária szövegéből: „sírni és hallgatni”.

Édes angyali hang! Az a szépség és kellem, amivel énekeltél, mindig is inspirációt jelentett, most pedig ez őrzi nagyságod emlékét!

– az amerikai koloratúrszoprán, Lisette Oropesa így búcsúzott.

lammermoori_gruberova_foto_nagy_attila-134339.jpg

Edita Gruberová (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Operaház)

Ma Zürichben eltávozott a bel canto királynője, egy fantasztikus koloratúra-művész. Nagyon hosszú karriert futott be, és kifinomult kamarazenész is volt. Mennyi felvételt, mennyi érzelmet köszönhetek neki!

– emlékezett vissza a bel canto-tenor Francesco Meli.

Nyugodj békében, drága, csodálatos Edita! Mennyi operában szerepeltünk együtt, micsoda pillanatokat éltünk meg, mennyi tanácsot kaptam! Köszönet a professzionalizmusodért, a szeretetedért, a művészetért és azért a rendkívüli adományért, hogy megoszthattam veled a színpadot koncerteken és operákban

– a katalán tenor, José Bros jó pár Donizetti- és Bellini-művet sorra vett, amiben Edita Gruberová partnere lehetett.

Egy olyan korban, amely egyre kevésbé tud lelkesedni, Edita Gruberováért a színpad mindkét oldalán tömegek rajongtak. Emlékezzünk művészetére a fájdalmas, de mégis gyönyörű koncertáriával:

Fejléckép: Edita Gruberová (Posztós János / Müpa)

74 évesen elhunyt Edita Gruberová

Kapcsolódó

74 évesen elhunyt Edita Gruberová

A „Szlovák Fülemüle” becenéven is emlegetett, világhírű szoprán énekesnő halálhírét a család közlése alapján müncheni ügynöksége, a Hilbert Artists Management tette közzé.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Vizuál

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Zenés színház ajánló

Peller Anna és Peller Károly lesznek az Operabeavató következő vendégei

Különkiadásokkal búcsúzik a közönségtől az Operabeavató, Dinyés Dániel és Göttinger Pál előadássorozata. Február 15-én az operett kerül terítékre a népszerű programon, ennek megfelelően a műfaj két meghatározó művésze, Peller Anna és Peller Károly lesznek a vendégek.
Zenés színház interjú

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.