Zenés színház

Így ünnepli 50. születésnapját László Boldizsár

2019.09.19. 09:20
Ajánlom
Nagyszabású koncerttel ünnepli 50. születésnapját László Boldizsár. A Cotton Club Singers egykori tagja, aki azóta operaénekes, 2020. január 6-án számos vendéggel lép fel a fővárosi Erkel Színházban.

Szeptember 18-án ünnepelte 50. születésnapját László Boldizsár énekes. Születésnapi koncertjére viszont csak január 6-án kerül sor. A koncerten a Budapest Jazz Orchestra kíséri az énekest és a közreműködőket. A műsorban László Boldizsár mások mellett Tony Bennett, Frank Sinatra, Tom Jones és Máté Péter dalait dolgozza fel.

A január 6-i esten négy énekesnő lép színpadra vendégként: Rálik Szilvia, a Magyar Állami Operaház egyik vezető szopránja, Szekeres Adrienn, akivel annak idején együtt kezdte a pályát, Schell Judit színművész, aki az este háziasszonya is lesz, valamint felesége, Nánási Helga, aki szintén a Magyar Állami Operaház szólistája. Az amerikai dalok magyar szövegét Vámos Miklós író készíti,

a koncerthez kapcsolódva jótékonysági kampányt indul a Heim Pál Gyermekkórház javára.

Zenés színházi szerepek után László Boldizsár 1995-ben alapító tagja, majd 2008-ig vezetője volt a Cotton Club Singers énekegyüttesnek, amely 2009-ben, kilépése után oszlott fel. A csapatban hat korszakban összesen tíz énekes fordult meg, László Boldizsár mellett énekelt mások mellett Kozma Orsi, Szűcs Gabriella, Zsédenyi Adrienn és Fehér Gábor.

A Cotton Club Singers mellett kísérőzenészként a hazai dzsesszélet színe-java, mintegy ötven zenész játszott. Az együttes tizenhárom albumot készített, a közönség több mint háromezer élő koncerten hallhatta őket.

László Boldizsár operaénekesi karrierje 2008-ban kezdődött, amikor a Szegedi Nemzeti Színház magánénekesként szerződtette.

Lóugrásban haladt előre az operaénekesi pályán

írtuk róla a Kult50 című kiadványunkban.

Aki operára cserélte a könnyűzenét: László Boldizsár

Kapcsolódó

Aki operára cserélte a könnyűzenét: László Boldizsár

Számára a műfaji váltás szinte gombnyomásra történt, persze egyik területen sem spórolhatta meg a befektetett munkát. László Boldizsár Kult50-ben megjelent portréja.

Azóta számos szerepet énekelt sikerrel, többek között Rost Andrea partnere volt a Bohémélet Rodolphe szerepében. A szegedi társulaton kívül rendszeresen énekel főszerepeket a Magyar Állami Operaházban, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Operában, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Szegedi Szabadtéri Játékokon és Kassán. Vendégszerepelt Szlovákiában, Csehországban, Romániában, Olaszországban, Svédországban, Mexikóban és Kínában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

RENDKÍVÜLI: Ázsiai turnéra indulunk a Concerto Budapesttel

Három nagyvárosba, Bangkokba, Fucsouba és Sanghajba kísérjük el a világhírű magyar szimfonikus zenekart, amely többek között Bartók mesterművével, a Concertóval a bőröndben utazik.
Klasszikus

Kicsoda Hildur Guðnadóttir, a Joker zeneszerzője?

Egy nő a férfidominálta zeneszerzőszakmában, aki a Chernobyl után a Joker eredeti filmzenéjével új színt hoz a film világába.
Zenés színház

A punktól az opera felé – Kérdések és válaszok az operajátszásról

Új sorozat indult az Opera Magazinban, amelyben a színházi szakma képviselői beszélnek arról, szerintük hogyan érdemes operát játszani, mitől jó egy előadás, valamint mivel lehet megszólítani a fiatalokat és megtartani az idősebbeket. Az első részben Kiss Eszter Veronika és Fáy Miklós kritikusokat kérdezték.
Vizuál

A kikiáltási ár kétszereséért kelt el Czóbel Béla remekműve

Czóbel Béla Kertben című remekműve érte el a legmagasabb leütési árat, de jól szerepelt Hantai Simon és Vörös Géza egy-egy alkotása is a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén a Budapest Marriott Hotelben.
Plusz

Letartóztatták a 81 éves Jane Fondát, amikor a klímaválság ellen tüntetett

A békésen tiltakozó színésznőt Washingtonban, az amerikai törvényhozásnak otthont adó Capitolium lépcsőjén vették őrizetbe.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház videó

Gyerekek adják elő az István, a királyt

Elindult az „István, a király iskolába megy” program. A legendás rockopera emblematikus főszereplői – Varga Miklós, Vikidál Gyula, Feke Pál, Vadkerti Imre – kisfilmben biztatnak jelentkezésre.
Zenés színház interjú

A punktól az opera felé – Kérdések és válaszok az operajátszásról

Új sorozat indult az Opera Magazinban, amelyben a színházi szakma képviselői beszélnek arról, szerintük hogyan érdemes operát játszani, mitől jó egy előadás, valamint mivel lehet megszólítani a fiatalokat és megtartani az idősebbeket. Az első részben Kiss Eszter Veronika és Fáy Miklós kritikusokat kérdezték.
Zenés színház ajánló

A János vitéz az Operettszínházban – negyven év után

Kacsóh Pongrác daljátéka, a János vitéz novemberben tér vissza a Budapesti Operettszínház színpadára. Szeptember 30-án sajtónyilvános olvasópróbával vette kezdetét a munka, ahol számos érdekesség kiderült az előadásról és az alkotógárdáról.
Zenés színház hír

José Carreras lesz a miskolci operafesztivál díszvendége

José Carreras hangversenyével nyílik 2020-ban a 20. Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon, a rendhagyó koncert helyszíne a város jégcsarnoka lesz.
Zenés színház interjú

Egy pálya emlékezete – Ferruccio Furlanetto az Erkel Színházban

A világhírű basszus, Ferruccio Furlanetto tavasszal ünnepelte hetvenedik születésnapját. Szó sincs azonban lezárásról, helyette a jövőbe tekint, és eközben az Erkel Színházban felidézi pályája fő állomásait.