Zenés színház

Ildar Abdrazakov megszakította kapcsolatát a Metropolitan Operával az orosz énekesekkel szembeni bánásmód miatt

2023.02.27. 14:40
Ajánlom
A világhírű orosz basszus az ellen tiltakozott, hogy az intézmény nem volt hajlandó szerepeltetni két kolléganőjét, Anna Netrebkót és Hibla Gerzmavát, a nekik tulajdonított orosz politikai kapcsolataik miatt. Egy közelmúltban megjelent cikk azonban épp Abdrazakov és az orosz vezetés viszonyát firtatta.

A közelmúltban Budapesten is fellépő basszista, Ildar Abdrazakov egy orosz interjúban úgy nyilatkozott, hogy megszakította kapcsolatát a New York-i Metropolitan Operával. Így kívánt tiltakozni az ellen, hogy az intézmény vezetősége úgy döntött, elhatárolódik az orosz politikai vezetéshez túl szorosan kötődő művészektől, és nem foglalkoztatja sem Anna Netrebkót, sem Hibla Gerzmavát. „A színház velük szembeni bánáskódja túlmegy minden határon.

Mély meggyőződésem, hogy a művészettel foglalkozó embereknek semlegesnek kell maradniuk, hogy a művészetükkel egyesítsék a népeket és az országokat

– idézte az énekest az OperaWire. Ennek megfelelően Abdrazakov visszaadta A végzet hatalmában és Gounod Rómeó és Júliájában rá osztott szerepeket.

A bejelentés előtt egy nappal az OpernNews hosszú cikkben taglalta Abdrazakovnak a különböző orosz állami eseményeken való részvételét, illetve Putyin elnökhöz fűződő kapcsolatát. Az orosz elnök nemrég lelkesen üdvözölte az idei Ildar Abdrazakov Nemzetközi Fesztivált, amit az orosz állami bank, a VTB finanszíroz. A legnagyobb vihart azonban az az eset kavarta, amikor az énekes

lemondta a milánói Scala Borisz Godunov-sorozatának utolsó előadását, hogy szilveszterkor az orosz állami televízióban ünnepelhessen az orosz honvédelmi miniszter, Szergej Sojgu oldalán

(a műsorban Hibla Gerzmava is jelen volt).

A cikk megjelenése utána a milánói Scala bejelentette, hogy a basszista nem fog színpadra lépni a március 15-én induló Hoffmann meséi-sorozat négyes főgonoszszerepében, helyette Luca Pisaroni énekel majd. A Metropolitan Operával kapcsolatos kritikákkal kapcsolatban Peter Gelb, az intézmény igazgatója úgy nyilatkozott:

Sajnálom, hogy sok más orosz emberhez hasonlóan ő is annyira félreinformált, hogy fogalma sincs róla, mi zajlik a világban.

FRISSÍTÉS: Ildar Abdrazakov időközben közleményt bocsátott ki, amely szerint ő maga lépett vissza a Scala előadásaiból.

Fejléckép forrása: Ildar Abdrazakov hivatalos oldala

A Metropolitan Opera megszakítja kapcsolatait a Putyint támogató művészekkel és intézményekkel

Kapcsolódó

A Metropolitan Opera megszakítja kapcsolatait a Putyint támogató művészekkel és intézményekkel

A New York-i Metropolitan Opera főigazgatója, Peter Gelb videóüzenetben jelentette be, hogy szolidaritást vállalnak Ukrajnával, így nem kívánnak együttműködni a művészeti élet azon szereplőivel, akik Putyint támogatják, vagy tőle kapnak támogatást.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Zenés színház ajánló

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház hír

Győzteseket hirdettek az Operettszínház ifjúsági színházi versenyén

A Budapesti Operettszínház immáron negyedik alkalommal hirdette meg a Tiétek a színpad! című színházi vetélkedőjét. Az idei évadban Hamupipőke ihlette előadásokat mutattak be a fiatal tehetségek a Kálmán Imre Teátrumban.