Zenés színház

Ilyen egy karakán operaigazgató?

2012.05.01. 10:48
Ajánlom
Ha nem adnak az operaház fenntartására elég pénzt, felállok. Ezt az ok-okozati összefüggést tette magáévá a kölni opera vezetője.

Uwe Eric Laufenberg először azt lebegtette meg, hogy a kölni operaház törli teljes jövő évadát, és hogy jelezze a döntés komolyságát, hozzátette: ez a második világháború óta első alkalommal fordulna elő Németországban. Ez nem történt meg, a szezontervet bejelentették, ám az igazgatója bejelentette, a következő évad végén otthagyja az intézményt annak ellenére, hogy szerződése 2016-ig tart.

Laufenberg szerint az intézményre gyakorlatilag kimondták a halálos ítéletet azzal, hogy jelenlegi tartalékaiból kellene átcsoportosítani a 2011/2012-es évad befejezésére. Jelenleg 29 millió euró áll rendelkezésükre, szerinte 34-re lenne szükség. Bár a kölni városháza állítólag kétmilliót még talált, de a valamivel több, mint 31 millió euróval sem látott a rendező-igazgató garanciát a 2012/2013-as szezon megfelelő színvonalú kivitelezésére. Különösen azért lenne fontos ez az igen jelentős támogatás, mert az épület igen rossz állapotban van, évtizedekig a város semmit nem költött nemhogy a felújításra, de az állagmegóvásra sem. Amikor a 2009/2010-es szezon kezdetén Laufenberg átvette az irányítást, az operaház műsora érdektelen volt, a helyiek alig látogatták az előadásokat,

A sajtótájékoztatón, ahol Laufenberg elmondta, hogy csak a szezont nyitó produkcióra, A végzet hatalmára van pontos költségvetésük, a többi előadás büdzséje nyitott, a város kulturális vezetőjének széke üresen maradt. Utóbb a politikus kifejezte abbéli aggályait, hogy a pénzügyeket érintő problémát az operaigazgató a nyilvánosság előtt feltárta.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Han Kang kapta a 2024-es irodalmi Nobel-díjat

A dél-koreai szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését intenzív és költői nyelvezetéért, amellyel megújította a kortárs prózát. 
Jazz/World

Távozik Csík János a Csík Zenekarból

Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.
Klasszikus

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Zenés színház

Stéger Ferenc életét bemutató kiállítás nyílik Szentendrén

A szentendrei születésű világhírű tenor énekes, Stéger Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából nyílik kiállítás a Ferenczy Múzeumban, október 24-én. Az ünnepelt operaénekes bejárta egész Európát, 1846–1874 között közel ötven városban megfordult.
Színház

Györgyi Anna átvette a Vidor Fesztivál díját a Szívhang című előadás után

A Jászai Mari-díjas színművész a Rózsavölgyi Szalon október 9-én tartott előadása után személyesen is átvehette a legjobb női alakításért járó Colombina-díjat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Stéger Ferenc életét bemutató kiállítás nyílik Szentendrén

A szentendrei születésű világhírű tenor énekes, Stéger Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából nyílik kiállítás a Ferenczy Múzeumban, október 24-én. Az ünnepelt operaénekes bejárta egész Európát, 1846–1874 között közel ötven városban megfordult.
Zenés színház interjú

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Zenés színház ajánló

Sztárénekeseket hoz Budapestre a húszéves Georg Solti Akadémia

Az elismert olaszországi bel canto nyári akadémia jelentős nemzetközi karriert építő egykori növendékei közül Aigul Akhmetshina, Freddie De Tommaso, Hera Hyesang Park és Paul Grant lép fel október 20-án a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház hír

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Zenés színház interjú

Vágó Zsuzsi: „Az egész nézőteret be kell kebeleznem”

Vágó Zsuzsi eljátszotta a musicalirodalom legnagyobb hősnőit, köztük Júliát és Scarlett O’Harát, a Miss Saigon Kimjét, az Abigél Vitay Georgináját és a Rebecca Énjét. Ikerlányai születése után idén tavasszal, a Carmen Jósnőjeként tért vissza a Budapesti Operettszínházba.