Zenés színház

Ima a csillagok alatt – visszatért Szegedre az Apáca Show

2021.08.16. 09:10
Ajánlom
2018 után visszatért a szegedi Dóm térre az elmúlt évek egyik legnagyobb musicalsikere, az Apáca Show. Az 1992-es kultfilm színpadi adaptációja nem ígér többet egy kellemes, szórakoztató nyáresti darabnál, de ezt a vállalását maximálisan teljesíti.

Az alaptörténet mindenki számára ismerős lehet, aki látta a Whoopi Goldberg nevével fémjelzett eredeti mozit: Deloris, a közepesen tehetséges popénekesnő véletlenül szemtanúja lesz annak, ahogy gengszter szeretője, Curtis lelő egy embert. Az alvilág figurái elől menekülve a nő egy apácazárdában bújik el, ahol egyetlen feladata van – ne legyen feltűnő.

De ahogy a darabban is elhangzik, „egy 1000 wattos neonlámpa nem ilyen feltűnő”, így tehát törvényszerű a lebukás. Az élet-halál harc vége azonban happy end, így lesz az Apáca showból egy kacagtató, mégis érzelmes mese, amelyben azért az alkotók mégis csak elrejtettek néhány fontos gondolatot barátságról, hűségről és szerelemről.

Szente Vajk, a darab fordítója és rendezője a magyar változatba mindent belesűrített, ami egy jó musicalhez elengedhetetlen: humort, grandiózus látványvilágot és táncokat, valamint a fülbemászó dallamokat mesteri módon eléneklő énekeseket.

A szereplőgárda persze sokak számára már ismert, hiszen a 2018-ban színpadra álló csapat tért vissza Szegedi Szabadtéri Játékok deszkáira.

Sári Évi Delorisa pimasz és harsány, jól illik Alföldi Róbert visszafogott és hűvös Curtiséhez, de még inkább a humorával és végtelen öniróniájával hódító, Eddie-t játszó Feke Pálhoz. De különbözősége ellenére legfőképpen mégiscsak az apácákhoz illik – ők lesznek az első igaz barátai.

002-011140.jpg

Sári Évi az Apáca Show-ban (Fotó/Forrás: Vass Antónia)

A szereplőgárda mellett az előadás sem változott sokat a bemutató óta, ez a változatlanság pedig a koncepció része. „A bemutató idején az első hónapokban közel százezer ember látta az Apáca show-t, és a darab egy olyan sikerszéria elé nézett, mint az elmúlt években nagyon kevés musical” – mondja a Fideliónak Szente Vajk. „Az élet aztán úgy hozta, hogy a 2020-ra tervezett szegedi sorozat elmaradt. Idén végre hazakerült az előadás, mi pedig a próbák alatt többször felemlegettük, hogy milyen szuper próbaidőszakunk volt anno, és mennyire jó, hogy újra itt lehetünk.

Most az volt a feladatunk, hogy ismét fölépítsük, amit 2018-ban megcsináltunk, lélektanilag, technikailag és látványban egyaránt, ugyanabban a megszokott, magas minőségben.”

Nem csupán a darab tért haza Szegedre, a társulati tagok is kellemes emlékekkel érkeztek a Szabadtéri Játékokra. A zárdafőnököt játszó Janza Katát például már 25 éve várják nyaranta egy csésze habos kávéra a törzshelyén.

„Nekem Szeged már szinte az otthont jelenti” – meséli Kata. „Amikor már csak előadás van és nincsenek napközben próbák, még egy kis pihenés is belefér. Az pedig, hogy a szabad ég alatt játszhatunk a Dóm téren, ad az előadásnak valami pluszt. Számomra ez ráadásul örök nosztalgia és örök szerelem, hiszen itt játszottam életem első főszerepét, az Elisabethet”.

003-011143.jpg

Janza Kata az Apáca Showban (Fotó/Forrás: Vass Antónia)

A viszontlátás öröme pedig a nézőkön is érződött, hiszen az Apáca Show végén felzúgó taps jelezte, hogy a kényszerszünet alatt az előadás mit sem veszített fényéből, ugyanolyan átütő erővel szólalt meg a Dóm alatt. Vagy ahogyan Deloris mondaná: „Ez atom-brutál állat volt!”

Fejléckép: jelenet az Apáca Show 2021-es szegedi előadásából (fotó: Vass Antónia)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház ajánló

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Zenés színház gyász

Elhunyt Petheő Zsolt korrepetitor

A zongoraművész-tanárt életének 87. évében érte a halál. Munkásságáért 1991-ben Komor Vilmos-emlékplakettel tüntették ki.
Zenés színház ajánló

A kőszínházi évad végével rögtön elstartol a Szegedi Szabadtéri Játékok, már épül a Dóm téri színpad

A Dóm tér nyári programja a Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertje mellett zenei gálát és musicaleket, köztük egy ősbemutatót kínál az érdeklődőknek, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a koncerteké lesz a főszerep, de a színházszerető nézőknek is lesz miből válogatni. 
Zenés színház interjú

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.