Zenés színház

Iratmegsemmisítés és milliárdos hiány az Operaházban

2010.10.22. 16:48
Megosztom
Legkevesebb négy szemeteszsáknyi dokumentumot daráltak le az Operaházban tegnap este azt követően, hogy a minisztérium tájékoztatta az intézmény vezetőit a ma bejelentett személyi változásokról.

Mint azt az már a déli órákban tudni lehetett, Réthelyi Miklós miniszter a mai napon visszavonta Vass Lajos, a Magyar Állami Operaház igazgatója, és Szabó Attila gazdasági igazgató megbízatását. A döntés alapjául az a munkaanyag szolgált, amelyet az Operaház átvilágításával megbízott bizottság néhány nappal korábban juttatott el a minisztérium részére. A bizottság vezetője és Horváth Ádám miniszteri biztos a Fidelio.hu-nak elmondta, hogy olyan gazdasági visszaélésekre is fény derült, amelyek nyomán komolyan felmerült a vezetők büntetőjogi felelőssége is. A bizottság által készített anyag - a most felmentettek mellett - három további, vezető beosztású személy felelősségét valószínűsíti, az esetleges további személyi intézkedésekről Horváth Ádám saját hatáskörben dönt majd.

A miniszteri biztos - aki a mai naptól fogva a főigazgatói jogokat is gyakorolja az Operaházban - elmondta, hogy az Operaház igazgatóságán tegnap estétől rohamtempóban komoly mennyiségű iratot semmisítettek meg, emellett valószínűleg számos dokumentum el is hagyta az Operaház épületét. Az előbbi akció nyomai most is láthatóak az igazgatóság titkárságán (képünkön). Egyelőre nem tudni, hogy milyen iratokat semmisítettek meg, kinek az utasítására és milyen okból.

Horváth Ádám elmondta azt is, hogy az Operaház pénzügyi helyzete válságosabb, mint eddig bármikor gondolták volna: amíg néhány napja még csak 300 millió forint körüli hiányt feltételeztek, a pénzügyi vezető által küldött legfrissebb kimutatás szerint már több mint 1,3 milliárd forint hiányzik az intézmény kasszájából.

Telefonon elértük Vass Lajost, aki a házban történteket egyelőre nem kívánta kommentálni, ugyanakkor az 1,3 milliárdos hiányt erősen túlzónak találja. Szabó Attilát egyelőre nem sikerült elérnünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Zenés színház ajánló

A varázsfuvolával folytatódik a Müpa és a BFZ Mozart-expedíciója

Szeptember 9. és 15. között folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar tavaly nagy sikerrel debütált közös minifesztiválja, a Mozart-expedíció. A programsorozat középpontjában ezúttal Mozart örökérvényű operája, A varázsfuvola áll.
Zenés színház hír

Ingyenessé válik a milánói Scala streamingoldala

Szeptember 1-től pusztán regisztrálni szükséges ahhoz, hogy valaki megtekinthesse a LaScalaTv 2023 óta rögzített opera- és balettelőadásait, valamint koncertjeit. Az elérhető produkciók köre az idei évadban is bővülni fog.
Zenés színház ajánló

A Traviatát mutatja be szeptemberben a Szegedi Nemzeti Színház

Giuseppe Verdi egyik legnépszerűbb művével, a La Traviata című operával indul a Szegedi Nemzeti Színház 2026/27-es évada. A nagyszabású produkció Koltai M. Gábor rendezésében, Bodor Johanna koreográfiájával látható szeptember 25-től a Nagyszínházban.
Zenés színház kritika

A legzöldebb szemfényvesztés – Wicked a Szegedi Szabadtérin

Hamiskásan csillogó Smaragdváros, félrevezető hírek, bűnbakképzés és egy önmagát tévedhetetlennek láttató hatalom: nehéz nem észrevenni a Wicked politikai áthallásait. A produkció látványos és professzionális, de lehetett volna bevállalósabb. Wicked kritika.