Zenés színház

Ismerje meg a Ringet – Rövidített változat

2015.03.16. 14:30
Ajánlom
Richard Wagner közel tizenhét órás operaciklusa nem könnyű falat, olykor még a műfaj legelvetemültebb rajongóinak is megfekszi a gyomrát. Sorozatunkban most mégis megpróbáljuk kicsit közelebb hozni ezt a monumentális művet. Felvételek, részletek, rendezések – avagy a Ring legjava.

Ha valaki egyszer megkérdezné, hogyan érdemes nekifogni a Háború és békének, vélhetően azt felelnénk neki, hogy kezdje az első oldallal. Ha valaki ugyanezt kérdezné meg a Ringgel kapcsolatban, a válasz már korántsem lenne olyan egyszerű. Ugyan kérdezőnkkel megpróbálhatjuk végighallgattatni elejétől a végéig a teljes tetralógiát, ezzel az operabérletesek helyett borítékolhatóan csak a saját ellenségeink sorát fogjuk szaporítani. Netalán összeválogathatjuk neki a Ring legszebb részleteit, de korántsem lesz olyan könnyű dolgunk, mint például Verdi vagy Puccini esetében lenne. Wagner zenéjéből szinte lehetetlen jó Best of albumot készíteni (legutóbb a BFZ-nek sikerült), ahogy egy jó regényből képtelenség csak a legjobb oldalakat elolvasni.

A megoldást - állítólag Wagner unokájának kérésére - a tavaly elhunyt Lorin Maazel találta meg: egyetlen szimfonikus műbe sűrítette össze a Ring legfontosabb motívumait, és bár Wagner rajongói közül voltak, akik eretnekséget kiáltottak - nem minden alap nélkül - A Ring szavak nélkülnek kétségtelenül megvannak a maga erényei is. A legfontosabb motívumok, dallamok és karakterek ugyanis mind hiánytalanul bekerültek ebbe az alig több mint egyórás darabba.

És ezt tudtad? Wagner a Ringben minden egyes érzelemnek, tárgynak és karakternek saját dallamot írt. Ezek a motívumok kisebb-nagyobb változtatásokkal újra és újra visszatérnek a tetralógiában, így a meglehetősen szövevényes történet nemcsak a szavak, de a dallamok szintjén is követhetővé válik. Ha érdekel, Wagner szerint milyen hangja van egy óriásnak, vagy egy kupac aranynak, kattints ide és böngéssz a leghajmeresztőbb motívumok között.  

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Szabó István nem veszi át életműdíját

Az Oscar- és Kossuth-díjas rendező kitüntetését a közelmúltban többen kritizálták Szabó István ügynökmúltja miatt.
Vizuál

Elhunyt Szentandrássy István festőművész

A 62 éves korában elhunyt művész 2012-ben kapott Kossuth-díjat a cigányság ősi, balladisztikus hagyományait és alakjait ábrázoló műveiért.
Könyv

Láttad már Ady vasúti bérletét vagy az önéletrajzát?

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban micsoda kincsek rejtőznek. Az OSZK kamarakiállításokkal igyekszik ezeket a kuriózumokat látogatóival is megosztani.
Könyv

Feleannyi könyv az idei Aegon-díj döntőjében

Gumicsizma, kiskocsma és magadra ismerés – mi fér bele egy igazán személyes könyvajánlóba? Az Aegon Irodalmi Díj idei zsűrije szerint mindezek és még sok más érdekesség…
Plusz

Kettős vezetése lesz a Szabad Tér Színháznak

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadot Bán Teodóra, a Városmajori Szabadtéri Színpadot Benkő Nóra irányítja a jövőben a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése szerint.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Domingo azt mondja, félreértették a bocsánatkérését

Miután bocsánatkérő közleményt adott ki #metoo-ügyben a spanyol tenor, lefújták a spanyolországi koncertjét. Az énekes most azt mondja, félreértették.
Zenés színház hír

Plácido Domingo bocsánatot kért

A világhírű spanyol operaénekes közleményben kért bocsánatot azoktól a nőktől, akik szexuális zaklatással vádolták meg az elmúlt fél évben - adta hírül a spanyol média kedden.
Zenés színház ajánló

Egyiptom királyaként mutatkozik be Köpeczi Sándor az Aidában

Egyiptom királyának szerepét Köpeczi Sándor énekli az Erkel Színház februári Aida-előadásaiban. A fiatal magyar basszista januárban Verdi-interpretációjáért különdíjat nyert a barcelonai Gran Teatre del Liceuban megrendezett, rangos Tenor Viñas nemzetközi énekversenyen.
Zenés színház hír

A milánói Scala is bezár a koronavírus miatt

Pánikhangulat van Olaszországban, miután száz fölé emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Operaházak is bezárnak, a velencei karnevált félbeszakították.
Zenés színház magazin

A díva, akit a grúz szegénységből a világ tetejére segített az énekhangja

Tbilisziben született, Milánóban él, szerte a világon ünneplik. 2020-ban Japán és Kína mellett a Keresztény farsang sztárvendégeként Magyarországon is fellép „az operavilág Angelina Jolie”-jaként emlegetett szoprán, Nino Machaidze, aki magazinunknak karrierje lépcsőfokairól, múltjáról, jelenéről és jövőjéről is mesélt.