Zenés színház

Ismét musicalpályázatot hirdet a Madách Színház

2012.06.19. 11:03
Ajánlom
A színház a 2009-es siker után ismét meghirdeti musicalpályázatát. A jelentkezési határidő 2012. szeptember 3. A pályázaton kizárólag olyan művek vehetnek részt, amelyeket még nem adtak elő, és amelyek nem indultak a korábbi pályázaton. Egy jelentkező egy művel pályázhat.

A 2012-es musicalpályázat felépítése megegyezik az előző versenyével, ennek megfelelően a pályázat több szakaszból áll. Az alkotók nevével és a mű címével szeptember 3-ig lehet jelentkezni. A készülő művek öt dalát, egy jelenetét és szinopszisát december 3-ig várják. Ezek alapján határoz a zsűri a versenyben maradó művekről. A döntést követő fordulóban a kiválasztott darabok részleteit kell bemutatni a zsűrinek, majd 2013. május 27-ig a mű teljes zenei anyagát, szövegkönyvét és kottaanyagát is le kell adni. A zsűri újabb válogatásán túljutó darabokból 30 perces koncertszerű bemutató készül a szerzők betanításában a Madách Színházban. Ezeket 2013. október 16-án és 17-én a Madách Színház stúdiószínpadán mutatják be, és ezek alapján dönt a zsűri a nyertes pályaműről. A díjnyertes darab bemutatóját a 2013/2014-es évadban tartják a Madách Színház stúdiószínpadán. A zsűri tagjai: Kocsák Tibor zeneszerző, a Madách Színház zenei vezetője, Malek Andrea színésznő, Müller Péter író, Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója és Tihanyi Ákos koreográfus.

Szirtes Tamás emlékeztetett arra, hogy a nyertes mű Szente Vajk, Galambos Attila és Bolba Tamás Csoportterápia című alkotása volt, amely jelenleg a színház repertoárjának egyik sikerdarabja (kritikánk a produkcióról itt található). Bemutatták a 2. helyezettet, Kiss Judit Ágnes, Fűri Anna és Gryllus Samu  Fabáb című darabját is a Madách stúdiószínpadán, Karafiáth Orsolya és Bella Máté Macskadémon című horrormusicaljét - a pályázat 3. helyezettjét - pedig a Tolnay Szalonban láthatta a közönség (kritikánk a felolvasó-színházi változatról itt olvasható). Kiemelte, hogy az idei évad nagy sikere volt az Én, József Attila című alkotás, Vizy Márton zenéjével, amely szintén a pályázatra érkezett (videós ajánlónkat itt tekinthetik meg, kritikánk az előadásról ide kattintva olvasható).

Megjegyezte, hogy a daraboknak utóéletük is van: a Macskadémon a Szentendrei Teátrum és Nyár programjában is szerepel, de Gyulán is előadásták. "Ezzel megvalósul az eredeti tervem, hogy ne csak a Madách Színház számára, hanem valamennyi magyar színház számára fedezzünk fel szerzőket" - fogalmazott Szirtes Tamás, aki elárulta: az első pályázaton meglepetésként érte, hogy milyen óriási közlésvágy jellemzi a szerzőket és milyen sok új szerző van, aki alig várja, hogy bemutatkozhasson (az akkori második fordulóba bejutott művek listája itt olvasható, beszámolónk és videónk pedig ide kattintva érhető el, a harmadik fordulóban bemutatkozókat itt találja, míg a végeredmény a győztes Csoportterápia kisfilmjével ide kattintva olvasható és nézhető meg). Az igazgató szerint egy ilyen pályázat jelentősége abban áll, hogy esélyt kínál, komoly szakemberek hajlandóak foglalkozni pályakezdő szerzők darabjával. Felidézte ugyanakkor, hogy az első pályázatra ismert zenészek, énekesek, színészek, írók is beadták munkáikat. "Tehát a legszélesebb körből kaptunk jelentkezéseket, a kezdőtől a beérkezettig" - mondta. Szirtes Tamás hozzátette, hogy amennyiben a jelenlegi pályázat is sikeres lesz, az arra utal, hogy 3-4 évenként érdemes megismételni a kiírást.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Donald McIntyre

Az új-zélandi basszbaritont, aki Wagner szerepeit világszerte megformálta, a legendás, Patrice Chéreau-féle Ring Wotanját kilencvenegy éves korában érte a halál.
Zenés színház hír

Gulyás Dénes, Kálmándy Mihály és Metzger Márta az OPERA új örökös tagjai

Szűcs Márta és Várhelyi Endre magánénekest posztumusz emelték soraikba az örökös tagok, mellettük Molnár András, Sümegi Eszter és Meláth Andrea operaénekesek, Halász Péter karmester és Kállai Ernő első koncertmester munkáját is díjazta az OPERA vezetése.
Zenés színház interjú

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.
Zenés színház ajánló

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.
Zenés színház videó

A sivatag Párizsa – dokumentumfilm készült az OPERA dubaji vendégjátékáról

A Magyar Állami Operaház szeptemberi turnéjáról készült film – amely bemutatja az előadások hátterét, és hogy hogyan készülnek a művészek az eltérő kulturális közegben – cikkünkben, valamint az intézmény közösségimédia-felületein megtekinthető.