Zenés színház

Ismét rajthoz áll az Operaház

2012.10.05. 15:46
Megosztom
A tavalyi sportsiker után a Magyar Állami Operaház idén négy csapatot is indított az október 7-i Spar Budapest Maratonon.

Az Operaház delegáltjai a "Fut a színház" Ekiden-váltó kategóriájában vállalkoztak a maratoni táv teljesítésére. Az Opera I. nevű csapatban ügyvezetők és énekesek - köztük Miklósa Erika, Mozsár István - vegyesen indultak. Az Operaház kettes számú versenyzői között zenekari tagokat találhatók, a csapat első tagja Szőke Zoltán, egyéni maratonista, aki jelenlétével akár konkurenciát is jelenthet a nagy próbatétel előtt álló Miklósa Erika és csapata számára. A szombati verseny ugyanis a Kossuth-díjas koloratúrszopránnak a november 4-i New York Maraton főpróbája is egyben. Az énekesnő nevezését a Metropolitan Opera (Met), a Nemzetközi Fair Play Bizottság és a Magyar Olimpiai Bizottság ajánlása alapján fogadták el, így ő lesz az első New York történetében, aki főszerepet énekelt a Metben, és indulhat a város világhírű futóversenyén is. Az Operaház másik két csapata díszletesekből és statisztákból verbuválódott össze.

"A maratonra való jelentkezést még én kezdeményeztem tavaly az Operaháznál. Úgy gondolom, hogy egy futóeseményen nemcsak a civileknek, hanem a művészeknek is ott a helyük. A sport ugyanis ugyanúgy a kultúra részterületéhez tartozik, mint az opera. Jómagam például az atletizálás területéről érkeztem az opera világába és elárulhatom, hogy nem is áll annyira távol egymástól a két világ. Mindkettőhöz jó nagy adag kitartásra, szorgalomra és fegyelmezettségre van szükség. Egy zenésznek ezért csak jól jöhet, ha akár amatőr szinten is, de űz valamilyen sportot. A tavalyi kezdeményezés egyébként szerintem jól sült el. Ezt mutatja az is, hogy idén már négy csapatot is nevezett az Operaház. Remélem sikerült ezzel hagyományt teremtenünk" - nyilatkozta a vasárnapi futóesemény kapcsán Miklósa Erika.

Az Operaház zenészei a dalszínház előtt elhaladó csapatokat fúvós- és kórusmuzsikával is biztatják majd vasárnap. Délelőtt fél tizenegy órától egy rézfúvós kvintett lesz hallható. Utánuk következik a dalszínház énekkarának tagjaiból alakult kamaraegyüttes, akik Händel Győzelmi kórusát a Júdás Makkabeus című oratóriumból, valamint Mozart Varázsfuvolájának Zárókórusát fogják megszólaltatni a homlokzati erkélyről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Klasszikus

A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny áll a pécsi Zeneszüret Fesztivál középpontjában

Ha szeptember, akkor már hagyomány, hogy a Filharmónia Magyarország szervezésében Pécs megtelnek zenével. Nemcsak a kulturális helyszínek, hanem az utcák, terek is, és mindenki találhat kedvére való muzsikát.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Plusz

Már nem Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter döntése alapján megszűnt Schmidt Mária megbízatása a Terror Háza Múzeum élén. Az intézmény az átvilágítás idejére átmenetileg bezár.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

„Uram, a késemért jöttem!” – fülbemászó slágerek és hamisítatlan pofonok a József Attila Színház új, zenés Rejtő-vígjátékában

Készen áll egy fergeteges nyílt tengeri kalandra? Tasnádi István nagyszabású zenés cselvígjátéka, a Honolulu Star – avagy Jó éjszakát, Fülig Jimmy! leporolja Rejtő Jenő legjobb poénjait, hogy egy lendületes, látványos show-val hódítsa meg a közönséget.
Zenés színház ajánló

Igazság és hazugság a digitális korban – jön a Háry Jánoska, az Opera új gyerekelőadása

A Háry Jánoska című új produkciót szeptember 19-én mutatja be az Eiffel Műhelyházban az Opera Gyermekkara, Harangi Mária rendezésében. A főbb szerepeket Fülep Máté és Ortan Vivienne, valamint a kórusból Tanka Dániel és Braunmüller Mira alakítja.
Zenés színház ajánló

Újabb öt darabbal bővül az Egyperces operák sora

Örkény István Egyperces novellái közül ezúttal Vajda Gergely, Varga Judit, Tornyai Péter, Kákonyi Árpád, Dobos Dániel választott ki egyet-egyet, hogy zeneművet komponáljon belőlük. A bemutatóra szeptember 12-én kerül sor, az Örkény Kerten.
Zenés színház ajánló

Szép nyári nap századszor is, Csepregi Évával

Különleges jubileumhoz érkezik a Veres 1 Színház népszerű Neoton-musicalje: a Szép nyári nap századik előadását októberben, a budapesti RaM-ArT Színházban ünnepli a társulat.
Zenés színház interjú

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.