Zenés színház

Ismét régi fényében ragyog a Bolsoj

2011.10.28. 08:00
Ajánlom
Natalie Dessay francia és Angela Gheorghiu román operacsillag is fellép a nagyszabású felújítás után október 28-án megnyíló moszkvai Nagyszínház, a Bolsoj gálakoncertjén, amelyet a világ több száz mozijában közvetítenek élőben - mondta el egy hétfői sajtótájékoztatóján Dmitrij Csernyakov, az ünnepség rendezője.

Október 28. állami ünnep lesz – tette hozzá Anatolij Ikszanov, a Bolsoj igazgatója. Ikszanov kijelentette, hogy a megnyitóra belépőjegyeket nem adtak el, és nem is fognak eladni, cáfolva ezzel azokat a híreszteléseket, hogy a jegyárak elérnék a kétmillió rubelt (közel 14 millió forintot). Az öt külföldi világsztár részvételével tartott ünnepséget élőben közvetítik a színház előtti téren, az orosz televízióban és az Arte francia-német televíziós csatornán, valamint világszerte több száz filmszínházban – mondta el Ikszanov.

Hat éven át tartó renoválás után a Bolsoj október 28-án nyitja meg kapuit. A munkálatok célja mindenekelőtt az épület eredeti, az 1930-as évekbeli metróépítés által megrongált akusztikájának és hajdani fényes külső arculatának helyreállítása volt. A megnyitás előtt négy nappal bemutatták az újságíróknak a felújított épületet. Mihail Szidorov, a Szumma fővállalkozó cég képviselője elmondta, hogy az újjáépítéssel kétszeresére nőtt a színház összterülete, és így eléri a 72 ezer négyzetmétert. A 300 férőhelyes Beethoven-teremben kamarakoncerteket tartanak majd. A terem hangfelvételek készítésére is ideális, itt kívánják felvenni a Bolsoj által kiadni tervezett zenei CD-ket.

Az újságírók megtekinthették a teljes egészében helyreállított Cári Előteret (foyer) is, ahova ma már minden néző beléphet. Az épületben lifteket és mozgólépcsőket is beépítettek. Iszkanov igazgató elmondta, hogy a jegyárak a megújult Bolsojban átlagosan háromezer rubel (több mint 20 ezer forint) körül lesznek, de a hátrányos helyzetű nézők számára jelentős számú jegyet tartanak fenn erősen kedvezményes, százrubeles (közel hétszáz forintos) áron. A nézőtér a régi fényében tündököl az aranyszínű függönnyel, a balkonok aranydíszítésével, bordó bársonyborítással és a hatalmas kristálycsillárral. Itt nemcsak az enteriőrt újították fel, de az akusztikát is. Ezt megerősítette Albina Sagimuratova is, aki a november 2-i első premier, a szintén Csernyakov rendezte Mihail Glinka-opera, a Ruszlán és Ludmilla főszerepét énekli majd.

Hat évvel ezelőtt zárták be a moszkvai színházat, megnyitásának időpontja az eredeti tervek szerinti 2008-hoz képest folyamatosan halasztódott, több probléma is felmerült közbenDmitrij Medvegyev elnöki akarata szerint azonban 2011-ben mindenképp újra kellett nyílnia a Bolsojnak. A Nagyszínház - melynek történetétől részletesen itt olvashatnak - , az orosz zenei, opera- és balettkultúra 1821 és 1825 között épült fellegvára nagyon rossz állapotban volt, amikor 2005-ben bezárták és megkezdték felújítását.

A munkálatok elég késedelmesen és kalandosan zajlottak: az épületnek lényegében nem volt megfelelő alapozása, ezért új alapokra helyezték, és több emelet mélységben egy további színháztermet, valamint különféle kiszolgáló helyiségeket építettek alá. Éppen három éve volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy össze fog omlani az egész, s ha mégsem, akkor 2013 előtt nem készül el, de Jurij Luzskov akkori moszkvai polgármester közbelépésére megoldották a problémákat, és felgyorsult a munka. A felújítás költségei azonban sokszorosan meghaladják az eredetileg tervezettet, már csak azért is, mert 2009-ben súlyos visszaélésekre derült fény: a szerződésben eredetileg szereplő összeget legalább háromszor átutalták a kivitelező cégnek, és több büntetőeljárás is indult. Majd azzal, hogy Luzskov rendelkezésére napi 24 órában háromezer ember kezdett dolgozni a színházon, még inkább emelkedtek a költségek. A munkálatok előzetes számítások szerint 630 millió amerikai dollárba kerültek volna, de mára azt jóval túllépték, a hivatalosan adatok szerint a végösszeg magyar fizetőeszközte átszámítva 146 milliárd forintot tesz ki. A renoválás, melyet az UNESCO is dicsért,  legnagyobb értékeinek az új alapozást, a terület jelentős megnövelését, a legkorszerűbb színpadtechnika beépítését, és legfőként a korábbi felújítások előtti remek akusztika helyreállítását tekintik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Klasszikus

Gilbert Varga debütáló koncertje

Vezető karmesterként első alkalommal dirigálja a Pannon Filharmonikusokat a Maestro január végén a Müpában.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.
Zenés színház opera

Megházasodott Jonas Kaufmann

Elnézést a bulvárhírért, de sok Jonas Kaufmann-rajongó olvas minket, ezért nekik fontos lehet. A világhírű tenor elkelt!
Zenés színház magazin

Egy női párbaj és egy gyorsan megírt operett története: Luxemburg grófja

Újra látható az Operettszínházban Lehár Ferenc klasszikusa, a Luxemburg grófja, főszerepben Fischl Mónikával. Az ünnepelt énekesnőről és az öregecske udvarlójáról, és persze az igaz és nem annyira igaz szerelemről és a nagy tévedésekről szóló operett, a műfaj egyik legmulatságosabb története.