Zenés színház

Jelmezeket ajándékozott az Operaház

2012.04.15. 10:09
Ajánlom
A Magyar Állami Operaház négy évtized több ezer előadásának teljes jelmezkollekcióját ajánlotta fel az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeumnak, valamint minden érdeklődő színháznak. Az Erkel Színházban tárolt, százezres nagyságrendű jelmezkészletből először az ország operákat is játszó színházai, valamint a Zeneakadémia válogathattak.

Az Operaház összesen négyszázezerre becsülhető jelmezkészletének csaknem a felét tárolják a felújítás előtt álló Erkel Színházban - áll a dalszínház közleményében. "A felbecsülhetetlen értékeknek méltó helyet kell biztosítani" - mondta Mozsár István, a dalszínház ügyvezető igazgatója a válogatáson megjelent színházi szakembereknek. A jelmezkészletből a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal történt konzultáció után először az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum (OSZMI) muzeológusai válogattak, és több teherautóval el is szállítottak belőle. A jelmezekből az OSZMI állandó és időszaki kiállításokat rendez majd, és az ő feladatuk lesz az értékes színháztörténeti relikviának számító kosztümök állagának megóvása is.

Ezután az ország operajátszó színházainak, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek ajánlották fel, hogy válogassanak a készletből. Némethné Kökényesi Györgyi, a Győri Nemzeti Színház jelmezműhelyének vezetője több opera - A rózsalovag, a Gioconda, a Dózsa Görgy és a Don Giovanni - teljes jelmezkollekcióját rendelte meg, ez több mint ezer kosztümöt jelent. Ádám Lili, a debreceni Csokonai Színház képviseletében főként a cipőket és a cilindereket kereste, de nagy tételben érdekelték a modern darabokhoz készített elegáns öltönyök és férfiingek is. Almási-Tóth András rendező, a Zeneakadémia tanára szintén a modernebb rendezések kollekciói iránt érdeklődött, többek között Zsótér Sándor 2003-as produkciójának, A törpének (Zemlinsky műve) jelmezkészlete érdekelte. Almási-Tóth hangsúlyozta, hogy nemcsak az operavizsgákhoz van szükségük a kosztümökre, hanem a felújítás után újra megnyíló Zeneakadémia saját előadásaihoz is, hiszen az új épületrészben lesz egy kamaraszínpad, ahol operákat is bemutatnak majd.

A nem ritkán több mint száz darabból álló öltözékegyüttesekhez a teátrumok jelképes összegért juthatnak hozzá, mert a cél elsősorban az, hogy az értékes ruhák ne raktárakban porosodjanak, hanem továbbra is használják őket, részei maradjanak a magyarországi színjátszásnak. Az április 11-i válogatás után a következő körben valamennyi hazai teátrum lehetőséget kap arra, hogy átnézze az Erkel Színházban tárolt kollekciót, és átvegye azokat a jelmezeket, amelyeket saját produkcióiban hasznosítani tud.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház bécs

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Zenés színház hír

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek.
Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.