Zenés színház

Jelszó: "Otthont adunk"

2007.08.07. 00:00
Ajánlom
A Bakelit Multi Art Center pályázatot hirdet 2007/2008-as színházi évadára független, alternatív, illetve struktúrával nem rendelkező társulatok számára, már bemutatott előadásaik továbbjátszására. A már évek óta az L1 Független Táncművészek Társulása befogadójaként működő színházi tér most a prózai és zenés színházak felé is kitárja kapuit.

Míg az L1 Táncművek kortárs táncosok körében hirdetett meg a Residency-programot, a Bakelit M. A. C. az alábbi feltételekkel kívánja segíteni a kiválasztott tehetséges prózai és zenés társulatokat.

Amit a nyertes pályázók számára biztosítanak: az előadás(oka)t megelőző napokban próbalehetőség, technikai beállás; a nézőtér, illetve játéktér igény szerinti beépítése; a díszletek, kellékek, jelmezek biztonságos tárolása; fény- és hangtechnika; korlátozott számú technikai személyzet; promóció a színház honlapján, valamint a színház szórólapjain; a bevétel később megállapított hányada.

Amit a pályázóktól várnak: kitöltött – a színház honlapjáról letölthető – pályázati adatlap; a pályázott előadásról készített videofelvétel (amennyiben van); az előadásról készített fotókat tartalmazó adathordozó (amennyiben van). Azon produkciók jelentkezését is várják, amelyek számára elengedhetetlen az akadálymentesített színház, nagy belmagasságú teret igényelnek, és amelyek nem kaptak pályázati támogatást.

Első beérkezési határidő: szeptember 15.

(A jelentkezéseket: a bajzak@bakelitstudio.hu e-mailre vagy a 1097 Budapest, Soroksári út 164. XVIII. épület levelezési címre várják. Jelszó: "Otthont adunk". Információ: (70) 589-6508)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház közönségszavazás

Szavazzon: ki kapja az Operettszínház közönségdíját?

A közönségdíjat a legtöbb lájkot bezsebelő művész kapja majd a június 24-én tartandó díjátadón. Szavazásra fel!
Zenés színház bartók plusz 2018

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház bartók plusz 2018

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.