Jiří Menzel hatodjára rendez operát, Magyarországon azonban először alkot a műfajban. A szeptember 1-jén kezdődött próbafolyamat lassan a végéhez közeledik, a bemutatót október 10-én láthatja az Operaház közönsége, majd további tíz alkalommal lesz műsoron a komédia, kettős szereposztásban.

A darab valamennyi szólista számára különleges feladat mind zenei, mind pedig a színészi megvalósítás tekintetében. Utóbbi kiemelten nagy hangsúlyt kap az új színrevitelben, hiszen a cseh alkotó a prózai színház játékmódjára épít, azon belül célzottan a természetes mimikát és gesztikulációt hívja elő a művészekből, akikkel egy operai kliséktől mentes előadást valósít meg. A premierszereposztás érdekessége, hogy a Fiordiligi-Dorabella testvérpárt két ragyogó tehetség, a Balga Gabriella-Celeng Mária unokatestvér páros játssza. A fiatal énekesnők mindössze néhány éve végeztek a Zeneakadémián, csakúgy, mint a további karaktereket alakító Baráth Emőke és Szigetvári Dávid. A két baritonszerepet Haja Zsolt és Kálmán Péter játssza. Utóbbi a Vashegyi György vezényelte előadásokban is szerepel, ugyancsak kiváló partnerekkel: Kolonits Klárával, Kálnay Zsófiával, Nagy Zoltánnal, Tarjányi Tamással, valamint Sáfár Orsolyával.

A Così fan tutte ősbemutatója, amelyet Bécsben, a Burgtheaterben, a szerző vezényletével tartottak 1790. január 26-án, gyér, ám többnyire pozitív kritikai visszhangot váltott ki. A darab témája azonban nem különösen zaklatta fel a korabeli bécsi közönséget, jele sem volt annak a vitának, amely aztán az operát oly sokáig kísérte útján. A XIX. században és a XX. század elején a művet ugyanis frivolnak, erkölcstelennek minősítették, a korszakban létrejött kevés előadást csonkított, lebutított változatban játszották. A Così fan tutte csak az 1930-as évek vége felé és a II. világháború után foglalhatta el méltó helyét az operarepertoárban.

A budapesti Operaház 1930-ban, Márkus László rendezésében mutatta be a művet, ezt követően pedig még három alkotó - Nádasdy Kálmán, Oláh Gusztáv, Szinetár Miklós - színrevitelében volt műsoron, napjainkig összesen 366 alkalommal.

Jiří Menzel utolsó filmje, a Don Juanok (2013) története egy vidéki cseh operatársulat Don Giovanni-produkciója köré szerveződik. A darabot, további öt opera mellett maga is megrendezte már, de a műfajjal szemben a mai napig távolságtartó. A Così fan tuttéról a rendező és a dirigens, Halász Péter azonosan azt vallja: témáját tekintve modern opera. A főzeneigazgató kiemeli, Menzel felkérését ő szorgalmazta, mert olyan alkotóra kívánta bízni a darab színrevitelét, aki jó humorral bír, mégis képes megmutatni az emberi lélek komolyabb árnyalatait.

„Számomra ez az egyik legfontosabb opera, Mozart egyik legérettebb alkotása, amelyben hihetetlen lelki mélységekig hatol, és amelyben egyedülálló módon használja ki az ensemble-éneklés lehetőségeit. Tökéletes zenemű látszólag együgyű keretben, pedig témája nagyon is aktuális: olyan emberi viszonyokat vizsgál, amelyekkel naponta találkozunk, amikor egymástól elidegenedő párokat, boldogságukat másutt kereső társakat látunk. A darabról gyakran eszembe jut kedvenc mondásom Chaplintől: Az élet kis látószögben nézve komédia, nagyban tragédia." - mondja Halász Péter, aki kiemeli: Jiří Menzel minden várakozását beváltja. Nem szokványosan, sokkal inkább gyermeki kíváncsisággal közelít a műfajhoz, szituációs improvizációban utolérhetetlen, ebből azonban pontosan felépített karakterek születnek.

A rendező kedvenc szerzője Mozart. A Così fan tutte témájáról azonban - amellett, hogy modernnek gondolja - úgy tartja, nem egy nagy mondanivaló. Hiszen a szexuális szabadságot magában hordozza az emberi természet. Más a szerelem és más a szex, és ez - szerinte - tény. Legfőbb ambíciója, hogy a csalfasággal, játszmákkal, várakozással és flörttel teli cselekményt könnyeden ábrázolja, egyszerűen csak egy jó estét kíván szerezni a közönségnek.    

A mindössze hat énekes szólistát felvonultató darab szereplői Zimula Sylvia Hanáková rokokó hatású, ám a kor díszítési szokásait nélkülöző, könnyed, világos jelmezeiben keltik életre a hűtlenkedő párokat és a további karaktereket. A díszlet, a fiatal magyar tervező, Zöldy Z Gergely félköríves, teraszos játéktere nem ábrázol kifejezetten realista helyszínt, inkább egy olyan komplex térrendszert alkot, amelyben az egyes jelenetek a valóságos helyábrázolás kínja nélkül, szabadon, akár felcserélhetően születhetnek meg. A zegzugos tér, az íves, ölelő formák, a lekerekített élek és a világos színek egyfajta intimitást, érzékiséget, frivolságot hivatottak érzékeltetni - minél több lehetőséget nyújtva a cselekménybéli udvarlás, kacérkodás, szerelmi játszmák végtelen egymásutánjának.