Zenés színház

Jó estét Nyár!

2012.05.06. 08:00
Ajánlom
Pop, rock, jazz és egy kis színház - vagyis egy sokszínű Ágota-koncert május közepén a Millenáris Fogadóban. Az est vendége: Farkas Gábor Gábriel. Könnyű esti nyári kaland Ágotával és zenekarával - legyen a Fidelio vendége a koncerten!

Siménfalvy Ágota elsősorban színésznő. Farkas Gábor Gábriel pedig elsősorban énekes. És hogy ez mennyire igaz fordítva is, arra a koncert lesz a bizonyíték, ahol Ágota Ébred valami a szívemben című szólóalbumának dalai, többek között Presser-, Demjén-, Cserháti-feldolgozások kelnek életre. A koncert különlegessége, hogy a közönség most először hallhatja Ágota új saját dalait, a külön erre az estre készített remixeket és ismert zenés színházi darabok betétdalait. Ágota koncertje a színház és a zene találkozása, a téma pedig örök: a szerelem - női szemmel és egy férfi vendéggel.

A színésznő ezen a koncerten nem Siménfalvy Ágotaként, hanem Ágotaként áll színpadra. Ernnek okáról így nyilatkozott egy, a Fideliónak adott interjúban: "Siménfalvy Ágota színésznő, aki a színházi előadásokban szerepel. Természetesen ott is belőlem épülnek a megformált karakterek, de épp a színházi, a zenés színházi keretek miatt a szerepem behatárol, hogy mit tudok magamból mutatni. A próbaidőszak alatt kialakul egy előadás, létrejön a világa, és bár a színház a pillanat művészete, de estéről estére megbízhatóan, a választott színházi formán belül pontosan ugyanazt, ugyanúgy kell nyújtanunk. Ágota szabadabb tud lenni, mert nincsenek keretek, a maszkot el lehet és el kell dobni. Egy koncerten bár ott vannak a zenészek, de én vagyok az előadó és a magam rendezője. Ott csak én vagyok és a mikrofon. Az a rutin, amit a színházban az ember megszerez, ebben az esetben nem működik, ugyanúgy, ahogy az onnan ismert kategóriák sem. A színházi lényem helyett itt a színpadi lényem kerül előtérbe, aki jóval őszintébb, azaz önmaga lehet."

Megkérdeztük tőle, hogy az elmúlt évben a Siménfalvy Ágota-rajongók váltottak-e jegyet a koncertre, vagy vannak, akik kifejezetten Ágotát szeretnék hallani. Erre a kérdésre így válaszolt: "Azt hiszem, jóval többen vannak, akik Siménfalvy Ágotát szerették volna látni, a színésznőt, ami természetes, és jól is van így. Ebben a névben van sok év munkám, letett eredményem. Ugyanakkor sokan vannak olyanok, akik Katona Klári vagy Kovács Kati dalaiért jönnek. A feldolgozásalbum azonban mégiscsak valamiféle kötöttséget jelent. Az új saját dalok ezzel szemben engedik kialakulni azt a kört, akik Ágotát szeretnék látni, hallani. És lesz egy vendégem, Farkas Gábor Gábriel barátom, akihez régi munkakapcsolat fűz, közös estek és egy duettalbum kapcsán is. Ő a koncerten betölt egyfajta ceremóniamesteri tisztséget, lesznek közös dalaink, színházi pillanatokat is ígérünk, és néhány saját számot is hoz."

Ízelítő a koncertből:

Kérdésünk: Mi Ágota Farkas Gábor Gábriellel készített duettalbumának a címe? (Segítségképp ajánljuk a kapcsolódó anyagokat: a színésznővel készült interjúinkat.)

A május 16. éjfélig helyesen válaszolók közül hárman lehetnek ott partnerükkel a május 18-i koncerten.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadót szeptember 22-én tartják a Katonában.
Tánc

Novák Ferenc "Tata": Egyszer csak rájöttünk, hogy a Táncszínház nem a miénk

Elkészült a Nemzeti Táncszínház épülete, aztán kiderült, hogy nem is az övék. „Megalázó volt” – mondta az ügyről Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus.
Klasszikus

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.
Vizuál

14 érdekesség Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratáról

A Rijks Múzeum július elején megkezdte a festmény nyílt színi restaurálását. A projektet online és a helyszínen is nyomon követhetik az érdeklődők. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány izgalmas tényt a képről.
Klasszikus

Légy világsztárok tanítványa!

A Fesztivál Akadémia egyik elsődleges célja a jövő muzsikusainak nevelése, ezért a programok között központi szerepet kapnak az előadások, a mesterkurzusok és a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny. A verseny július 17-én kezdődik, és a nagyközönség számára is nyitott.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Zenés színház hír

Paul McCartney filmklasszikusból ír musicalt

Az Amerikában kötelező karácsonyi filmnek számító Az élet csodaszép című 1946-os Frank Capra filmklasszikust dolgozza fel - írta meg a BBC News.
Zenés színház videó

Felkapta az internet a dél-afrikai taxist, aki operát énekel az utasainak

Egy virális videóval kezdődött az egész: egy Menzi Mngoma nevű Uber-sofőr a Rigolettóból énekelt egy utasának, majd egyre többekhez jutott el az erről készült videó.
Zenés színház interjú

Felmutatni a világ tetejét - Interjú Szemző Tiborral

Óbudán, az Esernyős belső udvarán új szabadtéri kamaraszínházi sorozat indul, amelyben (újra) debütál Szemző Tibor Kőrösi Csoma Sándorról készített opera cinematique műfajú előadása, a Csoma.   
Zenés színház ajánló

Operett show a Vajdahunyadvárban

Július 18-án Magyarország leglátványosabb operett produkcióját tekinthetjük meg a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon. A Monarchia Operett gálaműsora fantasztikus szólistákkal és ruhakölteményekkel varázsolja el a nagyérdeműt.