- Hogyan lett belőled színész?

- Nagyon korán, nagyjából hétéves koromban találtam ki, hogy színész akarok lenni, méghozzá igen egyszerű és prózai okból: sose tudtam, hogy mit válaszoljak, amikor megkérdezték, mi akarok lenni. Eleinte mindig hosszú felsorolásba fogtam, aztán rájöttem, hogy a legtöbb foglalkozással a színházban találkozhatok: lehetek focista, kertész, vagy - mint mondjuk ma este (Szente Vajk az interjú napján a Producerekben lépett fel - a szerk.) - könyvelő.

- És olyannyira kitartottál az elhatározásod mellett, hogy 18 évesen jelentkeztél a Nemzeti Színiakadémiára.

- Igen, és még a Színiakadémia elvégzése előtt Debrecenbe kerültem. Végzősként az egész osztály elment a Csokonai Színházba egy meghallgatásra. Végül két osztálytársnőmmel együtt, engem is felvettek. Így nekünk már a debreceni Csókos asszony volt a vizsgaelőadásunk.

- A Főiskolán nem próbálkoztál?

- Egyszer igen, és Kazimir Károly tovább is engedett. Végül nem vettek fel, amit sohasem bántam, hisz a főiskolai éveket én Debrecenben éltem meg, ahol eljátszhattam évente hat-hét szerepet. Ez nagyon jó tapasztalat volt.

- A Nemzetiben sem akármilyen művészekkel találkozhattál.

- Igen, és ezt semmiért se cserélném el. Számomra Agárdy Gábor volt az, akinek az életművére mind a mai napig felnézek. Rendkívül szimpatikus, közlékeny, őszinte és nyitott ember volt. És szerencsére többször volt alkalmam szűk körben beszélgetni vele. Ilyenkor nemcsak a régi időkről mesélt, hanem az is érdekelte, hogy velünk mi van, hogy egy húszéves ember hogyan éli meg a mostani színházat.

- Az oktatási módszerekkel mégsem értettél mindig teljesen egyet.

- Sokan úgy gondolkodnak, ha valami negyven éve működött, akkor biztos most is fog. Pedig szerintem igyekezni kell új formákat találni, a belső ellazulás elérése érdekében. Ha tanítanék, mindenképpen azzal törődnék, hogy mi az, amiben a legjobban érzik magukat a diákok, mert abban a pillanatban, hogy valamiben jól érzik magukat, elkezdenek jók is lenni.

- Térjünk még egy kicsit vissza Debrecenbe, ahol nagyon szerettek téged.

- Nagy szerencsém volt Debrecenben, hisz első szerepem a Csókos asszony táncos-komikusa, Ibolya Ede volt, majd egy európai színvonalú előadásban játszhattam Peter Pant. Megpróbáltam a legjobb tudásom szerint dolgozni ezekben az előadásokban, ami, azt hiszem, sikerült is, így utána már nyitottak voltak felém a nézők. Persze ezzel sohasem éltem vissza. Egyébként a debreceni közönség egy nagyon különleges „faj", mert nem elnéző, nagyon meg kell küzdeni a szeretetéért és rendkívül kritikus is. Mindemellett iszonyú sokféle előadásban vettem részt akkor, amiből rengeteget tanultam.

- Mégis eljöttél.

- Harmadik éve voltam ott, amikor kiírták a meghallgatást a Volt egyszer egy csapatra. Nem jelentkeztem, de kaptam egy levelet - a mai napig nem tudom, hogy honnan, vagy kitől -, hogy várnak. És sikerült. Elkezdtem párhuzamosan dolgozni Pesten és Debrecenben, amit nem volt egyszerű összeegyeztetni. A Volt egyszer egy csapat bemutatója után Szirtes tanár úr jelezte, hogy szüksége lenne rám a következő évad második felében. Amikor elkezdtük próbálni a Producereket, akkor történt Debrecenben az igazgatóváltás, és az új vezetőség már nem volt nyitott a további egyeztetésre. És mivel akkor már három nagyszerű szerepet játszottam itt, nem igazán volt okom azon gondolkodni, hogy merre lépjek.

- Játszanál újra vidéken?

- Persze. Szerintem jó színházat bárhol lehet csinálni. Ha azt kérdezed, hogy akkor, ha Magyarország nagyobb lenne, tudnék-e ezer kilométerre, egy vidéki színházban dolgozni, úgy, hogy közben nem játszhatok a Madách Színházban, akkor azt mondom, hogy nem. Nem tudnék, és eszem ágában sincs innen elszakadni.

- Szövegírással is foglalkozol. Most dolgozol valamin?

- Szirtes tanár úr felkért, hogy írjak prológust és epilógust a Sors bolondjai című előadáshoz. Ez egy nagyon modern történet, a szituációk mégis rendkívül shakespeare-iek, így én is shakespeare-i, jambikus lüktetésű prológust és epilógust készítettem. Végül a tanár úr megkérdezte, hogy nem adnám-e elő estéről estére, amit írtam. Úgyhogy a saját szövegeimet énekelhetem a Madách Színház színpadán, ami hatalmas dolog számomra.

- Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy nem félsz semmitől. Tényleg így van?

- Tényleg így van. Mitől féljen az ember? Nem félek semmitől. Ezt tartom most is. Megy az ember az útján és közben átugorja az akadályokat. A ló is akkor botlik meg, amikor megijed.