Zenés színház

José Carreras lesz a miskolci operafesztivál díszvendége

2019.10.10. 10:00
Ajánlom
José Carreras hangversenyével nyílik 2020-ban a 20. Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon, a rendhagyó koncert helyszíne a város jégcsarnoka lesz.

Kesselyák Gergely fesztiváligazgató elmondta: „A sztárvendéggel csúcsra ér az operafesztivál”, amely megalapítása óta missziójának tekinti, hogy a legmagasabb zenei kultúrát képviselve tegye fontossá és érdekessé Miskolcot. Szólt arról a koncepcióváltásról is, amely a műfaj hagyományainak megtartása mellett lehetőséget nyitott az operajátszás és a kortárszeneszerzés megújítására.

Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője úgy fogalmazott: a Bartók Plusz szimbóluma Miskolc fejlődésének. Ennek az eseménynek a fényében érzékelhető leginkább az az út, amit a város az elmúlt évtizedben bejárt.

José Carreras miskolci fellépése újabb alkalmat kínál arra, hogy Miskolc és az operafesztivál a világ figyelmének középpontjába kerüljön – jelentette ki.

A miskolci fesztivál múltjára visszatekintve az alapítók egyike, Müller Péter Sziámi arról szólt, hogy sikerült megtartani a fesztivált a világ zenei térképén. Új perspektívákat adtak hozzá olyan új és úttörő programok, mint az Ezrek operája és a Bartók Plusz operaíró versenye. Ez utóbbival kapcsolatban Kesselyák Gergely elmondta: ötödik operaíró versenyét a Pavarotti Alapítvánnyal közösen írja ki idén a Bartók Plusz.

Fejléckép: Hannes Magerstaedt/Getty Images

Minden, amit Carrerasról tudni szeretne, de sosem mert megkérdezni

Kapcsolódó

Minden, amit Carrerasról tudni szeretne, de sosem mert megkérdezni

Visszavonulása előtt „A Life in Music” című, utolsó világkörüli turnéja egyik állomásaként a 70 éves José Carreras január 20-án Budapesten lép fel. A Papp László Sportaréna-beli koncertje kapcsán a katalán tenor életének néhány fontos és érdekes állomását idézzük fel.

Díjjal ismerték el José Carreras leukémiásokért végzett munkáját

Díjjal ismerték el José Carreras leukémiásokért végzett munkáját

Megkapta az Év Tudományos Alapítványa Díját José Carreras alapítványa a németektől. Jó helyre ment a díj, az alapítvány fantasztikus munkát végez.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„A szeretet képes áthidalni a szakadékokat” – Peller Károly a Gül baba örökérvényű üzenetéről

A Benczúr Kerti Esték című programsorozat részeként július 20-án a Gül baba című operettet láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével és címszereplőjével, Peller Károllyal beszélgettünk.
Zenés színház

Megígérte, visszatért: 90. születésnapján ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

A Budapesti Operettszínház legendás művésze 85. születésnapi gáláján búcsúzott a teátrum közönségétől. Akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér: jubileuma alkalmából köszöntötte őt a társulat.
Jazz/World

Debütál a Quimby a Mézesvölgyi Nyár színpadán

A Mézesvölgyi Nyár idei szezonjának egyik legjobban várt estéje az augusztus 8-ai: a hazai alternatív rockzene ikonikus formációja, a Quimby pályafutása során most először lép fel a veresegyházi fesztivál színpadán.
Színház

Kiírták a pályázatot a Trafó és a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára

Harminc munkanap áll rendelkezésre a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Bóbita Bábszínház ügyvezetői posztjára kiírt pályázatok benyújtására. A július 17-én közzétett kiírások szerint mindkét intézmény élére 2027 elejétől keresnek új vezetőt.
Plusz

Az épület pihen, a nyár nem – szabadtéri programokkal vár az Eötvös10

Július 20. és augusztus 2. között nyári szünet miatt zárva tart az Eötvös10 épülete, de de Hunyadi tér és Terézváros közterei továbbra is megtelnek élettel: mozgásos foglalkozások, kreatív családi programok és szabadtéri filmvetítés várja az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Megígérte, visszatért: 90. születésnapján ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

A Budapesti Operettszínház legendás művésze 85. születésnapi gáláján búcsúzott a teátrum közönségétől. Akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér: jubileuma alkalmából köszöntötte őt a társulat.
Zenés színház interjú

„A szeretet képes áthidalni a szakadékokat” – Peller Károly a Gül baba örökérvényű üzenetéről

A Benczúr Kerti Esték című programsorozat részeként július 20-án a Gül baba című operettet láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével és címszereplőjével, Peller Károllyal beszélgettünk.
Zenés színház hír

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Zenés színház ajánló

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.
Zenés színház magazin

Mindent sok helyen – Japán operaházai

Idén nyáron ismét A varázsfuvolával tért vissza Cso-cso-szán hazájába az OPERA együttese. Különleges fellépési színhelyek, bámulatos komplexumok egész sorát érintette az újabb japán turné.