Zenés színház

Jövőre halasztják a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt

2020.06.26. 11:40
Ajánlom
A koronavírus-járvány miatt 2021 őszére halasztja az idén minden eddiginél több jelentkezőt vonzó IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt a Zeneakadémia.
Marton-Eva-foto-Emmer-Laszlo-113543.jpg

Marton Éva (Fotó/Forrás: Zeneakadémia / Emmer László)

Ahogy arról a Fidelio.hu is beszámolt korábban, minden korábbinál több, összesen 47 országból 255 fiatal művész adott le érvényes jelentkezést. Számos versenyző jutott az elődöntőbe olyan országokból, amelyekben most is nő a koronavírus-fertőzések száma, így az ő felkészülésük és utazásuk bizonytalanná vált az eredeti, idén szeptemberi időpontban. A szervező Zeneakadémia a világhírű névadó-zsűrielnök operaénekesnővel egyeztetve ezért úgy döntött, hogy a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt

a tervek szerint 2021. augusztus 29. és szeptember 5. között valósítja meg.

A Marton Éva vezette előzsűri – amelynek munkájában Kiss-B. Atilla Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, valamint Kocsár Balázs Liszt-díjas karmester, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója vett még részt – kifejezetten magas színvonalúnak értékelte az online beküldött jelentkezéseket, ezért is válogatott be több versenyzőt, mint bármelyik korábbi versenyen.

Az előzsűri döntése értelmében összesen 32 ország 116 fiatal művésze jutott az elődöntőbe. A továbbjutó fiatal művészeknek nincs okuk aggodalomra: az életkori korláttól függetlenül, eddigi pályázatukkal és teljesítményükkel automatikusan jogot nyertek arra, hogy az új időpontra kitűzött versenyen induljanak.

Marton-3-verseny_foto_Zeneakademia_Mohai_Balazs_038-113544.jpg

Zeneakadémia (Fotó/Forrás: Zeneakadémia / Mohai Balázs)

Az 59 férfiból és 57 nőből álló mezőny legfiatalabb és legidősebb tagja is bariton, előbbi egy 19 éves ukrán, utóbbi egy 35 éves japán énekes. Nemzetiségüket tekintve oroszok (23) és ukránok (18) vannak jelentős számban, de 16 fővel képviselteti magát Korea is. Kínából és az Egyesült Államokból egyaránt öten jutottak az elődöntőbe, de indulhat brit, lengyel és izraeli versenyző is, sőt Kongóból, Iránból, Ausztráliából, Venezuelából, valamint Trinidad és Tobagóból is sikerrel jelentkezett egy-egy énekes.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Vizuál

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Színház

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Vizuál

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.
Klasszikus

Egy kézfogás múlt és jövő között

Snétberger Ferenc és Tehetség Programjának négy növendéke adott koncertet január 26-án a berlini Collegium Hungaricumban az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a holokauszt szinti és roma áldozataira emlékezve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház interjú

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Zenés színház ajánló

Egy disztópikus Skóciába utazhatunk Verdi Macbethjének operaházi előadásán

A New York-i Metropolitan sztárja, George Gagnidze és Kálmándy Mihály címszereplésével, Boross Csilla és Rálik Szilvia női főszereplésével mutatja be Verdi Macbethjét február 22-én a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház ajánló

Újra az Operaházban látható Anna Netrebko és Yusif Eyvazov

A Bohémélet, a Manon Lescaut, a Pillangókisasszony, a Tosca és a Turandot közkedvelt részletei is elhangoznak Anna Netrebko és Yusif Eyvazov áriaestjén március 23-án az Operaházban.