Zenés színház

József Attila szerelmei már CD-n

2012.11.05. 14:29
Ajánlom
A Madách Színház nemrégiben megjelentett lemezén 23 dalban örökítették meg az Én, József Attila című musicalt.

Az idén év elején bemutatott produkció CD-változatáról szólva Szirtes Tamás igazgató, az előadás rendezője elmondta: Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston alkotása a Madách Színház 2009-ben kiírt musicalpályázatán tűnt fel, a produkciót februárban mutatták be. Az igazgató arról is szólt, hogy a Madách Színház valamennyi produkciója esetében törekszik arra, hogy az előadásokat CD-n is megjelentesse. Ebben az esetben egy új magyar musicalről van szó, amely kizárólag megzenésített József Attila-versekből épül fel. A CD egyrészt színházi értéket hordoz, másrészt komoly missziója, kulturális értéke van, mert, meggyőződése szerint a zenén keresztül a fiatal generációkhoz is eljut József Attila költészete.

A lemezen - amelyet a szerzővel, Vizy Mártonnal közösen adott ki a Madách Színház - az előadás csaknem összes dala hallható. "Egy új magyar zenés műnek minden esélyt meg kell adni, hogy minél szélesebb körben megismerhesse a közönség, és ez a darab érdemes erre" - fogalmazott Szirtes Tamás, majd hozzátette, hogy a darabot kettős szereposztásban mutatták be, a CD-n így mindkét szereposztás hallható. A lemezfelvétel szereposztása szerint József Attilát Posta Victor (interjúnk vele itt), Vágó Mártát Muri Enikő, Kozmutza Flórát Polyák Lilla, Illyés Gyulát Nagy Balázs énekli. A lemez három bónusz számot tartalmaz: a Kopogtatás nélkül Balla Eszter (a színésznővel készített interjúnkat erre a linkre kattintva érhetik el), a Ha nem szorítsz Krassy Renáta, a Talán eltűnök hirtelen című vers Nagy Sándor előadásában hallható.

A költő verseire írt, életének sorsdöntő epizódjait musical formájában bemutató mű zenéjét Vizy Márton, szövegét Tóth Dávid Ágoston írta, az előadást Szirtes Tamás és Szente Vajk rendezte. A Madách Színház produkciója József Attila első és utolsó, Vágó Márta és Kozmutza Flóra iránti szerelméről szól, a két felvonás e két szerelem története, amelyen keresztül a kort, az akkori irodalmi életet is felidézik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színművészek levele az Országgyűléshez

A december 9-én a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért meghirdetett tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze olvasta fel 111 harminc év alatti színművész levelét az Országgyűléshez.
Színház

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.
Színház

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Plusz

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.
Színház

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

Szégyen, Hamlet, A bajnok, Az ember tragédiája – többek között ezeket a produkciókat ajánlották azok a színházi alkotók, akiket a december 9-i tüntetésen kérdeztünk meg arról, mire hívnák el a politikai döntéshozókat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Először van női zeneigazgatója a San Franciscó-i Operának

Kim Eun Sun dél-koreai karmestert nevezték ki a San Franciscó-i Opera zeneigazgatójának. Az operaház történetében először tölti be nő ezt a posztot az intézményben.
Zenés színház musical

Látványos musical született Nikola Tesláról

Februárban mutatják be a RaM Colosseumban a Nikola Tesla – Végtelen energia című új musicalt. A kétfelvonásos, rendkívül látványos zenés darab segít felfedezni és új oldaláról megismerni a közismert név – Nikola Tesla – mögött rejtőző zsenit, életének rejtélyeit.
Zenés színház opera

Minden, amit az Operaház új évadáról tudni akar

19 premier, köztük két ős- és három magyarországi bemutató is szerepel a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja elnevezésű tematikus évadában.
Zenés színház gyász

100 éves korában meghalt a bariton, aki öt koncentrációs tábort élt túl

Énekelt Callasszal, Pavarottival, de a lágerekben is a zene tartotta benne a lelket. Eno Mucchiutti 100 éves volt.
Zenés színház hír

A londoni és a New York-i operaház is kirúgta Vittorio Grigolót

„Helytelen és agresszív viselkedése miatt” megválik Vittorio Grigolo olasz tenortól a londoni Royal Opera House és a New York-i Metropolitan Opera.