Zenés színház

Június 10-én temetik Divéky Zsuzsa operaénekesnőt

2013.06.07. 13:52
Ajánlom
A nyolcvanhét évesen elhunyt művészt a budapesti Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra.

Divéky Zsuzsa volt az első magyar operaénekes, akit meghívtak a Bayreuthi Ünnepi Játékokra. Tíz éven át működött a rangos fesztiválkórus szólamvezetőjeként. Az énekléssel a Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumban ismerkedett meg, ahol az iskola kórusát a legendás Sztojanovits Adrienne vezette.

1951-ben került a Magyar Állami Operaházhoz. Az ott és az Erkel Színházban töltött harmincöt év alatt az operairodalom legváltozatosabb műveiben lépett színpadra. Szerepei közül kiemelkedik A varázsfuvola harmadik hölgye, A sevillai borbély Lamberto Gardelli vezette felvételének Bertája; a produkcióban Melis Györggyel, László Margittal és Réti Józseffel vett részt. Emellett többek között Renata Scotto, Placido Domingo, Giulietta Simmionato és más vendégszereplő világnagyságok budapesti partnere volt.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

A kortárs művészetről szól az augusztus Lovason

Augusztus első hétvégéjén harmadik alkalommal nyílt meg Lovason a Garten Balaton kortárs művészeti hetek, melynek célja, hogy bemutassa a kortárs képzőművészet és szobrászat legjelentősebb hazai alkotóit.
Vizuál

Négy díjat nyert Los Angelesben Szajki Péter filmje

New York után Los Angelesben is díjazták Szajki Péter Most van most című alkotását. A film a Los Angeles Film Awardson a legjobb elbeszélő nagyjátékfilm és a legjobb romantikus vígjáték kategóriájában nyert, míg Tompos Kátya a legjobb színésznő, Mohai Tamás pedig a legjobb férfi főszereplő különdíját díját vehette át.
Plusz

Állami gondozott fiatalokon segít a Magyar Művészeti Akadémia egyik legsikeresebb ösztöndíjas projektje

2021 szeptemberétől intézményesített formában működik tovább az a kezdeményezés, melyet Czikora István László a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként kezdett el 2018-ban. A projekt idén egy háromnapos táborral zárul, ám a munka ezzel nem ér véget: a művészeti foglalkozás ezután is a gyerekek mindennapjainak része lesz.
Színház

Nemzetbiztonságra hivatkozva vizsgálják az orosz színházi előadásokat

Vlagyimir Putyin elnök rendeletben adott utasítást az orosz állami színházakban játszott előadások vizsgálatára.
Jazz/World

A dal a miénk! – LGT-slágerek a Csík Zenekar előadásában

A közel 120 perces produkció egyedülálló látványtechnikával, mégis igazi Csík zenekaros környezetben varázsolja a színpadra az ötvenéves LGT dalait augusztus 6-án a Margitszigeti Színházban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Nem is ügyefogyott

Lesz maga juszt is az enyém, Holdvilágos éjszakán, Szerelemhez nem kell szépség – ugye már ön is dúdolja mindegyik slágert? És ha még hozzátesszük a „Fekete Péter öcsém, te kis ügyefogyott” kezdetű nótát, máris helyben vagyunk: a Szabadkai Népszínház 2019-ben bemutatott, azóta is repertoáron tartott, számos sikeres vendégjátékot megjárt előadása, a Fekete Péter a Városmajori Szabadtéri Színpadon mutatkozik be Budapest közönségének.
Zenés színház ajánló

A férfi és a női lélek mélységei

Mester Viktória és Molnár Levente művészházaspár előadásában szcenírozott, vizuál-operakoncert formájában elevenedik meg Bartók Béla egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára.
Zenés színház hír

„Azért dolgozunk, hogy értéket teremtsünk” – amerikai turnéra készül az Operettissima

Egyedülálló nemzetközi együttműködés jött létre az Operettissima és a legnagyobb amerikai közszolgálati televízió, a PBS között, melynek eredményeképpen egy stream koncerten, valamint egy nagyszabású turné keretében ismertethetik meg az alkotók az operettet a helyi közönséggel.
Zenés színház hír

Szirtes Tamás újra pályázik a Madách Színház igazgatói posztjára

Továbbra is a Madách Színház élén maradna a teátrum jelenlegi igazgatója, Szirtes Tamás, ezért beadta a pályázatát a posztra - adta hírül az Index.
Zenés színház interjú

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.