Az eredetileg Átrium, a szocialista rendszerben azonban Május 1. néven üzemelő mozi novemberben nyitotta meg újra kapuit Átrium Film-Színház néven, ahol az Orlai Produkció Csókol anyád! című előadását is láthatta már a közönség. Az új bemutató azonban egy zenei utazás lesz a '50-es évek világába, olyan örökzöld slágerekkel, mint a Csak tudnám, hogy miért oly morcos, a Troli-trolibusz, az Egy boldog nyár Budapesten, az Egy dunaparti csónakházban, a Gyere, ülj kedves mellém, vagy a Kalauz Jutka.
Az előadást a zenés előadások mestere, Böhm György állítja színpadra, aki szerint az előadás műfaja valahol a színház és a koncert között fogalmazható meg. A rendező szerint a pontos műfajmegjelölés így szól: „másfél óráig nagyon jól fogja magát érezni a közönség az Átriumban!". Az előadás születéséről szólva elmondta: „A dalok kiválasztásánál Nemlaha György segített, pontosabban ő válogatott és mi az ő ajánlatából választottunk. A leglényegesebb az volt, hogy zeneileg minőséget képviseljenek." A dalok Egri Márta és a Heilig Gábor vezette zenekar előadásában elevenednek meg. A Jászai Mari-díjas színésznő már az Orlai Produkció több, a Belvárosi Színházban játszott előadásában is szerepelt, úgy mint a Sírpiknik, vagy a Kramer kontra Kramer, ezúttal azonban nem prózai, hanem zenei tehetségét mutatja meg a nagyközönségnek. Ahogy a rendező ígéri: „Most ismét Május 1. mozivá válik másfél órára az Átrium! És újra jöhetnek a nézők a »májusegybe«, a Kalauz Jutkára!" Az előadás március 5-től látható a Margit körúti Átrium Film-Színházban.