Zenés színház

Kádi a képtárban

2011.01.18. 07:49
Ajánlom
Philipp György társulatának alternatív (másutt: rendhagyó) operaelőadása egy nyolcadik kerületi általános iskola tornaterméből a KOGART Galéria aktuális kiállításának falai közé költözött, hogy a műfaj(ok) "szándékos popularizálásán" túl a véletlen játéka tovább keretezhesse az élményt.

Ch. W. Gluck A rászedett kádi (Le Cadi Dupé) című egyfelvonásos operájának "vígopera-thriller-tárlat" műfaji megjelölésű bemutatóját 2010 januárjában tartotta a Phrappalt névre keresztelt alkalmi (?) társulat, amely két nap alatt három-három alkalommal játszotta az előadást. A felújításra decemberben került sor új helyszínen, a KOGART Andrássy úti galériájának emeleti termeiben, a sűrített műsorrend hagyományát folytatva: egyetlen napon három egymást követő időpontban. Koncepciót nem, nevet viszont változtatott a csapat, s immár Á la cARTe-ként mutatta be a produkciót, ami nem pusztán az előadásnak tökéletes kontextust biztosító intézmény célkitűzéseivel való "frappáns" egybeesés, hanem a komolyan vehetőség igényével fellépő társulat ars poeticáját is tükrözi. Az "étlapról választva" kifejezés tágabb jelentése a lehetőségekből egyéni ízlés szerint összeállított menüre is utal, ami igaz az alapanyagot szabadon feldolgozó, a kreativitás és a játékosság kirobbanó erejével ható előadásra is.

Az 1761-ben a bécsi Burgtheaterben ősbemutatott opera comique P. R. Lemonnier J. B. Lourdier nyomán írt librettójával az Ezeregyéjszaka meséit és a Kelet varázslatosnak hitt világát idézi meg. A mű - noha elsősorban a szinte azonos fajsúllyal megírt szólista szerepeknek és kórustételeknek köszönhetően örvend nagy népszerűségnek - történetileg az opera műfaját megújító glucki reformok szellemében alkotott zenei orientalizmus példájaként jelentős. Gluck egy-egy karakter autentikussága okán nemcsak török népi dallamokat komponált a zenei anyagba, hanem e tételek hangszerelését is eredeti (vagy annak vélt) eszközökre bízta, így a különféle dobok és fúvósok, mint pl. a töröksípként ismert zurna mellett a (pedál nélküli) cimbalom is megtalálható benne.

Az Á la cARTe társulata az egész operát ilyen "hangszercsodákra" hangszerelte át, amelyeket összesen három zenész szólaltat meg. A "szürreálisnak tűnő, de hamar megszokható hangzású trióban" Philipp György - akit a színlap rendezőként is jegyez - szinti-csemballón, darbukkán és száncsengőn játszik, Bartek Zsolt basszusklarinéton és más fúvósokon, Tóth Lajos vibrafonon. A szokatlan feldolgozás igazi zenei csemegét kínál, amelyben a vájtfülű hallgatók három idegen eredetű (Puccini- és Wagner-) áriát is felfedezhetnek, a finálé zárókórusa pedig török diszkófolkos áthallásokban oldódik fel.

Minderről az "előterem" falán elhelyezett információs táblákról az előadás megtekintése előtt (vagy után) olvashatunk. A színház ugyanis az összművészeti ráhangolódás jegyében már az épületbe való belépéskor elkezdődik: két múzeumi hivatalnok felügyeletével összevárjuk a csoportot, hogy együtt menjünk föl az emeletre, ahol meghallgatjuk a köszöntést. Eszerint a férfi török múzeumigazgató, a nő a tolmácsa, s ők ketten vezetnek majd bennünket végig a török témájú kiállítás rejtelmein. (Noha könnyen belemegyünk a fikciós játékba, azon azért meglepődünk, amikor a decens kosztümös Galbács Gabiról és az echte eredetinek tűnő Nemes Krisztiánról egyszer csak kiderül, hogy egyikük sem civil, s véletlenül tényleg tudnak törökül.)

Merthogy a koncepció szerint A rászedett kádi című tárlaton vagyunk, ahol az opera cselekményének megfelelően megelevenednek a kiállítótérben berendezett háromdimenziós képek. A nézők az "idegenvezetők" irányításával vándorolnak közöttük, s egy-egy zeneszám után egyrészt a narrációs lyukakat betömendő, másrészt időkitöltés céljából kétnyelvű összefoglalókat és kommentárokat hallhatnak a soron következő képről, annak történetéről, szereplőiről, hangszereiről. A kvázi kiállítás hétköznapi tárgyakból ötletesen összeállított tablói a törökökkel kapcsolatos sztereotípiákat fricskázzák: a kádi háremében "perzsa" szőnyegeken hevernek a dúsidomú hölgyek (Szakács Ildikó, Dezső Sára, Csádi Nóri), akik nemcsak telten zengő közös énekükkel kényeztetik urukat, hanem olajjal masszírozzák, (mű)gyümölccsel etetik, füstölőt égetnek (?), vízipipát szívnak és hastáncot is lejtenek. A megunt feleség (Szathmáry Judit) ékszerekkel és virágszirmokkal telehintett fátylas pipereasztalánál szépítkezik és kártyát vet, miközben tükreiből nemcsak magát tartja szemmel, hanem a férjét és a közönséget is; a kádi szerelmét visszautasító lány és párja késdobáló mutatványosnak álcázza magát; a bírónak lekötelezett kelmefestő egy sakktábla fölé görnyedve hörög részegen; torzszülött lánya pedig nőimitátorságában visszataszító jelenség.

Ha jól helyezkedünk, szinte tapintható közelségbe kerülünk a részletekkel, de elidőzhetünk a képek utóéleténél vagy - műtárgyként szemlélve a hangszereket - a zenészek tablójánál is (s mint ilyen, a vibrafon kihagyhatatlan egzotikum). Az élmény megkonstruálása tehát a' la carte adott lehetőség, a szabadság bőséggel leplezett illúziójában viszont hajlamosak vagyunk elnézőbben megítélni a végeredményt. A decemberi harmadik előadásra felfokozott játékkedv hatására például az olykor sematikus és túlzó szerepformálást vagy a fáradtságnak betudható gyengébb énekesi teljesítményt. Mikecz Kornél fölényesen stabil baritonja a címszerepben és Szabó Sebestyén tisztán zengő tenorja mégis kimagaslóan emelte az est fényét, Bubnó Márk láncon előkúszó Omegája azonban - annak ellenére, hogy diabolus ex machinaként thrillerbe fojtja a cselekményt - megdöbbentő közönségességével majdnem kioltotta a befejezést.

A KOGART művészeinek csoportos kiállítási anyaga ugyanis egészen más dimenzióit nyitotta meg az értelmezésnek. Arról nem szól a színlap, hogy kurátori közreműködéssel vagy pusztán a "véletlen" rendezőelvének köszönhetően kerültek (vagy maradtak) a falakon azok a festmények, amelyek tematikus kapcsolódásaik által aktuális kérdésfelvetésekbe ágyazták a színházi eseményt. A szerelmesek meneküléséhez például Szabó Ábel utópisztikus fotórealizmusa szolgált háttérként a kihalt kül- és belvárosi urbánus terek pasztell-uniformizmusával; a hárem mellett A. Nagy Gábor fekete alapon színes betűmozaik technikával festett Portréján egymást csókoló nők kontúrja pixeleződött ki a szavak töredékeiből; Adorján Attila csendéletén (Hommage á Csernus) a késdobáló tárlónál megcsillant egy bárd, a Testvérek II. című kép gyászos ünnepélyességgel ugyanitt a testvéri (rokoni) szerelem tabuját feszegette; Verebics Katalin Öntestfest című akvarellje pedig a szépítkező Fatime lelkiállapotának "tükörképeként" az önreprezentáció közös lenyomata lett, az arckép szájáról elkenődő vörös festékes rúzsfolt és a történet szívrabló gyilkosának szájáról lefolyó művér egymásra rímelő bizonyítékával. Szerencsések, akik ezt az időszaki változatot látták. (Az előadásról kézikamerás videofelvétel is készült, ennek láthatják most az ízelítőjét - a szerk.)

Ch. W. Gluck: A rászedett kádi - KOGART Ház

A kádi: Mikecz Kornél

Fatime: Szathmáry Judit

Hárem: Szakács Ildikó, Dezső Sára, Csádi Nóri

Zelmire: Szabó Anna

Nouraddin: Szabó Sebestyén

Omar: Veres Borcsi

Omega: Bubnó Márk

Tourist guide: Galbács Gabi, Nemes Krisztián

Zenekar: Bartek Zsolt, Philipp György, Tóth Lajos

Rendezte: Philipp György

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Vizuál

Drótmese – Nézze meg online a fiatal magyar alkotó díjnyertes animációját!

Pataki Szandra stop motion animációja egy drótszálakból felépített világban játszódik, ahol senki sem vonhatja ki magát az egymásnak feszülő erők hatása alól.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház interjú

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Zenés színház interjú

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház ajánló

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Zenés színház palotakoncertek

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.