Zenés színház

Káel Csaba Kékszakállút rendez a litvánoknál

2018.09.27. 09:50
Ajánlom
A vilniusi Nemzeti Opera százéves darabbal tiszteleg Litvánia függetlenségének 100. évfordulója előtt: az évadot A kékszakállú herceg vára című Bartók-művel nyitja meg, amelyet száz éve mutattak be először Budapesten.

Bartók egyfelvonásos operáját a klasszikus felállásban fogják játszani, A csodálatos mandarinnal együtt. Két kiváló magyar énekes áll majd a színpadon A kékszakállúban: Szántó Andrea énekli Juditot, Cser Krisztián pedig Kékszakállút. A díszletet a világhírű díszlettervező, Boris Kudlicka készítette mindkét darabhoz. A csodálatos mandarint Krzysztof Pastor, a Lengyel Nemzeti Opera balettigazgatója koreografálja.

A rendező arról is beszélt, hogy megtiszteltetésnek tekinti a felkérést, és érezhetően nagyon nagy az érdeklődés a mű iránt, hiszen még nem játszották a Litván Operában.

Nagyszerű, hogy egy olyan helyen is elhangzik majd a Bartók-mű, ahol nem annyira ismert

- jegyezte meg.

Az előadás különlegessége, hogy a két önálló darab dramaturgiai szempontból is kapcsolódik majd egymáshoz. "A díszlet stílusában és szerkezetében is lesz átfedés, de ami összeköti a két előadást, az egy érdekes pillanat: a szerelembe belehaló mandarinnak - egy régi filmes effektus felhasználásával - a szemére, a szembogarára közelítünk. Komoly vetítési technikát alkalmazunk majd. A második felvonásban a mandarin szemének mélységéből érkezünk meg a Kékszakállú tekintetébe" - emelte ki a rendező.

Az előadást ősszel három alkalommal játsszák, de mint Káel Csaba hozzáfűzte, repertoárdarabja lesz a színháznak, amit szintén nagyon fontosnak tart. "Reméljük, hogy Litvániában is felvirágzik Bartók kultusza. Nagyon szép gesztus volt a litvánoktól, hogy a függetlenségük ünnepét összekapcsolták ennek a százéves műnek a bemutatójával" - hangsúlyozta.

A rendező felidézte, hogy több mint két évvel ezelőtt Kocsis Zoltánnal közösen dolgozott a Kékszakállún, majd idén februárban Eötvös Péter Senza sangue című egyfelvonásosával összekapcsolva adták elő a Müpában.

A Bartók-művek premierje pénteken lesz a vilniusi operában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyakran ismételt kérdések a hárfáról – Razvaljajeva Anasztázia válaszol

Új sorozatunkban, amelynek címe: Hangszertár, zenekari művészeket és szólistákat kértünk arra, mutassák be szakmájuk legfontosabb eszközét. Razvaljajeva Anasztázia a klasszikus zenei színtér egyik legizgalmasabb hangszerese. Egyértelmű volt, hogy ha hárfáról van szó, hozzá kell fordulnunk.
Színház

„Ami a szőnyeg alatt van” – Bíró Kriszta könyvet ír Molnár Piroskáról

Az életrajzi mű a Corvina Kiadónál készül, szerzője, az Örkény Színház többkötetes íróként is számon tartott művésze régóta jól ismeri Molnár Piroskát, így bizalmasan tud vele beszélgetni a szakmáról és életéről.
Könyv

Röhrig Géza karanténban - Élőben New Yorkból

Nyáry Krisztián online sorozata nem ismer országhatárokat. Ezúttal a New Yorkban élő költőt kérdezi arról, mit olvas a kényszerű otthonlét alatt.
Jazz/World

Fonogram-életműdíjat kapott Kovács Kati – Hallgasd meg a nyertes felvételeket!

Hobo, Rácz Gergő és Orsovai Reni, a Mörk, a Sárik Péter Trió, Lajkó Félix & Volosi, Krizso, a Bagossy Brothers Company is Fonogram-díjat kapott a szombaton az interneten tartott online eseményen. Életműdíjjal Kovács Katit, szakmai életműdíjjal Gőz Lászlót ismerték el.
Plusz

Könnyűzene a korona idején

Sok más minden mellett a koronvírus-járvány azt is befolyásolja, hogy hol és hogyan fogyasztunk könnyűzenét ezekben a hónapokban. A zeneipar teljes egészére meghatározó – és egyelőre sok tekintetben, de legalábbis számos szegmensére, úgy tűnik, sokkszerű és katasztrofális – hatással van az, ami pillanatnyilag a világon történik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház online közvetítés

Ingyenesen nézheti Andrew Lloyd Webber musicaljeit a YouTube-on

Bár a szolgáltatás ingyenes lesz, a nézőket arra bátorítják, hogy adakozzanak egy-egy alapítványnak a koronavírus-járvány közepette, amikor a színházak bezártak.
Zenés színház hír

Nem tartják meg idén a Bayreuthi Ünnepi Játékokat

Elmarad idén a Bayreuthi Ünnepi Játékok programsorozata a koronavírus-járvány miatt - jelentették be kedd este a világhírű németországi Wagner-fesztivál szervezői.
Zenés színház hír

Plácido Domingo elhagyhatta a kórházat

A veterán spanyol énekes azután került kórházba Mexikóban, hogy pozitív lett a koronavírus tesztje.
Zenés színház hír

2021-re halasztják a Turandot bemutatóját a Szentmargitbányai Kőfejtőben

Giacomo Puccini Turandot című operájának 2020. július 8-i premierjét és az idei nyárra tervezett összes további előadását 2021 nyarára tolják el a szervezők. A jegyek beválthatók a következő évi időpontokra.
Zenés színház bánk bán

Online tartják meg a Bánk bán előadásaira hirdetett meghallgatást

Nemcsak az internetre költöztette a meghallgatást, de a jelentkezési határidőt is meghosszabbította a Coopera április 15-ig.