Kaliberek

Ez az írás nem arról akar szólni, miért vagy mennyire jó musical a Producerek. Nem elemzi a darabot, nem sorolja fel a film és a színpadi változat közötti különbségeket, nem szól arról, hogy e módosításoknak köszönhetően a színházban felhőtlenebbül érzi magát a néző, mint a képernyő előtt. Természetesen számít az, milyen fülbemászó a klasszikus és nem popmusicaleket idéző zene, hogy már a nyitánynál amolyan „békebeli” hangulatra számíthatunk, de erre sem fogok kitérni.

Amiről viszont mindenképpen szólni kell: az alkotók magyar színpadi adaptációja. Ismerős fordulatokkal domesztikálják a New York-i történetet. Így lesz Hitlernek dalból a lelke. A túl jónak ítélet darab kezdete: Be van fejezve a nagy mű, igen. Gyere, Bodri kutyám – dúdolja a börtönben Bialystock. A produceri iroda falán ott vannak a múlt nagy sikereinek plakátjai A mi kis lábosunk-tól a Gödörre várvá-n keresztül A bolond baby-ig, ezzel tisztelegve a régi Madách Színház előtt.

Élvezettel komédiázik mindenki. Gálvölgyi János Bialystockjában csöppnyi szarkazmus sincs. Olyan ember ő, aki könnyen átsiklik a veszteség fölött, hiszen ott vannak a befektetői, a járókeretes hölgyek a nyugdíjasotthonból, akik azonban még vágy(ná)nak egy kis szexre, igaz, a perverz játékok már az ártatlannál is ártatlanabbak és a verbalitásra korlátozódnak. A jég hátán is megél. Gálvölgyi kabarét játszik, hangsúlyai ismerősek (főleg paródiákból és klasszikus bohózatokból), van benne valami joviális egyszerűség. A produceri álmokat dédelgető könyvelő, Leo Bloom szerepében Nagy Sándor. Szerencsés alkat: tökéletes bonviván és táncoskomikus. (Bár aki látta őt A dohányzás ártalmasságáról-t előadni még egyetemista korában, tőle talán már semmin nem lepődik meg.) Benne van a kisember és a kisfiú félelme (az adóhatóságtól és a nőktől), de tanulékony, úgyhogy félelmeitől könnyen megszabadulva szambázik be a tárgyalóterembe, egyenesen Rióból, ahova a társától lenyúlt pénzből repült. De van igazi barátság, mert visszament, hogy tanítómestere büntetlenségét tanúsítsa – még ha öt év Sing Singet is kapnak mindketten. (A jó producer azonban saját életanyagából is dolgozik, mert utána aztán sikerre visznek egy zenés börtönlázadást Zeng a Sing Sing címmel.) Ladinek Judit Ullája tökéletesen tisztában van nőiessége minden kellékével. Nem buta, hiszen a mama jól megtanította, mit és hogyan kell használni. Barabás Kiss Zoltán a félig (vagy tán egészen?) elmebeteg, de erős humorral ábrázolt náci figurájában egyszerre álmodozó, gyermeklelkű, retardált, exhibicionista és kemény legény. Weil Róbert sem veszi pasztellre. Eltúlzott gesztusokkal él a dilettáns rendező, Roger De Bris szerepében, aki extravagáns, világlátása egészen egyéni: neki új, hogy a II. világháborút a németek elvesztették, így a Hitler tavasza 2. felvonását át kellene írni, ne legyen túl lehangoló, hiszen mégis egy szerelmes musicalről van szó. Affektál, egészen bizarr hangfekvésben beszél, kicsit selyp, kicsit pösze, édesen pislog, mozdulatai szélesek. Amikor megtudja, hogy be kell ugrania a főszerepbe, mint egy kis madár rebben meg, de a színpadon már él, sugárzik, mint egy díva. Kreatív csapata tökéletes Village People tribute. És a díszlettervezője igencsak hasonlít Kentaurra.

Akinek a – mármint az igazi Kentaurnak – díszletei furán dőlnek, egészen érdekes, billent perspektívában ábrázolják a külső helyszíneket, míg a bent és a háztető teljesen reális és normális (leszámítva néhány, a fülét ritmusra mozgatni tudó nyulat). A Hitler tavasza musical díszlete és jelmeze (Vágó Nelly munkája) tökéletesen követi azt, ahogyan a darabbeli rendező és kreatív csapata színpadra álmodta a dilettáns szerző művét: toll-legyezők, kivilágított lépcső, csillogó szálakkal átszőtt führeri egyenruha.

A tapsrendbe ágyazott fináléban (vagy vice versa?) azt kérik a nézőktől, terjesszék az előadás hírét, ha az megéri. Ezennel terjesztem.

2006. június 17. 15:00 Madách Színház – Mel Brooks – Thomas Meehan: Producerek; főbb szerepekben: Gálvölgyi János (Max Bialystock), Nagy Sándor (Leo Bloom), Weil Róbert (Roger De Bries), Ladinek Judit (Ulla), Barabás Kiss Zoltán (Franz Liebkind), Galbenisz Tomasz (Carmen Ghia), Détár Enikő (Ölelj-Csókolj); km.: a Madách Színház tánckara és kórusa; fordította: Galambos Attila; díszlet: Kentaur; jelmez: Vágó Nelly; koreográfus: Tihanyi Ákos, sztepp: Bóbis László; zenei vezető: Kocsák Tibor; dramaturg: Springer Márta, világítástervező: Bányai Tamás; rendező: Szirtes Tamás)