Zenés színház

Karantén-darab a 20. századból – Farsangi lakodalom az Eiffel Műhelyházban

2022.02.11. 10:20
Ajánlom
Több mint hatvan év után, február 19-től látható újra Poldini Ede darabja, melyet az 1923-as ősbemutatón az első magyar vígoperaként ünnepeltek. A történet középpontjában álló bezártság az elmúlt évekből sokak számára ismerős lehet.

A vidéki kúriában nagy a készülődés, a család kislánya, Zsuzsika eljegyzésére készül az egész ház – Zsuzsika kivételével, akinek nem tetszik a vőlegény, akit édesanyja, a ház nagyasszonya kiszemelt számára. A farsangi időszakban azonban váratlanul nagy hóvihar teszi járhatatlanná az utakat, így a násznép helyett

az ítéletidő elől bemenekülő utazók változatos társasága kér menedéket a vendégszerető házba.

Köztük érkezik meg a csurgói diák, Kálmán. Zsuzsikával csakhamar egymásra találnak, amit azonban a nagyasszony igyekszik minden eszközzel megakadályozni.

Bánffy Miklós, a Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa még az I. világháború kitörése előtt írt ki pályázatot új magyar vígoperai librettó megírására, amelyen a később hollywoodi forgatókönyvíróként is ismertté vált színpadi szerző, Vajda Ernő nyert el első helyezést. A megzenésítésre az akkor már Svájcban élő, meseoperáival elismerést szerző Poldini Edét bízták meg, aki több mint egy évtizeddel később készült el legfontosabbnak bizonyult művével.

Az 1923-as ősbemutató nagy tetszést aratott, amiért Poldinit a magyar vígopera atyjaként ünnepelték, darabját pedig csakhamar hasonló sikerrel mutatták be külföldön,

többek között Bécsben, Drezdában és Londonban is. A verbunkos és cigányzenei motívumokat, valamint Mozart, Donizetti és Rossini vígoperáinak jegyeit egyaránt magán viselő darabot a két világháború között csaknem 130 alkalommal tűzte műsorára a Magyar Királyi Operaház, de ezt követően, egy 1958-as, 25 előadásból álló Erkel színházi sorozatot leszámítva nem szerepelt a dalszínház műsorán.

Farsangilakodalomrendproba-RabGyulaKristofRekaBartosBarnaZavarosEszterMagyarOrsolyarendasszAlmasi-TothAndrasrendezo-FotoNagyAttila-101626.jpg

A Farsangi lakodalom próbája (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Az OPERA Eiffel Műhelyháza most Almási-Tóth András művészeti igazgató rendezésében mutatja be a darabot, amihez

az ötletet az a fajta, a műben is tapasztalható, karanténszerű be- és összezártság adta, ami az elmúlt évek járványügyi intézkedései nyomán mindenki számára ismerős lehet.

A napjainkba áthelyezett cselekményt Fügedi Balázs díszletei és Kiss Márk jelmezei kísérik, az szereplők mozgását Lázár Eszter tervezte, az előadásban szereplő videókat Czeglédi Zsombor készítette.

A Farsangi lakodalom főbb szerepeit Kristóf Réka / Zavaros Eszter (Zsuzsika), Rab Gyula / Bartos Barna (Kálmán), Szegedi Csaba (Péter), Miksch Adrienn (A nagyasszony, Péter felesége), Meláth Andrea (Grófnő), Dobák Attila (Zoltán, katonatiszt) éneklik, mellettük az előadásban Wiedemann Bernadett, Rácz Rita, Kelemen Zoltán és Létay Kiss Gabriella, valamint Aron Ottó Jóhannsson és Szeleczki Artúr egyetemi hallgatók működnek közre szólistaszerepben. A Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát (karigazgató: Csiki Gábor) Sándor Szabolcs vezényli.

Fejléckép: A Farsangi lakodalom próbája (fotó/forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Zenés színház

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Vizuál

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Színház

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Zenés színház interjú

Beavatás Brittennel – Novák János A kis kéményseprő készülő előadásáról

Benjamin Britten „szabadító operáját”, A kis kéményseprőt az OPERA Gyermekkarának közreműködésével, Hajzer Nikolett vezényletével Novák János rendező, csellóművész állítja színpadra az Eiffel Műhelyházban.
Zenés színház gyász

Elhunyt Szűcs Márta

A kiváló koloratúrszopránt, akit hazai sikerei mellett a nemzetközi operaélet is nagyra tartott, elsősorban a bel canto operák főszerepeinek megformálásáért, hetvenkét éves korában érte a halál.
Zenés színház ajánló

A jövő drámai hangjai – ingyen hallgatható Komlósi Ildikó mesterkurzusa

A világhírű magyar opera-énekesnő, Komlósi Ildikó ismét a budapesti Bartók Konzervatóriumban tart mesterkurzust, április 24–27 között. Ezúttal Mascagni ikonikus operája, a Parasztbecsület áll a képzés fókuszában.
Zenés színház hír

Fiatal tehetségekkel érkezik a Jégvarázs musical idén ősszel a Madách Színházba

A Madách Színház nyilvánosságra hozta a 2025 szeptemberében debütáló Jégvarázs musical szereposztását és alkotócsapatát. Az előadás rendezője a színház igazgatója, Szirtes Tamás.