Zenés színház

Károkat okozott a prágai Állami Operában a szerda esti vihar

2023.08.17. 16:00
Ajánlom
Elöntötte a víz a prágai Állami Opera felújított épületének alagsorát szerdán este, amikor nagy erejű, jégesővel kísért szélvihar söpört végig Közép-Csehországon – közölte Tomás Stanek, a Nemzeti Színház szóvivője a CTK hírügynökséggel.

A Nemzeti Múzeum és a Főpályaudvar között álló, néhány éves felújítás után 2020-ban átadott épület alagsorában van egyebek között a színpadot mozgató technika egy része, a próbatermek és a színházi kellékek raktárai is.

A kár felmérése folyamatban van, az egész épületben kikapcsolták a villanyt, a mentési munkák még tartanak

– mondta a szóvivő csütörtökön reggel a hírügynökségnek.

Martin Kavka, a prágai tűzoltóság szóvivője szerint víz került néhány újonnan rekonstruált terembe is, vélhetően jelentős károk keletkeztek. „A hirtelen lezúdult nagy mennyiségű esővizet a környék csatornái nem tudták elnyelni, ami a színház alagsorának elöntéséhez vezetett” – mondta a tűzoltóság szóvivője.

A mai cseh Állami Opera épületében nyílt meg 1888-ban az akkori Új Német Színház, amely a prágai németség színházi kultúráját szolgálta. A második világháború után a prágai német színházak megszűntek, az Új Német Színház épületében a cseh Állami Opera kapott helyet, amely a Nemzeti Színház részeként működik.

A szélvihar idején villámcsapás érte a közszolgálati televízió prágai főépületén lévő antennarendszert is, emiatt az egyes csatorna adása rövid ideig szünetelt

– közölte csütörtökön reggel a televízió. A kiadós esővel kísért szélvihar szerdán este fennakadásokat okozott a prágai tömegközlekedésben és a regionális vasúti közlekedésben is.

Fejléckép: A prágai Állami Opera épülete (fotó/forrás: Andreas Praefcke / Wikipedia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Vidéken is dobban a szív – koncertturnéra indul az Erkel Színház

Hello Erkel! – dobbanaszív címmel koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow júniusban és júliusban Debrecenben, Tokajban és Siófokon lesz majd látható.
Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.