A Madách Színház immár harmadik alkalommal hirdette meg musical pályázatát, melynek célja, hogy új magyar musicalek szülessenek. A rangos versenyesen – melynek zsűrijében Kocsák Tibor zeneszerző, zenei vezető, Müller Péter író, Szente Vajk rendező, író, színész, Tihanyi Ákos koreográfus és Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója ült – kizárólag nyilvánosan még be nem mutatott művek vehettek részt.
Az utolsó fordulóra 14 alkotó kapott lehetőséget, hogy a teljes művet benyújtsa, az alkotások közül a négy legjobbnak ítélt musicalből pedig a társulat keresztmetszetet készített.
A 30-40 perces, Valcz Péter és Widder Kristóf rendezte összeállításokat a nagyközönség is figyelemmel kísérhette, a zsűri végül hosszas mérlegelés és vita után a Kazinczy, a tizenötödik mellett tette le a voksát.
A darab az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idejébe kalauzolja a nézőket, ám nem a jól ismert hősökön keresztül mutatja be a kort. A többféle zenei stílust ötvöző musical a hétköznapok hőseire irányítja a figyelmet, akik tehetetlenül sodródnak a történelemmel.
Kazinczy Lajos, Kazinczy Ferenc és Török Sophie fia szülei árnyékában keresi a helyét a világban, és Haynau rémuralma alatt Ady Endre szavaival élve „muszáj-Herkulessé” kell válnia. A zsűri a döntés során nagyra értékelte a klasszikus téma modern zenei világát.
Fejléckép: Kazinczy, a tizenötödik (fotó: Jardek Szabina / Madách Színház)