Zenés színház

Kedves, zsémbes tengeri mackó

2013.10.16. 12:20
Ajánlom
Úgy tűnik, hogy A hallgatag asszony szövegírója, Stefan Zweig nagyon jól ismerhette Strauss korábbi operáit - talán még a szimfonikus költeményeket és a József-legendát is -, tudta, hogy mi indítja be a komponista fantáziáját. Beszélni kell pénzről, aranyról, és a hangszerelést azonnal ellepik a bizsuk; kellenek kaotikus tömegjelenetek, melyben a kontrapunkt teremt zenei rendet; tudta, hogy a mester szereti a zenetörténeti stílusjátékokat, például egy barokk éneklecke-jelenetet biztos nem fog visszautasítani. De mit szeret még mindezeknél is sokkal jobban? KRITIKA

Az olyan őszinte érzelmi kitárulkozásokat, melyekről a néző-hallgató pontosan tudja, hogy tökéletesen megalapozatlanok. Nem hamisak, csak - már-már tragikusan - nevetségesek. Ki tudja, hogy mi lehet az oka, de mintha Strauss a közönség szánalomalapú együttérzésére apellált volna a legszívesebben. Ám a legnagyszerűbb operai pillanatokban, amikor az embert beteríti a túltelített zene, hirtelen kiderül, hogy a szánalomnak kitett hős akár mi magunk is lehetnénk (sőt: mi magunk vagyunk). Az együttérzésből ekkor kivész a szánalom, hogy átadja a helyet az önsajnálatnak. Az ilyen pillanatok A hallgatag asszonyban is megszületnek, nem kevesebbszer, mint például az Ariadné Naxos szigetén vagy A rózsalovag című darabokban, de ezek a pillanatok - legalábbis az első találkozás tapasztalata ezt mondatja a kritikussal - rendre kurtábbak, mint a korábbi operákban. Strauss elsodortatja a néha már bohózati tempóra felgyorsuló eseményekkel, vagy csak egyszerűen kíméletesebb a közönséggel: nem ad időt a felismerésre („én is állhatnék ott"), így nincs lehetőség az önsajnálatra. Nincs szembesítés - az opera kizárólag az önfeledt esztétizálás kereteinek kijelölésére vállalkozik. Félő, hogy az alkotói szándék kulcsmozzanata éppen ez az önfeledtetés, és talán nem véletlenül érzékeljük viszonylag sűrűn a szerző operett-irigységét.

Az emlékezet azonban a nagy pillanatokat őrzi meg. Néhány órával, néhány nappal az előadás után az olyan jelenetek idéződnek meg szokatlan élénkséggel, mint Morosus és Aminta kettőse a második felvonásból, vagy a felvonást záró, egyszerre komikus és melankolikusan fájdalmas tercett. Sőt: visszatekintve az egész második felvonás kivételes zenei konstrukciónak, rafináltan megtervezett érzelmi hullámvasútnak látszik, ritka zenedrámai remeklésnek. Az élményt elsősorban a magas színvonalú és ihletett zenei kivitelezésnek köszönhettük (a kritikus a második előadást látta). Kocsis Zoltán vezényletével a Nemzeti Filharmonikusok teljes koncentrációval, nagy elánnal és jól hallható kedvvel játszották végig a háromórás darabot; az embernek az volt az érzése, ha a zenekarnak azonnal újra kellene kezdenie, senki sem tiltakozna. A közönség lelkesen és teljes joggal ünnepelte az együttes nevében meghajló Kocsist.

Kitűnőek voltak az énekesek is. Rúni Bratteberg (Sir Morosus, nyugalmazott admirális) nagyszerű hang, csodálatos, zengő és tiszta mélységei vannak, ugyanakkor fürge és rugalmas. Az énekesnek (Ozmintól Don Pasqualén át Borisz Godunovig!) az összes szerepkaraktert  magabiztosan kell uralni - talán ez is közrejátszik abban, hogy a mű ritkábban kerül színpadra. Hasonló a helyzet Aminta szerepével, olyan „Zerbinettát" kell „hozni", aki szende és szűzies. A „lehetetlen küldetést" Íride Martinez - érzésem szerint - hibátlanul abszolválta. Egyszerűbb karaktert, de nemes hangon jelenített meg Bernhard Berchtold (Henry). A három jelentős énekesi teljesítmény már önmagában is elegendő volna a csillagórák emlegetéséhez, de ne álljunk meg! Igazán tetszetős alakítást nyújtottak hálás szerepükben Pasztircsák Polina (Isotta) és Kálnay Zsófia (Carlotta). Igen jó volt Cser Krisztián (Farfallo), de nem lehetett belekötni Geiger Lajos (Morbio) és Szüle Tamás (Vanuzzi) alakításába sem. Ha valamit szóvá lehet tenni, az pusztán annyi, hogy nem egyformán magabiztosan kerekedtek felül Strauss (és Kocsis) zenekarán.

Egy kicsit halványabbnak éreztem Dietrich Henschel (a borbély) énekesi alakítását, amiben közrejátszhatott az is, hogy szerepe dramaturgiai szempontból kulcsfontosságú, de mintha Strauss kevésbé nagylelkűen dolgozta volna ki. Más szóval: a borbély szerepe nagy és hálátlan. A házvezetőnő (nem mellesleg egy elviselhetetlen némber) figuráját Temesi Mária nagy kedvvel jelenítette meg - ha egy operettben lennénk, a játék hevében még egy főszerepet is „kikanyaríthatna" magának.

Anger Ferenc rendezésének kifejezetten jót tettek a korlátok. Az egyetlen helyszínen (Morosus lakásában) játszódó opera díszletét a berendezési tárgyak mellett az öreg tengerész személyiségnek és habitusának attribútumait képpé sűrűsítő hatalmas cet-csontváz uralta. A felfújható-leereszthető, bordalábait könnyedén „mozdító" monstrum kellően sok térasszociációt keltett - nekem tetszett. A színészvezetést is üdítően célratörőnek láttam (de a borbéllyal ő sem bánt nagyvonalúan...), a világítási effektusok ügyesen irányították a néző figyelmét, a látvány összhatása (díszlet: Szendrényi Éva; jelmez: Zöldy Z. Gergely) meggyőző volt. A hallgatag asszony hazai erőből megvalósuló magyarországi bemutatója a koncerttermi operajátszás legjobb példáihoz csatlakozott.

Köszönet érte.


Richard Strauss: A hallgatag asszony - vígopera három felvonásban, op. 80

Sir Morosus, nyugalmazott admirális: Rúni Brattaberg

A házvezetőnője: Temesi Mária

Schneidebart borbély: Dietrich Henschel

Henry Morosus, az admirális unokaöccse: Bernhard Berchtold

Aminta, a felesége: Íride Martinez

Isotta, operaénekes: Pasztircsák Polina

Carlotta, operaénekes: Kálnay Zsófia

Morbio, operaénekes: Geiger Lajos

Vanuzzi, operaénekes: Szüle Tamás

Farfallo, operaénekes: Cser Krisztián

Rendező: Anger Ferenc

Díszlet: Szendrényi Éva

Jelmez: Zöldy Z. Gergely

Zenei munkatárs: Bartal László, Bizják Dóra

Nemzeti Énekkar, karigazgató: Antal Mátyás

Nemzeti Filharmonikus Zenekar, vezényel: Kocsis Zoltán

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.
Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.
Zenés színház interjú

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház interjú

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Zenés színház interjú

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház ajánló

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.