Valmont vikomt a Veszedelmes viszonyok története szerint becstelen és megbízhatatlan ember. Egy ilyen figurával a közönség nem szívesen azonosul, mégis rendkívül népszerű a nézők körében. Mitől tud szimpatikussá válni ez az alak?
Valmont nárcisztikus hajlamú ember, és a nárcizmus keretein belül megvan a maga sajátos igazsága, tehát kialakulhat a nézőben egyfajta szimpátia, ami a jelenkor közösségének valamiféle perverziója is lehet. Ez viszont nem feltétlenül jó abból a szempontból, hogy
ő lényegében egy beteg alak, és a társadalomnak egy olyan szegmense, problémája mutatkozik meg benne, amitől a története ennyi idő távlatából is nagyon aktuális.
Ugyanis ez az embertípus a hétköznapjainkban is kisebb-nagyobb mértékben jelen van.
A Veszedelmes viszonyok Valmont-jelmeztervei (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)
Igen, Merteuil is a társadalom hasonló leképezése. De szükség is van rá, hogy ezeket megmutassuk, és legyen az előadásnak egy edukáló funkciója. Neki is megvan az igazsága, akárcsak Valmont-nak, aki az első felvonásban egy kifejezetten vonzó, nőcsábász férfiként tűnik fel, lehengerlő modorral és megjelenéssel. A valódi énje csak később mutatkozik meg.
Közben pedig a céljai eléréséhez Valmont „használja” az útjába kerülő nőket. Mennyire valódiak vagy épp felszínesek a férfi érzései?
Valmont önmaga felé egyáltalán nem felszínes. Lehet, hogy kifelé annak tűnik, belül viszont szenvedélyesen megéli az érzelmeit. Ez meg is mutatkozik például a második felvonás elején, amikor gyötrődik egy nő miatt, mert úgy érzi, hogy szereti. Közben elképzelhető, hogy amit érez, az nem több egyszerű vonzalomnál.
Akkor ezek szerint a Merteuilhöz fűződő szerelme nem valódi szerelem.
De igen, az egy nagyon valós, nagyon igaz kapcsolat. Húzzák egymást, közben pedig nyílt lapokkal játszanak, és ez a játék a történet egy bizonyos pontján elkezd komollyá válni.
A darabban kialakuló viszonyok nagyon erős szexuális töltettel rendelkeznek. Hogyan mutatjátok meg ezeket a képeket a színpadon?
Ezek a mozzanatok főként gondolati síkon mutatkoznak meg, és a darab olyan módon ábrázolja a szexualitást, amihez szükség van egyfajta érettségre.
Az előadás inkább elgondolkodtatni akar, és arra ösztönzi a nézőt, hogy egy kicsit vessen számot a saját viszonyaival, önmagával – és ébredjen rá, hogy egy-egy kapcsolatban mennyire dolgozik az ego, vagy éppen a nárcisztikus vonások.
A nárcizmus mindenkiben jelen van?
Szerintem bizonyos szinten igen, a kérdés inkább az, hogy ki mennyire eszmél erre rá. Azt mondják, hogy a nárcisztikus ember nem ismeri fel magában a tüneteket, de én úgy gondolom, hogy a lelkünk mélyén tisztában vagyunk vele. Mint ahogyan az is előfordul, hogy egy-egy jellemző vonás alapján indokolatlanul használjuk valakire a nárcisztikus jelzőt.
Egy korábbi interjúdban nyilatkoztad, hogy azt hiányolod a mai színházból, hogy nincs megmutatva tisztán a szerelem, illetve az emberi érzések az igazi valójukban alig jelennek meg. A Veszedelmes viszonyokban megkísérlitek a valóságot megmutatni?
A darab elején megjelenő szerelem valós, de ahogy haladunk a történetben, a két ember bemocskolódik. Ezt mi is tapasztaljuk az életünkben, én például a nyolcéves kisfiamon is látom. Ő rettentően tiszta – akárcsak a gyerekek általában –, de a közösségi média, a közösség, az elértéktelenedő, sekélyes társadalom rossz irányba viszi. Ha a darabban megjelenő érzelmekről beszélünk,
félek, hogy a szerelem is már mást jelent ma, a retusált Instagram-fotók világában, ahol teljesen eltűntek a határok a nyilvánosság és a magánélet között.
A Veszedelmes viszonyok Valmont-jelmeztervei (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)
Igen, és ez a darab alkalmas rá, hogy a különböző korok a maguk problémáit beleszőjék, ettől lesz szép és egyben kegyetlen, amit a néző a színpadon lát.
Ezeket a ráeszméléseket kiválóan leköveti Kovács Adrián zenéje. A dalokban milyen zenei világ köszön vissza?
A darab zenéje rendkívül sokrétű, ami annak is köszönhető, hogy Adrián remek megfigyelő az életben is, ezt pedig bele tudja építeni a megkomponált anyagba. Egy mű akkor jó, ha az, ami a színpadon történik, közel kerül az élet valóságához, és a kettő összehasonlításából meg tud születni a néző vagy hallgató saját véleménye. Olyan zene készült a Veszedelmes viszonyokhoz, ami a mű kapcsolatrendszerének minden szélsőséges elemét – beleértve a negatív oldalát is – meg tudja mutatni.
A történet egy párbaj-jelenetben csúcsosodik ki, amely során Valmont halálos sebet kap.
Valóban megszúrják, de ebben az előadásban nem akkor hal meg, a jelenet ennél jóval rétegeltebb. Már-már irodalmi jellege lesz a végnek, és sokkal magasabb szinten történik meg. A közösség revansot vesz Valmont-on, miközben maga a párbaj nagyon egyszerű, nyers és naturális.
Formál téged a szerep?
A szerepeim mindig nagyon nagy hatással vannak rám és az életemre, de a Veszedelmes viszonyok egy olyan pillanatban talált meg, hogy azt érzem, semmi pluszt nem kell hozzátennem a játékhoz.
Ez nem azt jelenti, hogy én magam vagyok Valmont, sokkal inkább azt, hogy a darab eszköztára éppen annyit követel, hogy elég benne csupán létezni és megérteni azokat a gondolatokat, amik a férfi lelkében vannak. Úgy is fogalmazhatnék, hogy csak át kell magamon engedni az energiákat, hogy megszülessenek azok a helyzetek, amiket meg akarunk mutatni. Ezt nagyon jó átélni. De minden szerep más, a Rozsda Lovag Koksza például egészen más érzéseket vált ki belőlem.
Sándor Péter a Rozsda Lovag és Fránya Fridában (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)
A Rozsda Lovag és Fránya Frida a Veszedelmes viszonyokhoz hasonlóan a Kálmán Imre Teátrum színpadára készült, Bozsik Yvette-tel, a rendezővel pedig nem először dolgoztál együtt. Hogyan tudtál az ő koncepciójához kapcsolódni?
Az energiák, amikről az előbb beszéltem, a Rozsda Lovagban is hangsúlyosan jelen vannak, illetve Yvette gyerekek iránti mély tisztelete elengedhetetlen volt ahhoz, hogy adni tudjunk azzal, amire vállalkoztunk. Végig arra próbált ösztökélni engem és a kollégáimat is, hogy tisztelettel forduljuk a kicsik felé, és érezzük annak a felelősségét, hogy ők még könnyen vezethetőek, formálhatóak. Tehát amellett, hogy belecsempésszük a játékot, megpróbáljuk egy kicsit tanítani is őket.
Ezért kap ekkora hangsúlyt például a környezettudatosság?
Ez egy olyan dolog, amihez később újra tud kapcsolódni a gyerek. Lehet, hogy hazamegy, és egyszer csak azt mondja valamire, hogy nem dobja ki, hanem újra felhasználja, mert a kedvenc szereplője azt mondta a mesében, hogy így is lehet. De nem is kell kimondani, mert a színház egyik varázsa, hogy a gondolat szavak nélkül, a gesztusok és a mozgás szintjén is megfogalmazható, még ha egy olyan történetről van is szó, ami úgy tűnik, nem fut ki sehová. Ez szándékolt koncepció,
Yvette ebben a látszólagos összevisszaságban a gyerekek fantáziáját próbálta színre vinni.
A karakterformálásnál mennyire alakíthattátok magatokból a figurát?
Egy viszonylag rövid próbaidőszak alatt kellett megszületnie Koksz karakterének, ezért nagy segítség volt, hogy belevihettem magamat. Ráadásul imádom a gyerekeket, szeretek nekik örömet okozni, úgyhogy még nagyobb boldogság volt bolondozni velük. A gyerekeknek az a dolguk, hogy örüljenek, boldogok legyenek és élvezzék a játékot.
A darabban Koksznak számos lehetősége van rá, hogy interakcióba lépjen a közönséggel. A próbaidőszak alatt hogy tudtok ezekre a helyzetekre felkészülni? Hiszen nem ülnek bent a próbákon a gyerekek.
Volt egy előzetes elképzelésünk arról, hogyan fognak egy-egy megszólalásra, jelenetre reagálni, ennek mentén alakítottuk ki a szituációkat. De ezeket a helyzeteket ilyenkor valójában csak akkor tudjuk kipróbálni, amikor már a közönség is bent ül. Ha valami mégsem működik, akkor igyekszünk korrigálni úgy, hogy a darab szerkezete ne változzon. A gyerekek hálás közönség, már egy hangsúlyváltozásra is reagálnak.
Jelenet a Rozsda Lovag és Fránya Fridából (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)
Említetted, hogy van egy nyolcéves kisfiad. Ő megnézte az előadást?
Igen, és először talán meg is volt illetődve a helyzettől. Szerencsére olyan közönség volt aznap, ahol a gyerekek bátran szólogattak vissza a szereplőknek, így amikor a végén Kokszként elköszöntem tőle, láttam, hogy kihúzza magát és tetszik neki az előadás.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Sándor Péter (forrás: Budapesti Operettszínház)
hírlevél
