- Ez az első alkalom, hogy a főváros operett-musical fesztiválnak ad helyszínt. Hogy jött az ötlet?
- Hosszú évek óta borzol minket, hogy Budapest kiváló hely ahhoz, hogy operett- és musical fesztiválvárossá váljon. Londonon kívül sehol a világon nem játszanak ennyi zenés darabot, remek operett-, musical- és táncszínházi előadásaink vannak, modernek és klasszikusok egyaránt. A zenés-színházi fesztiválvárossá válás első próbálkozása lesz ez a nemzetközi fesztivál.
- Ellátogat hozzánk a szentpétervári Zenés Komédia Színház, a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínház, Kolozsvári Állami Magyar Opera és a berlini Komische Oper. Mi alapján hívták meg az előadásokat?
- A testvérszínházainkat és barátainkat hívtuk meg most első körben. Orosz barátainkkal nyolc, a bukarestiekkel öt, a berliniekkel kettő, a kolozsváriakkal és a csíkszeredaiakkal körülbelül három éve tart a jó kapcsolat. Közös produkciók, produkciócserék zajlanak köztünk, sok mindenben kötődünk egymáshoz.
- Szentpétervárról a Marica grófnő és a Jövőre, veled, itt! előadások érkeznek, Bukarestről Rómeó és Júlia - ezek az Operettszínházban is futnak. Szándékos vagy véletlen az egybeesés?
- Mindkettő egy magyar licensz szerinti replikaelőadás Szentpétervárott, a Marica grófnő az én rendezésem, a Jövőre, veled, itt! Somogyi Szilárdé. Ennek ellenére egészen más hangulatú produkció mindkettő. Az orosz színészek előadói stílusa nagyon érzelmes, ugyanakkor nagyon énekcentrikus. Az orosz Marica grófnőben látható primadonna, Karina Csipurnova a Mariinszkij színházból, a világ egyik leghíresebb operaházából érkezett, Viktor Korzs pedig, aki a Taszilót játssza, a moszkvai Operettszínház első sztárja.
- Milyen volt magyar rendezőként Oroszországban rendezni?
- Nagyon jó ott dolgozni, az első munkám 2005-ben Bajadér volt. Az orosz munkatársak nagyon szeretik és értékelik azt az intenzív munkamódszert, amit mi, magyarok képviselünk. Jelen pillanatban épp a Jekyll és Hydra készülök Pétervárott.
- A bukaresti Rómeó és Júlia az Operettszínházzal közös produkció lesz, a Capulet családot román színészek, a Montague-kat budapestiek játsszák. Nem féltek attól, hogy a rendhagyó produkció elmélyíti a két ország közti feszültséget?
- A Rómeó és Júlia pont arról szól, hogy a szerelem mindenféle felfogások és nemzetiségek közötti gyűlölködésen és feszültségen átüt. Voltak előadásaink ebből már Budapesten és Bukarestben egyaránt, és ezt a változatot mind a két helyen iszonyú nagy, sírós-üvöltős siker fogadta. Ez is jelezte azt, hogy a két nép ezen a szinten, a szerelemben fel tud oldódni.
- Mi a tapasztalata, van-e közös közép-kelet európai zenés színházi hagyomány, vagy inkább a különbségek hangsúlyosabbak?
- A zenés színházban mindkettőt meg lehet találni, de vannak abszolút különbségek. Az érzelmi kifejezések különbözőek, a közönség is máshogy reagál, bizonyos dolgokban gyorsabban jut el ugyanoda. A Marica grófnő Hej, cigány! című dalánál a magyar közönség hamarabb meghallja a ritmust és kezd el tapsolni, az orosz közönségnél eltelik 40 másodperc. Ugyanakkor az orosz közönség már nevet azokon a poénokon, mikor a magyar közönség épp, hogy csak elmosolyodik. Úgy működik ez, mint egy igazán jó film, vagy egy igazán jó opera, ami sikert arat Olaszországban és Kínában is.
- Azon kívül, hogy népszerű, miben egyedülálló a magyar zenés színház Közép-Európában?
- Mi magyarok szélsőségesen nagy és komoly érzelmi töltéssel rendelkezünk, és mert mindhárom énektechnikai irányzat, a német, az olasz, a szláv is beérkezett az országba, ez kialakított egy vegyes énektechnikát. Ugyanakkor azon kevesek közé tartozunk, akik képesek vagyunk magunkon is mosolyogni. A stílusunkban így benne van a budapesti humor, az öngúny, valamint a sírástól a nevetésig tartó szélsőséges érzelmek. Ez a gazdagság a zenés színháznak rettenetes jót tesz. Látom, hogy operettben, musicalben, táncban milyen erősek vagyunk, és látom azt is, hogy a Sziget Európa egyik leglátogatottabb fesztiválja. Az motoszkál bennem, hogy azok a mai anyukák és apukák, akik tíz évvel ezelőtt mint tinik annyira jól érezték itt magukat egy másik típusú kultúrkörben, boldogan visszatérnének egy zenés színházi fesztiválra Budapestre.
- Valószínűsíthető tehát, hogy a Nemzetközi Budapesti Operett-Musical Fesztivált jövőre bővítik, és több országból is érkeznek vendégelőadások?
- Ha lesz rá keret, akkor igen. Idén sikerült forrást szerezni különböző alapítványoktól, a Nemzeti Kulturális Alaptól, a fővárostól, minisztériumtól. Egy-két év befektetés után ez a dolog messze megtérülne turisztikai szempontból, rengeteg külföldi és vidéki színháznézőt vonzana, de ide el kéne jutni.
- Vendégelőadásaikkal elsősorban német nyelvterületen játszanak, de legutóbb Ukrajnában jártak a Csárdáskirálynővel. Milyen új nemzetközi kapcsolatok elébe néz az Operettszínház?
- Az első Csárdáskirálynő-előadásunk Ukrajnában, Ungváron nagy sikert aratott, aztán vittük tovább a lembergi Operaházba. A fogadtatás leírhatatlan ünneplésbe, álló tapsos őrjöngésbe torkollott, a főleg ukrán közönség rettenetesen élvezte az előadást. Az Operettszínház valóban jól áll ebben a pillanatban német nyelvterületen, körülbelül 120-130 előadást tartunk a Szépség és szörnyetegből, aminek a német nyelvterületű játszási joga nálunk van Budapesten, valamint más operett és gála produkciókból. Nagyon erőteljesen haladunk most egy angol, londoni és brightoni kapcsolat felé. Van turnénk Izraelben, Finnországban, az orosz és román kapcsolatokat pedig ápoljuk tovább. Érdekes módon az operett- és musicaljátszásnak az olasz és spanyol területeken sokkal kisebb a felvevő piaca.
- Körvonalazódnak már az Operettszínház jövő évadra szóló tervei?
- Már formálódik a szlogenünk, ez lesz a Világsikerek éve. Bemutatjuk Kálmán Imre Cirkuszhercegnő és Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjét, a musicalújdonság az Oscar-díjas film alapján Presgurvic által írt Elfújta a szél lesz,és műsorra tűzzük Lajtai Lajos és Békeffi István A régi nyár, és Zerkovitz Béla Csókos asszony című művét is. Úgy gondolom, bravúrosan erős, közönségbarát évad elé nézünk.