Zenés színház

Keresetemelést és személyi változásokat is bejelentett Ókovács Szilveszter az Opera évadzáró társulati ülésén

2023.06.27. 14:05
Ajánlom
Brickner Szabolcs, Kovács István és Szegedi Csaba a Magyar Állami Operaház kamaraművészei, Melnyik Tatyjana az évad étoile-ja az OPERA 2023/24-es szezonjában. Rajna Martin első karmesterként, Halász Péter pedig első vendégkarmesterként tevékenykedik a jövőben az intézményben.

A június 26-án megtartott Csillagóra díjátadó a Magyar Állami Operaház évadzáró társulati ülése is volt egyben, ahol Ókovács Szilveszter főigazgatónak először volt alkalma újraválasztása óta a művészekhez és munkatársakhoz szólni. Ennek keretében az elmúlt év gazdasági változásaira tekintettel 6 százalékos általános, és további 4 százalékos, teljesítmény alapú keresetemelést jelentett be az intézmény dolgozói számára, 2023. augusztus elsejétől, új ciklusa indulásától. A főigazgató kifejtette, hogy a járandóság emelésénél az intézmény pusztán saját bevételeire támaszkodhat, ezért is vált szükségesség, hogy az OPERA az idei évadtól 12 havi játékra álljon át, amire a kollégák megfelelő munkabeosztása és a felújított, klimatizálható Andrássy úti Ybl palota is lehetősége biztosít.

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója

Kapcsolódó

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közzétette: Csák János miniszter ismét Ókovács Szilvesztert választotta, hogy a 2023–2028-as ciklusban betöltse a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségét. FRISSÍTVE!

A személyi változásokról szólva a főigazgató bejelentette, hogy Kocsár Balázs ötéves kinevezésének lejártával

várhatóan legalább egy évadon át a főzeneigazgatói poszt betöltetlen marad az OPERÁ-ban.

A karmester az utóbbi ötven év leghosszabb főzeneigazgatói periódusa után vendégkarmesterként folytathatja munkáját az OPERA együtteseivel a következő öt évben: egyebek mellett ő vezényelheti Plácido Domingo Nabucco-előadásait és a Borisz Godunov ősváltozatának premierjét is. A nyertes főigazgatói pályázatban foglaltak szerint és a fiatalítás jegyében Rajna Martin, a Győri Filharmonikus Zenekar Junior Prima díjas vezető karmestere, a Bécsi Állami Operaházzal is szerződésben álló művész érkezik az első karmesteri pozícióra, egyebek mellett a Don Giovanni premierjét dirigálja. Kesselyák Gergely eddigi első karmester ugyancsak vendégkarmesterként folytathatja az OPERÁ-val az együttműködést a következő öt évadban, ajánlatában Verdi-operák szerepelnek, illetve saját Nabucco-rendezése, valamint az intézmény a 2024/25-ös szezonban – a korábbi ütemtervnek megfelelően – kitűzi Hazatérés című operájának ősbemutatóját.

„Szeretnék ajtóstul rontani a házba” – beszélgetés Rajna Martinnal

Kapcsolódó

„Szeretnék ajtóstul rontani a házba” – beszélgetés Rajna Martinnal

Mindössze huszonöt évesen lett a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, az évadnyitó koncerten Kodály és Bartók művei mellett Balogh Máté új kompozícióját is vezényli, amelyet a zeneszerző számukra írt. Rajna Martinnal győri tervei mellett a modern zene fontosságáról is beszélgettünk.

Ókovács Szilveszter ugyancsak bejelentette, hogy első vendégkarmesteri pozícióban visszatér a dalszínházhoz Halász Péter, a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein első karmestere, aki 2013 és 2016 között már betöltötte a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatói és első karmesteri pozícióját. Halász Péter egyebek mellett a Ruszalka magyarországi bemutatóját dirigálja majd. A Magyar Állami Operaház ősszel induló 140. évadának programjában részt vesz az a három karmester is, aki az Almási Tóth András művészeti igazgató által rendezett Csillagóra gálán a zenekart vezényelte: Hámori Máté (Rossini: Tell Vilmos-nyitány), Dénes István (opera- és balettrészletek) valamint Meskó Ilona (Kodály: Budavári Te Deum).

Seregi-dij2023-fotoNagyAttila-135310.jpg

Seregi-díj 2023 (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Díjkiosztó

Az operaélet legrangosabb kitüntetésének számít – különösen német nyelvterületen – a Kammersänger-cím, amelyet az OPERA vezetése több mint tíz éve honosított meg a magánénekeseknek odaítélhető „A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese” cím létrehozásával.

Az elismerés kiemelt honoráriummal párosul a következő évadok főszerepei kapcsán, így az aktív szólisták iránti megbecsülést kívánja kifejezni, értékelve tehetségüket és teljesítményüket.

A balettművészek körében azonos célt szolgál a „A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja” cím, amely a francia balett hagyományaiból táplálkozik. Mindkét díjat a hagyományos évadzáró Csillagóra-gálán adják át az OPERA művészeinek.

A 2018/2019-es szezon után a 2023/24-ban is a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese kitüntető cím birtokosa Szegedi Csaba. A Magyar Bronz Érdemkereszttel és Melis György-díjjal kitüntetett bariton 2007 óta énekel az OPERÁ-ban, az idei évadban Prokofjev Háború & béke című művének magyarországi bemutatójában, Andrej Bolkonszkij szerepében nyújtott emlékezetes alakítást, emellett Barak (Az árnyék nélküli asszony), Enrico (Lammermoori Lucia), Marcello (Bohémélet) és Tiborc (Bánk bán) figuráit keltette életre, legközelebb pedig a júliusi operaházi Pillangókisasszony-előadásokban, Sharpless megformálójaként találkozhat vele a közönség. A következő évadban az Arabella (Mandryka), a Bajazzók (Tonio), a Carmina Burana, Az istenek alkonya (Gunther), valamint ismételten a Bohémélet, a Háború és béke előadásaiban, továbbá a Pillangókisasszony szeptemberi dubaji vendégjátékán és operaházi koncertszerű változatában lép színpadra.

Csillagora-SzegediCsaba-fotoNagyAttila-135846.jpg

Szegedi Csaba (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Ugyancsak az évad kamaraénekese a következő szezonban Brickner Szabolcs. A tekintélyes nemzetközi karriert is befutó tenor szintén 2007-ben mutatkozott be az OPERÁ-ban, az elmúlt évadban pedig Pierre Bezuhovot alakította a Háború & béke magyarországi bemutatójának főszerepei közül, a májusban színre vitt Idomeneo, Kréta királya előadásban pedig a címszerepet formálta meg. Emellett újra látható volt mint Hunyadi László, A Rajna kincsében Froh-ként debütált, a júliusi Pillangókisasszony-sorozatban pedig Pinkerton szerepében lép majd a színpadra. A következő évadban a Bohémélet (Rodolfo), a Nabucco (Izmael), a Pelléas és Mélisande (Pelléas), valamint a Traviata (Alfredo) főszerepeit énekli, közreműködik Verdi Requiemjében, és továbbra is megformálja szerepeit a Hunyadi László, a Háború és béke előadásaiban, illetve a Pillangókisasszony dubaji vendégjátékán és budapesti koncertszerű változatában.

Csillagora-OkovacsSzilveszterBricknerSzabolcsAlmasi-TothAndras-fotoNagyAttila-140038.jpg

Ókovács Szilveszter, Brickner Szabolcs, Almási-Tóth András (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese cím harmadik kitüntetettje a 2023/24-es évadban Kovács István. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével és Oláh Gusztáv emlékplakettel is elismert basszista, aki 1997 óta lép fel az OPERÁ-ban, az elmúlt szezon során a Tosca új bemutatójában Angelottit, a Háború & béke magyarországi premierjében pedig Ilja Rosztovot alakította, míg a húsvéti Máté-passiókban Jézus szerepét énekelte, az opera 2022 őszi japán turnéján Sarastrót (A varázsfuvola), múlt hétvégi nagy sikerű bukaresti vendégjátékán pedig Golaud-t alakította (Pelléas és Mélisande), A varázsfuvola nyári előadásaiban pedig ismét Sarastrót formálja meg. A következő évadban közreműködik az Artaban bemutatójában, szerepel a Parázsfuvolácska (Sarastro), A pikk dáma (Szurin), a Háború és béke, valamint a Pelléas és Mélisande (Golaud) előadásaiban, továbbá a Messiás és a Máté-passió című oratóriumok színpadi előadásaiban.

Fehér köpeny, kék szakáll – Beszélgetés Kovács Istvánnal

Kapcsolódó

Fehér köpeny, kék szakáll – Beszélgetés Kovács Istvánnal

Akár Don Giovanni, Golaud vagy Kékszakállú szerepét, esetleg a június 24-ig látható A kairói lúd, avagy a rászedett vőlegény Don Pippóját énekli Kovács István az OPERA színpadán, karakterformálásában mindig érződik egy olyan analitikus elmélyültség, amely operaénekesi jártasságán túl eredeti, orvosi hivatásának látásmódjából is fakad. De mi módon valósul meg a gyógyítás a színpadon?

A 2019/2020-as szezon után a 2023/2024-es évadban is a Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja Melnyik Tatyjana principál. A nemzetközileg is elismert, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett vezető balettművész, aki 2015 óta tagja a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének, az idei évadban A makrancos Kata címszerepét, valamint Vetsera Máriát (Mayerling), Mária hercegnőt (A diótörő), Odette-et és Odile-t (A hattyúk tava), valamint Kitrit (Don Quijote) formálta meg nagy sikerrel az Operaház színpadán, emellett különböző operaházi és rangos külföldi gálákon képviselte a Magyar Nemzeti Balett együttesét. A társulat egyik vezető táncosaként a következő évadban is szerepel majd a tervek szerint A hattyúk tava, a Don Quijote, a Spartacus (Flavia), A diótörő, az Anyegin (Tatjana), a Mayerling, a Paquita-szvit, az Etűdök és A kalóz (Medora) előadásaiban.

Csillagora-SolymosiTamasOkovacsSzilveszterMelnyikTatyjana-fotoNagyAttila-140209.jpg

Solymosi Tamás, Ókovács Szilveszter, Melnyik Tatyjana (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

A Magyar Állami Operaház Zenekari Kamaraművésze lett Ecseki Anikó I. hegedű szólamvezető, aki 22 éve tagja az OPERA együttesének, pozíciójában magas szintű szakmai tudása révén két évtizede megbízható sarokköve a zenekar működésének, egyben szeretett, megbecsült tagja is közösségnek. A Magyar Állami Operaház Énekkarának Kamaraművésze Kádár Ágota, aki épp tíz éve az alt szólam tagja, és kiváló hangi adottságai mellett fáradhatatlan, fegyelmezett munkavégzése és szakmai alázata tette érdemessé az elismerésre. A Magyar Nemzeti Balett Kamaraművésze Scrivener Louis tánckari művész, aki londoni Királyi Balettiskola elvégzése után 2020-ban csatlakozott a Magyar Állami Operaház balettkarához, az elmúlt évadban pedig a kis szólószerepek mellett már olyan főszerepeket is eltáncolt, mint Petruchio (A makrancos Kata), az Egérkirály (A diótörő), Siegfried (A hattyúk tava) vagy A Pygmalion-hatásban Leon.

Csillagora-KadarAgotaOkovacsSzilveszter-fotoNagyAttila-140315.jpg

Kádár Ágota, Ókovács Szilveszter (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

A Magyar Állami Operaház Gyermekkarának Kamaraművésze Kirsch-Veszeli Jázmin szoprán, aki hét éve tagja a gyerekkórusnak. A Bartók Béla konzervatórium magánének szakos diákja az együttesben betöltött feladatai mellett az elmúlt évadban a Tosca Pásztorlányaként és A makrancos királyány Udvarmestereként lépett fel szólószerepben. A Magyar Nemzeti Balettintézet Kamaraművésze Pollák Julianna Éva II. évfolyamos növendék, aki idén tavasszal egyetlen magyar indulóként páratlan sikert elérve végzett a top 12-ben a világ legnagyobb balettversenyének számító Youth American Ballet Grand Prix-n korosztálya klasszikusbalett-kategóriájában. Az Operaházban eközben Marika (A diótörő), míg az Eiffel Műhelyház KisCsipke-előadásában Auróra, valamint a Csizmás Kandúr és a Kék Madár partnereként lépett színpadra szólistaszerepekben.

Csillagora-SolymosiTamasPollakJuliannaEva-fotoNagyAttila-140455.jpg

Solymosi Tamás, Pollák Julianna Éva (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

A díjátadó előtt az Operaház Székely Bertalan termében bensőséges keretek közt adták át az OPERA házi díjait is.

Oláh Gusztáv kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész, az OPERA néhai főrendezője, vezető díszlet- és jelmeztervezője emlékére alapított emlékplakettet tehetsége, szorgalma, művészi és emberi magatartása elismeréseként Szennai Kálmán karmester, korrepetitor érdemelte ki, aki 1998 óta dolgozik az OPERÁ-ban, eddigi magas színvonalú szakmai munkáját pedig Komor-, Juventus- és Pless-díjjal, valamint Magyar Ezüst Érdemkereszttel is elismerték.

A karmestereknek és hangszeres művészeknek odaítélhető Ferencsik János-emlékdíjban Tóth János ütős, zenekari művész részesült, aki 1998 óta a Magyar Állami Operaház Zenekarának oszlopos tagja, míg a Komor Vilmos karmester emlékére alapított plakettet Keresztesi Bálint tubaművész érdemelte ki. Márk Tivadar, az OPERA egykori elismert jelmeztervezője előtt tisztelgő emlékplakett idei díjazottja Márton Richárd jelmeztervező kapta, aki az Idomeneo, Kréta királya és Az álruhás kertészlány c. Mozart-operák öltözékeinek megtervezése mellett az Operaház Újranyitógálájának stylistjaként is közreműködött. A Gela Lajos, az Erkel Színház egykori főügyelője emlékére alapított plakettet, amelyet az OPERA művészeti támogató területén dolgozó valamely munkatársa kaphat meg, idén Niklai Judit rendezőasszisztens vehette át, aki 2014 óta működik közre az OPERA produkcióinak létrehozásában és gondozásában. Az idei évadban az Idomeneo, Kréta királya bemutatójának rendezőasszisztensi munkája mellett a Hoffmann meséi és Az álarcosbál színpadra állítását irányította.

Csillagora-Almasi-TothAndrasNiklaiJuditOkovacsSzilveszter-fotoNagyAttila-140639.jpg

Almási-Tóth András, Niklai Judit, Ókovács Szilveszter (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

A Csillagóra gálát megelőző napon, az évad utolsó balettelőadásán került sor a Seregi László-díj átadására.

Az elismerésben idén Pártay Lilla részesült. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt-díjas érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze aktív balettművész pályája kezdetétől készített koreográfiákat és balettbetéteket. Első egész estés balettje az OPERA együttese számára a 1991-ben bemutatott Anna Karenina volt, amiket a Wolfgang AMADEUS Mozart (2003) az Elfújta a szél (2007) és az Aranyecset (2013) követett. A Seregi László-díjat 2012-ben alapította a Magyar Állami Operaház Bán Teodóra és Kollár Eszter táncművészek javaslatára, a Kossuth-díjas koreográfusa életművének és munkásságának megőrzése, valamint továbbhagyományozása céljából.

Seregi-dij2023-PartayLilla-fotoNagyAttila-140804.jpg

Pártay Lilla (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

A Magyar Állami Operaház 2022/23-as évadáról itt írtunk bővebben:

Hiánypótló szláv műveket mutat be jövő évadában a Magyar Állami Operaház

Kapcsolódó

Hiánypótló szláv műveket mutat be jövő évadában a Magyar Állami Operaház

Meghirdette 2023/24-es évadát a Magyar Állami Operaház, melynek a Szláv Szezon címet adták. Színre kerül Dvořák Ruszalkája és Muszorgszkij Borisz Godunovja, valamint megismerheti a közönség Eötvös Péter első, magyar szövegre készült operáját is.

Fejléckép: Csillagóra gála (fotó/forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

„A magyar táncszakma a hatvanas évek eleje óta kicsi és belterjes” – Kritikus hangvételű részletek szivárogtak ki Ókovács Szilveszter pályázatából

Kapcsolódó

„A magyar táncszakma a hatvanas évek eleje óta kicsi és belterjes” – Kritikus hangvételű részletek szivárogtak ki Ókovács Szilveszter pályázatából

Bár a Magyar Állami Operaház főigazgatójának pályázata még nem érhető el a nagyközönség számára, abból egyes részletek napvilágra kerültek: Ókovács Szilveszter keményen bírálta a táncszakmát, az intézmény belső működését és az Operaház felújítását is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Feltárul a titkos Tandori-képtár: először látható a költő rejtett gyűjteménye

A Tandori-házaspár képzőművészeti gyűjteményét évtizedeken át teljes titok övezte, most azonban az Einspach & Czapolai Fine Art galériában először lesznek láthatók a 20. századi magyar művészettörténet szempontjából is kivételes értékű alkotások.
Könyv

Kurtág György zenéje is felcsendül Krasznahorkai László kérésére a Nobel-díj átadóján

A Svéd Királyi Közszolgálati Televízió portréfilmet készített Krasznahorkai Lászlóróll. Az író egy jelenetben elárulja, azt kérte, Bach mellett Kurtág zenéje is szólaljon meg Stockholmban, emellett beszél többek közt arról is, miért szereti Magyarországot akkor is, ha néha nehéz.
Könyv

„Felejtsd el, hogy az állati alapanyagok élelmiszerek” – Steiner Kristóf a Lírástudók vendége

Új szakácskönyvében nem pusztán recepteket ad, hanem a vegán konyha örömébe vezet be Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan. Az újságíró-tévést, aki pár éve Görögországba költözött, vegánságról, az állatokkal való szolidaritásról és minden egyébről kérdezte Grisnik Petra.
Klasszikus

„Keller félelem nélkül fokozta a tempókat” – külföldi visszhang a Concerto Budapest turnéjának dublini nyitóhangversenyéről

A Concerto Budapest nagy-britanniai és írországi turnéja már az első állomáson elsöprő sikert aratott: a dublini nyitókoncertről a vezető klasszikus zenei szaklap, a Bachtrack is lelkesen számolt be, kiemelve a zenekar és Keller András kivételes teljesítményét.
Színház

Parasztopera a Radnótiban – újra színpadon a kortárs klasszikus

A Radnóti Színház a magyar színháztörténet egyik kultikus mesterművét, a Darvas Benedek és Pintér Béla által jegyzett Parasztoperát mutatja be december 17-én. A mára ikonikussá vált darab több mint húsz éve a magyar színházi élet meghatározó alkotása.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

A Tosca bemutatójára készülnek Európa egyik legimpozánsabb szabadtéri színpadán

2026 nyarán a 2015-ben nagy sikerrel bemutatott Tosca új rendezését láthatja a nagyközönség a Szentmargitbányai Kőfejtőben. Az előadásokra december 24-ig 15 százalékos kedvezménnyel válthatók jegyek.
Zenés színház interjú

Pete Ádám Dávid: „Minden irányból körbejártam a színpadot, most meg ott állok középen”

A Budapesti Operettszínház énekkari művésze nemrég ismét főszerepben léphetett a közönség elé, Zsupánt alakította A cigánybáró novemberi premierjén. Hogyan lett belőle szólista, és milyen segítséget kapott a felkészülés során – kérdeztük a fiatal baritontól.
Zenés színház ajánló

Musical karácsonyra – az Erkelben debütál az Álomutazó

Az Álomutazó hősei visszatérnek, hogy egy lenyűgöző kalandra hívjanak mindenkit, melyben a varázslat és a szeretet összefonódik, és a legrejtettebb kívánságok is valóra válhatnak. A premier december 19-én lesz az Erkel Színházban, a rendező Juronics Tamás.
Zenés színház interjú

Dancs Annamari: „A Notre Dame-i toronyőr örök mondanivalóval bír”

Szubrett és komika, sikeres dalszerző és koncertező énekes, akit nemrég A Notre Dame-i toronyőr című előadásban, Esmeralda szerepében láthatott a közönség. A sikeres premier után Szicíliában értük utol a Budapesti Operettszínház művészét.
Zenés színház ajánló

„Ha így is lehet, akkor ne mondja senki, hogy az operettnek befellegzett” – búcsúztasd az óévet A Répakirállyal Budaörsön!

Nagy sikerű új előadásával zárja az évet a Budaörsi Latinovits Színház, december 31-én este Offenbach társadalomkritikával és humorral átitatott operettjét, A RÉPAKIRÁLY-t tűzik műsorra.