Zenés színház

Keresztes Ildikó boszorkány lesz

2016.02.16. 16:17
Ajánlom
Zsuráfszky Zoltán rendezésében, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével láthatja július 8-án és 9-én a közönség a Drakula utolsó tánca című produkciót a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a táncjáték főszerepeit a rendező mellett Sánta Gergő, Keresztes Ildikó és Novák Péter alakítja.

A Szabadtéri Játékok 2016-os évadának egyik izgalmas bemutatója lesz a Drakula utolsó tánca című táncprodukció - Keresztes Ildikó az előadás titokzatos boszorkányát alakítja majd. A darab erdélyi környezetben játszódik, nagy hangsúlyt kap benne az erdélyi népzene sokszínű dallamvilága és az ott élők virtuóz táncai.

szegedi

szegedi (Fotó/Forrás: Dusha Béla)

Az előadás a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel kerül színre a Dóm téren, a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán rendezésében. Az idősebb Drakulát a rendező alakítja majd, a fiatal gróf Sánta Gergő lesz. A vándormutatványos szerepében Novák Pétert láthatják a nézők. A forgatókönyvet Vincze Zsuzsa írta.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A Sziget harmadik és negyedik napján is a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep – GALÉRIA

A délutánt még pihenéssel és sportolással töltötték a Sziget Szitizenek, az esti koncertre azonban már a fesztiválozók nagy része a színpadok köré csoportosult.
Könyv

Halálosan megfenyegették J. K. Rowlingot, amiért kiállt Salman Rushdie mellett

„Ne aggódj, te leszel a következő" – ez a komment érkezett a Harry Potter-sorozat szerzőjének Twitter-bejegyzése alá, amelyben együttérzéséről biztosította Salman Rushdie-t. A megtámadott író egyébként már felébredt az altatásból, beszélni is tud, állapota azonban még súlyos.
Színház

Résztvevőket keres új előadásához a Paralel Alkotócsoport

Az Otthon című készülő közösségi színházi performanszhoz nemcsak közreműködőket, történeteket is vár a társulat.
Plusz

Ami körül a világ forog – Programajánló a Sziget 6. napjára

Kihagyhatatlannak ígérkezik a fesztivál utolsó, hétfői napja is: a Fidelio Színház- és táncplaccon megtudhatod, mi lesz a cirkusz, a tánc és a performansz ötvözetéből, és, hogy két évnyi korlátozás után hogyan reagál a művészet az érintés lehetőségére. Búcsúztassuk együtt a Szigetet augusztus 15-én!
Színház

Szigorodnak a belépési szabályok a Budapest Bábszínházban

Az intézmény átalakította a házirendjét, komoly életkori feltételekhez kötve a belépést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Két rajongó musicalt csinált A Bridgerton családból, beperelte őket a Netflix

A projektet a zeneszerzés iránti szenvedélyük miatt indította el Abigail Barlow és Emily Bear, a rövid videók pedig olyan népszerűek lettek, hogy idén Grammy-díjat nyertek a bennük elhangzó zenével. Ezt viszont már nem nézte jó szemmel az eredeti sorozatot gyártó Netflix.
Zenés színház lapszemle

Wagner istenek nélkül – kritikaszemle a bayreuthi Ringről

Bár eredetileg 2020-ra tervezték, a pandémia miatt csak idén találkozhatott a közönség Valentin Schwarz osztrák rendező új Ring-produkciójával. A közönség részéről heves elutasítással fogadott előadásoknak a sajtó erényeit és hibáit is kiemelte.
Zenés színház beszámoló

Jégkristály nyár közepén

Gálakoncerten lépett a közönség elé a 2013-as Operalia-győzelme óta nemzetközi hírnévnek örvendő szoprán, Aida Garifullina. Az énekesnő augusztus 2-án a Margitszigeti Színházban tartott koncertjén népszerű áriákat és kevésbé ismert darabokat is megszólaltatott.
Zenés színház ajánló

Inspiráló és felejthetetlen előadásnak ígérkezik az Attila

Attila legendáját, történelmünk ezen apró, sokszor bizonyára teljesen félreértelmezett darabkáját augusztus 12-én és 14-én a jövő köntösébe csomagolva tárja nézői elé a Margitszigeti Színház. Az alkotói folyamatról a címszerepet alakító Bretz Gábor és az Odabellát megtestesítő Maria Agresta mesélt.
Zenés színház ajánló

A milánói Scala világhírű tenorja is fellép az Operaház ünnepi gáláján

Az olasz operairodalom legszebb részleteiből nyújt válogatás a Tenorissimo operagálája augusztus 19-én, a Magyar Állami Operaházban. Az est sztárvendége, Fabio Sartori, elismert olasz tenor, partnerei az OPERA vezető női szólistái. A dalszínház zenei együtteseit Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényli.