Zenés színház

Kesselyák Gergely: az opera válságban van

2011.10.17. 15:14
Ajánlom
A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, a Bartók +... megújulását tűzte ki célul Kesselyák Gergely Liszt-díjas karmester, a fesztivál új igazgatója, aki hétfői bemutatkozó sajtótájékoztatóján a borsodi megyeszékhelyen azt a meglepő kijelentést tette, hogy az opera halott.

"Ma az opera válságban van, alapvetően egészségtelen helyzet alakult ki a műfajban. Verdi a Rigolettót nem azért írta, hogy az elkövetkező száz évben csak ez legyen, kétévente írt egy új operát, ez fénykorában a legpopulárisabb műfaj volt" - fogalmazott Kesselyák Gergely, aki meghívásos pályázaton nyerte el a miskolci operafesztivál vezetését, miután elődje, Bátor Tamás megbízatása lejárt.

A karmester 1997-től a Miskolci Nemzeti Színház operatagozatának alapító zeneigazgatója, 2001-től pedig az operafesztivál alapító zeneigazgatója is volt. Azt mondta, a miskolci operafesztivál eddig nagyon jól működött és most ismét ugyanolyan "merészet szeretnénk gondolni", mint 2001-ben, a kezdetekkor. "A Bartók +... név bevált, a világ számos pontján tudják, hogy Miskolc és az opera egyet jelent. 2001-ben tíz évre tettem azt a periódust, amelyet ez a szisztéma szerintem elviselhet. A tíz év letelt, időszerűnek látszik változtatni" - jegyezte meg Kesselyák. Mint hozzátette, kezdetben Müller Péter Sziámival, a rendezvény másik alapítójával úgy látták, ez a fesztivál lehet az, amely felfedezi a jövő művészeit a világnak.

"Az a fesztivál marad fent hosszabb távon, amelyik tud valami egyénit, sajátosat mondani a világnak, és ha most tíz év elteltével nem specializálódunk, akkor nem leszünk érdekesek egy idő után" - vélekedett az igazgató. Koncepciójáról szólva azt mondta, a továbbiakban is szeretnének új darabokat színre vinni, és operaírásra kérnek fel szerzőket, hogy Miskolc, illetve Magyarország, Bartók hazája hozzájárulhasson az operavilág előre meneteléhez. Megjegyezte: elhatározás kérdése, hogy a zeneszerzők elkezdjenek olyan műveket írni, amelyek a musical popularitását az opera zenei igényességével egyesítik. A 2012-es program, a Bartók + Puccini ugyanakkor nem változik, erre már nincs lehetőség, ugyanakkor kiviszik az operát az utcákra, a terekre, az emberek közé.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Egy történet, tizenhat variáció – különleges előadás a Pesti Vigadóban

Április 27-én a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő előadásán az érdeklődők egy izgalmas, egyedülálló darabot láthatnak, Tóth Péter Stílusgyakorlatok című kabaré-operája új színeket és hangulatokat csempész a színházi élmények világába.
Zenés színház hír

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Zenés színház gyász

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Zenés színház interjú

A maszk szabadsága – beszélgetés A cirkuszhercegnő három bonvivánjával

Hármas szereposztásban mutatta be februárban a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre nagyoperettjét, a produkció legközelebb március végén lesz látható. Az előadásban a titokzatos artista, Mister X szerepét Sándor Péter, Laki Péter és Papp Balázs formálja meg.
Zenés színház interjú

„Benne van minden, ami egy nővel megtörténhet” – interjú David Yengibarian harmonikaművésszel

A Csokonai Nemzeti Színház Magyarországon elsőként mutatta be élőzenével, kőszínházi előadásként Astor Piazzolla María de Buenos Aires című tangóoperáját. A produkcióban fellép David Yengibarian örmény harmonikaművész, aki harminc éve él és alkot Magyarországon, és aki maga is Piazzolla szerelmese.