Az elmúlt napok tömény útravalója után nekem kifejezetten jólesett a könnyedebb program, és ismét sajnáltam, hogy nem tudtam mindenen részt venni. Persze a fesztivál varázsát és pörgését éppen az adja, hogy egymáshoz közeli helyszíneken párhuzamosan futnak a jobbnál jobb programok, de mintha tavaly egy fokkal nagyobb figyelmet fordítottak volna a szervezők arra, hogy a zenei mindenevők minél több koncertre eljuthassanak. Szombaton például le kellett mondanom a Ghymes zenekarból ismert Szarka Tamás koncertjéről, amelyen Miklósa Erika lépett fel vendégként. Vasárnap a Kozma Orsi Quartetről maradtam le, tegnap pedig a Budapest Klezmer Band koncertjéről. No de panasznak itt helye nincs! A Rákfogó Szent István téri szabadtéri koncertjébe például sikerült belehallgatnom. A mindig zseniális Szakcsi Lakatos Béla idén ünnepli 75. születésnapját – a program egyrészt e köré épült, másrészt pedig a zenekar legendás alapító tagja, az áprilisban elhunyt Babos Gyula emlékének adózott.
Szakcsi Lakatos Béla (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)
Táplálkozás céljából kicsit korábban indultam vissza a Nemzeti Színházhoz – út közben ismét szembegurult a vándorló zongora –, de végül mégis éhesen ültem be az esti előadásra. Belebotlottam ugyanis a Miskolci Balett utcatáncába – szerencsére éppen az elején –, melyet minden esti koncert előtt előadnak a Déryné kertnél. Na ezt imádom a miskolci operafesztiválban! Bárhova is lép az ember, mindenhol szembejön vele a kultúra. Kozma Attila idén többek között a West Side Story, a Peer Gynt és az Anyegin zenéjére készített koreográfiákat, sőt, egy gyönyörű Bartók-nőikari darab, a Ne hagyj itt is megihlette. Humoros és megható epizódok váltakoznak a táncműsorban – remekül felépített, igényesen előadott program, lehetetlen otthagyni.
Az István, a király Miskolcon (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)
Feke Pál (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)
Szörényi a Fidelio interjújában azt mondta, mosolyogva várja a csokornyakkendős előadást. Hát, én is mosolyogva vártam, de meg kellett állapítanom, hogy a darab így is kiválóan működik.
Az énekesek – olyan jól ismert és ünnepelt István, a király-előadók, mint Feke Pál, Simon Boglárka, Vadkerti Imre, Szemenyei János vagy László Boldizsár – szinte mozdulatlan koszorújában Kesselyák Gergely hihetetlen energiával élte bele magát a zenébe. Énekelve, táncolva vezényelt, és ez éppen annyi drámát adott hozzá a produkcióhoz, hogy kicsit se tűnjön mesterkéltnek. A legjobban én mégis azt élveztem, hogy a szcenírozott előadások után most végre láthatom a hatalmas zenekart játék közben. Persze a zenészek és a kórus – az Óbudai Danubia Zenekar, a Budapesti Stúdiókórus és a Honvéd Vegyeskar – láthatóan rendkívül élvezték a koncertet, ahogy a zsúfolásig megtelt nézőtéren ülők is. Párszor egy-egy éneklő tagot is sikerült elcsípnem – 70 körülieket és kamaszokat egyaránt. Hiába, mégis az István, a király a magyar könnyűzene egyik legmeghatározóbb műve.
Bródy János és Szörényi Levente (Fotó/Forrás: Bartók Plusz Operafesztivál)
hírlevél
