Közel áll hozzád Susanna szerepe?
Az ember mindig átszűri saját magán a karaktereket, amiknek a bőrébe bújik, ráadásul nem először éneklek az operában. Természetesen változott velem a figura is az évek alatt. Szubrett alkat vagyok az életben is, ami a szívemen, az a számon, és ez el is dönti, hogy Susanna szerepét kapom meg a Figaro házasságából, nem például a grófnőt. Örök Susanna vagyok, nagyon szeretem a szerepet, megunhatatlan számomra. Ő az, aki felmegy a nyitányban a színpadra, és lejön a végén, rengeteget énekel, viszont – a grófnővel ellentétben – kevés lehetősége van arra, hogy reflektorfényben legyen. Nincsenek virtuóz áriái; ez nem primadonna-szerep, de ilyenkor annál nagyobb hangsúly esik a színészi játékra.
Keszei Bori a Figaro házasságában (Fotó/Forrás: Orosz Sándor)
A Figaro a Co-Opera produkciójaként bejárt az országot, itthon magyar nyelven hangzott el, Bécsben viszont az eredeti olasz nyelven. Miben más a két változat?
A helyzetkomikumot, az eleven történetmesélést jól szolgálja a magyar szöveg. Egy-egy poént megöl, ha a nézőnek először a szövegvetítőre kell néznie, de ha magyar nyelven énekeljük az operát, akkor szinte prózai szintű színészi játékot követelhetünk magunktól. Az olasz nyelv viszont sokkal jobban illik a zenéhez, Lorenzo da Ponte szövegében minden szó, minden hangzó a helyén van. Sokkal szebben tudok megformálni egy-egy zenei frázist olaszul énekelve. A két nyelvben a hangsúlyok is máshol vannak, az olaszban általában az utolsó előtti szótagon, a magyarban az elsőn.
Visszatérni az opera eredeti nyelvéhez zenei szempontból valódi megkönnyebbülés.
Balczó Péter, Keszei Bori és Kendi Lajos a Figaro házasságában (Fotó/Forrás: Orosz Sándor)
Az Armelen az opera több határterülete is képviseli magát. Egy énekesnőnek inspirációt jelent, ha új színpadi közegben találja magát?
Röviden: igen. De ez természetesen fokozottan függ attól, hogy hagyja-e a rendezés énekelni az énekest. Hadd szóljak ezzel most haza: egy opera rendkívüli technikai felkészültséget kíván, vannak olyan zenei frázisok, amikor nem lehet akárhogy mozogni a színpadon. Nekünk a testünk a hangerősítőnk, nincsen mikrofonunk. Ezzel meg kompromisszumot kell kötnie minden rendezőnek.
Az Armel – úgy látom – kortárs darabokkal kívánja közelebb vinni az operát a mai emberhez. Ön szerint mit lehet tenni, hogy az opera ne legyen távoli műfaj?
A természetesség nagyon fontos. Évtizedeken keresztül volt trend, hogy az operaénekes megközelíthetetlen, bálványozott művész – ma már ez nem lehetséges. Bármennyire is furcsa, ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más.
A legnagyobb hatást azzal érhetjük el, ha közel megyünk a közönséghez. Az a hang, amit egy operaénekes képez, hogy az milyen hangos, milyen hajlékony, sosem marad hatás nélkül.
A Figaro házassága július 4-én hangzik el a bécsi Muth Színházban, az Armel Operafesztiválon.
hírlevél
