Egyelőre azonban az Andrássy úti épületben folyik a munka, ahol – egy költözést leszámítva, amikor is az egyik szárnyból a másikba kerültek át – a kezdetek óta készülnek az előadások díszletelemei. A hatalmas helyiség két részre van osztva: a földszinttel egy vonalban található galériaszinten a vázszerkezetek kialakításán dolgoznak, míg a pincerészben a raktár és a gépház kapott helyet. Itt alakítják át a beérkező faanyagot szabványlécekké, amelyekből azután a csontvázszerű lécszerkezeteket készítik el.

Asztalosműhely (Fotó/Forrás: Opera Magazin - Operaház)

Az asztalosműhelyben születnek meg az Opera gazdag repertoárján szereplő előadások díszletelemei, a járószintek, emelvények és lépcsők, de gyakran készülnek bútorok és kellékek is. „Hihetetlenül változatosak a feladatok, emiatt is olyan izgalmas a színházi világ” – jegyzi meg Szick János vezető, aki immár harminchárom éve azon dolgozik, hogy estéről estére létrejöhessen az Operaház és az Erkel Színház előadásain a csoda, és hogy a művészek valósághű háttér előtt léphessenek színpadra.

Asztalosműhely (Fotó/Forrás: Opera Magazin - Operaház)

A műhelyben leginkább fenyőfát használnak, aminek praktikus okai vannak: „a súlya miatt szeretjük, ugyanis nagyon könnyű, jól lehet vele dolgozni. Mostanában azonban rendezői kérésre többször használtunk hablemezt is. Ez egy vékony anyag, amivel viszont a törékenysége miatt sokkal nehezebb bánni, ráadásul a ragasztása sem könnyű. És egy asztaloshoz mégiscsak a fa áll közelebb” – teszi hozzá Szick János, miközben a plafonig tornyozott lécekre tekint. Bár a mi szemünk ezt csak annak látja, ami (fának), addig a műhely tizenhárom dolgozója számára ezek a Bánk bán várfalai, úri szalon bútorai a Figaro házasságában, színházbelső a Don Giovanniban vagy erkély a Rómeó és Júliában.

Egy dekoráció elkészítéséhez átlagosan egy hónap szükséges, az asztalosműhelyben azonban nem ritka, hogy egyszerre több előadáson dolgoznak párhuzamosan. „Az elmúlt hetekben három díszletet készítettünk: a  Csipkerózsika , a  Billy Elliot  – a Musical  és a  Marsbéli krónikák  hátterét. Egy pillanatra sem állunk le” – jegyzi meg az főasztalosmester, aki az Opera többi műhelyének dolgozóival, a lakatosokkal és a festőkkel folyamatos együttműködésben tevékenykedik egy-egy díszletért.

Miután a vázszerkezet a tervek szerint elkészül, egy kilenc és fél méteres liften keresztül jut el a festőműhelybe, ahol rákerül a vászon, megkapja a színét és a hungarocellből készült dekorációs elemeket. Itt is minden a mintha-élményről szól, ám mint Szick János meséli, vannak tárgyak, amik a hétköznapi életben is megállnák a helyüket. „A díszleteknél az egyszerű használatra kell törekednünk, a kellékek viszont valóban azok, amiknek látszanak. A diótörőben szereplő játékágyúval például tényleg lehet lőni, a szobabelsők kialakításánál pedig amellett, hogy a különböző korok stílusához hűen alkotjuk meg a bútorokat, ugyanolyan fontos szempont, hogy használhatók is legyenek.”

Asztalosműhely (Fotó/Forrás: Opera Magazin - Operaház)

Egy színházi intézmény munkatársának tudatában kell lennie, hogy az általa készített szerkezetek az átlagostól eltérő igénybevételnek lesznek kitéve. „Ezt az asztalosiskolában nem tanítják, nekünk kell kitapasztalni, mit bír el egy anyag vagy hány kerék kell alá, hogy mozgatható legyen” – magyarázza Szick János. A mesterség csínját-bínját itt is a régi, nagy elődöktől lehet leginkább elsajátítani. A műhely rangidős asztalosa a negyvenkét éve az Operánál dolgozó Tóth Imre, akinek a keze alatt mindenki más dolgozott. „Ahhoz, hogy valaki bírja a színházi munkát, tudnia kell idomulnia. Ez nem egy gyár, ahol ha megszólal a csengő, eldobod, ami a kezedben van. Ehhez a munkához elhivatottság és sok türelem kell – meséli a mester, aki körül 1974 óta jelentősen megváltoztak az elvárások. – Korábban lényegesen egyszerűbbek voltak a díszletek, és a repertoáron is kevesebb előadás szerepelt. Annak idején, ha kértek egy puskát, elég volt rétegelt lemezből kivágni és lefesteni. Ma már rendkívül plasztikusan kell elkészíteni őket, elsősorban a tévéfelvételek miatt” – teszi hozzá Tóth Imre.

Az igényekkel párhuzamosan persze a rendelkezésre álló eszközök is fejlődtek. Míg kezdetben csak néhány kalapács, kézifűrész, szöghúzó és egy ócska dekopírfűrész állt rendelkezésre, addig ma már akkumulátoros gépekkel, fúrógépekkel, csiszolókkal és más korszerű berendezésekkel zajlik a munka. Az igazi változást azonban a tervezett költözés jelenti majd, amikor is a teljes műhely átkerül az Operát kiszolgáló Eiffel Műhelyházba, ez pedig új fejezetet jelent majd a dalszínház díszletgyártásának történetében.

Asztalosműhely (Fotó/Forrás: Opera Magazin - Operaház)

Szick János a faanyag-bepakolás körülményeinek javulásával kezdi az új hely előnyeinek számbavételét. „Most az utcáról egy vészkijáratablakon át érkeznek a lécek szálanként, amiket egy csapdarendszeren keresztül juttatunk le a gépházba. Ez hosszadalmas folyamat, ami sokunk idejét leköti. Az Eiffel-csarnokban egyenesen a műhelybe szállítja majd a faanyagot a targonca, amivel rengeteg időt megspórolhatunk. Ugyancsak fontos változás, hogy míg a jelenlegi térben két útban lévő oszlop miatt nem tudjuk a díszletfalakat teljes egészében lefektetni egymás mellé, addig az új épületben erre is lesz lehetőség” – teszi hozzá a műhelyvezető, akinek ezentúl a többi részleggel is közvetlen kapcsolata lesz, miután a különféle szerelőcsarnokok a szomszédos termekben kapnak majd helyet.

A költözés révén korszerűbb körülmények között, ám a régi tudással készülhetnek majd az Opera díszletei, így bővítve tovább az elmúlt több mint százharminc év előadásaiból megmaradt, gazdag díszletállományt, amely nemcsak a rendezéseknek állít maradandó emléket, hanem minden azon dolgozó, elhivatott mesternek is.