Zenés színház

Kézzelfogható élményekkel a rászorulókért

2021.12.20. 16:55
Ajánlom
Az ünnepek közeledtével a Budapesti Operettszínház művészei ismét összefogtak, hogy ha csak egy kis időre is, de boldogabbá tegyék mások életét. A tavalyi akcióhoz hasonlóan idén is jótékonysági koncertekkel, egy-egy kedves meglepetéssel kedveskednek az embereknek.

A színház vezetősége sem tétlenkedik: csatlakoztak a Nagycsaládosok Országos Egyesületének Angyali segítség 2021 elnevezésű kezdeményezéséhez, jegyeket ajánlva fel a családok számára Csajkovszkij ismert mesebalettjére, a Diótörőre.

Az előadásokra szóló meghívót és a belépőket Kiss-B. Atilla főigazgató adta át az egyesület elnökének, Kardosné Gyurkó Katalinnak.

NemzetiNepegeszsegugyiKozpont_LukacsAnitaesVadaszZsolt-170351.jpg

Lukács Anita és Vadász Zsolt a Nemzeti Népegészségügyi Központnál (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

Eközben a teátrum két művésze a Nemzeti Népegészségügyi Központban járt. Lukács Anita és Vadász Zsolt karácsonyi ajándékkoncertet adott a központ dolgozóinak, így köszönve meg nekik az egész éves áldozatos munkájukat. Nem ez az első alkalom, hogy a Budapesti Operettszínház a zene eszközével igyekszik kiszakítani az egészségügyi dolgozókat a járványhelyzet okozta mindennapos stresszhelyzetből: nyáron a színház dupla estés Hála gálával köszöntötte a frontvonalban harcolókat.

Karácsony közeledtével a társulat több tagja csatlakozott a közmédia Jónak lenni jó! kezdeményezéséhez, amely idén a koronavírusban szüleiket elvesztő gyerekeket támogatja. Homonnay Zsolt a kampányban egy, a biztonságot is szimbolizáló bukósisakot ajánlott fel, amely mellé színházi plakátokat is csempészett. Az őszi szezon ugyanis bővelkedett a nagyszabású produkciókban: a Nine premierjét rögtön A mosoly országa követte, majd a La Mancha lovagja, végül pedig a Marica grófnő. Bár az ünnepek közeledtével a jótékonyság jobban előtérbe kerül, nem ez az első alkalom, hogy a művész rászorulókat támogat.

„Ez mindig is bennem volt” – mondta el a Fideliónak.

„Négy gyermekem van, és a szívem szakad meg, amikor azt látom, hogy egyes fiatalok milyen helyzetben vannak. Elég, ha csak körülnézünk a kórházakban, és azt érezzük, bármit megtennénk, hogy jobb legyen nekik.”

A szavakat pedig tettek követik, ugyanis többször volt már rá példa, hogy előadás után Zsolt a Heim Pál Gyermekkórházba sietett segíteni, de rendszeresen fellép gyermekeket segítő jótékonysági alapítványok rendezvényein, a Nemzeti Vágta jótékonysági futamával pedig a Fóti Gyermekotthon lakóit támogatta.

„A gyerekek még kiszolgáltatottak, nem tehetnek a helyzetükről, és amikor azt látom, hogy nem jó nekik, nagyon a lelkemre tudom venni. Ha csak egy kicsit boldogabbak lesznek attól, amit adni tudok nekik, akkor már nem mentem hiába” – tette hozzá.

 

Szulák Andreát, aki szintén csatlakozott a Jónak lenni jó! programhoz, ugyancsak érzékenyen érinti, ha rossz helyzetben lévő gyerekeket lát.

„Édesanyaként is nagyon fontos kezdeményezésnek tartom a programot, de közszereplőként szinte kötelességemnek érzem, hogy odaálljak a jó ügyek mellé. A jótékonykodás hosszú évtizedek óta végigkíséri a pályám, és örülök, ha a személyem olyan jelentőséggel bír, ami egyfajta értéket képvisel” – árulta el a színésznő, hozzátéve, hogy az egész létezésével igyekszik mintaként szolgálni, többek között a gyermeke számára is. „És nem utolsó sorban, szeretek szembesülni azzal az önmagammal, akit az emberek ismernek és szeretnek.”

Andrea olyan környezetből jön, ahol olykor nekik is nehéz volt az élet, az ilyen helyzetben kapott támogatás emléke pedig ösztönzi arra, hogy segítsen.

„Soha nem felejtem el azokat a gesztusokat, amiket akár gyerekként, akár felnőttként kaptam, és azt gondolom, hogy azoktól a gyerekektől, akiket most felkarolunk, és akik a jövőt jelentik, vissza fogjuk kapni ezeket a jó cselekedeteket valamilyen formában.”

Dolhai Attila is rendszeresen részt vesz jótékonysági akciókban. Amellett, hogy a mindennapokban igyekszik segíteni azoknak, akik hozzá fordulnak, évközben és az ünnepi időszakban számos olyan koncertet ad, amely a rászorulók megsegítéséért jön létre. Tavaly egy Janza Katával közös estjük streamelt változatát nézhették meg az egészségügyi dolgozók, idén pedig a Katolikus Karitász felkérésére mondott igent.

258767303_5206598386035717_7907606054665063250_n-164940.jpg

Dolhai Attila angyalbatyut ad át a Katolikus Karitásznak (Fotó/Forrás: Katolikus Karitász)

Az akció lényege, hogy a családok készíthetnek egy úgynevezett „angyalbatyut” a rászorulóknak, ezeket a kis apróságokat pedig a szervezet eljuttatja a családokhoz. A Karitásznak több gyűjtőpontja is van, például a Bazilikánál.

„Én is vittem angyalbatyut az adománypontra, és szeretnék az átadásnak is részese lenni” – mondta a színész. A csomagokat magánszemélyekhez juttatják majd el, ebben a helyi karitász egyesületek is segítenek.

„Szeretem, ha személyesen is van kapcsolódásom ezekhez az adományokhoz. Ráadásul, ha egy kicsit is hozzájárulhatok ahhoz, hogy népszerűbbé váljon ez a fajta segítségnyújtás, akkor még nagyobb örömmel megyek.”

A MikulásGyár is kinyitott idén, ahová a szervezők minden korosztály számára várják a tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, édességeket. Peller Károly – amellett, hogy ő maga is összeállított egy ilyen csomagot – külön műsorral is készül a Gyár látogatói számára, melyben népszerű operett- és musicalslágerek is elhangzanak.

„Nagyon fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a MikulásGyár létezésére, de természetesen a legfontosabbak a gyerekek.” Peller Károly évek óta rendszeresen jár fellépni ilyen típusú rendezvényekre, és nemcsak azokat a szervezeteket támogatja, akik embereken segítenek. Kutyája révén szorosan kötődik a spánielekhez, így rendszeresen adományoz egy spániel mentő csoportnak.

„Szociális védőháló réseit nekünk embereknek kötelességünk befoltozni, és így segíteni a nálunk rosszabb körülmények között élőknek”

MikulasGyarPellerKaroly-170931.jpg

Peller Károly a MikulásGyárban adott koncertet (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

– vallja a színész, aki Szendy Szilvivel rendszeresen szervez gyűjtést a Kecelen és környékén mélyszegénységben élő családoknak, de saját lakóhelyén, Kerepesen is le szokta adni a jó állapotban lévő, de már nem használt ágyneműket, ruhákat.

„Ezt otthonról hozom” – mondja. „Mindig is jellemző volt a családunkra, hogy ha bárkinek problémája van, mindenki mellé áll, és próbál neki segíteni. Ez most is így van, és a családtagjaim is rendszeresen jótékonykodnak.”

Szendy Szilvi élete is a segítségnyújtás jegyében telik. Amellett, hogy vannak rendszeres adományozottjai, illetve tavaly Peller Károllyal a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének nagykövetei voltak, időről időre ő is csatlakozik, sőt szervezője egy-egy önálló akciónak. Előfordult, hogy a betegágyából kezdett gyűjtésbe, hogy segíthessen a kórházba érkező rászorulókon, azokon, akiket nem látogatnak rokonok, barátok. Volt, aki zoknit kapott, más tányért, poharakat, tisztálkodási szereket.

A Korányi kórházban töltött időszak nagy hatással volt a színésznőre:

„Láttam, ahogy az ápolók és nővérek azért küzdenek, hogy mindenkinek meglegyen mindene. Olykor a saját dolgaikat hozták be és osztogatták szét, ezen felbuzdulva kezdtem én is gyűjtésbe. Sokszor nem is tudja az ember, mi minden felgyűlik, amit valójában nem is használ.”

Ettől kezdve havi rendszerességgel vitt adományokat a kórházba, az utóbbi időben fia is elkísérte ezekre az utakra. „Én nem tudok elmenni az emberek mellett, és a tizennyolcéves fiamon most kezdem látni, hogy ezt a szociális érzékenységet örökölte tőlem. Metróval jár az egyetemre, és fontosnak tartja, hogy mindig legyen nála egy kis apró, amit oda tud adni a rászorulóknak.”

A keceli családsegítő alapítvány munkatársai és pártfogoltjai is rendkívül hálásak az adományokért – gyerekruhákért, játékokért –, melyeket volt, hogy a szervezet kisteherautóval tudott csak elvinni.

Vakokintezete_ArtLensPhotography-171133.jpg

Bálint Ádám, Dancs Annamari, Kékkovács Mara és Siménfalvy Ágota a Vakok Állami Intézetében (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

Kékkovács Mara idén a Vakok Állami Intézetébe látogatott el, hogy Dancs Annamarival, Bálint Ádámmal és Siménfalvy Ágotával koncertet adjon a gyerekeknek.

„Ádám azt találta ki, hogy a koncert elején mutatkozzunk be, mondjuk el, milyenek vagyunk. Így próbáltuk meg kézzelfoghatóvá tenni számukra az élményt” – meséli Mara, aki bevallotta, hogy a koncert előtt – amely a Budapesti Operettszínház ünnepi műsora volt – izgultak, hogy a járványhelyzet miatt meg lehet-e tartani az eseményt, de szerencsére minden rendben ment.

Mivel számos interaktív elemet ki kellett hagyni a távolságtartás miatt, a fellépők igyekeztek vidám dalokkal kedveskedni a gyerekeknek és a ritmusérzékükre is hatni. „Jó volt látni, hogy a nézők között rengetegen tapsoltak nekünk, vagy más mozgással fejezték ki, hogy tetszik nekik, amit hallanak.”

Hogy mégis legyen valamilyen interakció, a fellépők a dalokat valamilyen találós kérdéssel vezették fel – a nézők pedig mindet kitalálták. És persze nem hiányozhatott a koncertről az édesség sem, Dancs Annamari Csokidalára mindenki megkapta a maga kis szaloncukrát.

A jótékonysági kezdeményezéseknek ezzel közel sincs vége, hiszen advent időszakában mind több és több művész kapcsolódik be a különböző segélyszervezetek munkájába, ezzel is könnyebbé téve a pártfogoltak számára a mindennapokat.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: ünnepi díszekbe öltözött a Budapesti Operettszínház (fotó: Weidinger Amelie / Budapesti Operettszínház)

A művészet erejével a jó ügyekért

Kapcsolódó

A művészet erejével a jó ügyekért

Nehéz, lemondásokkal teli év áll mögöttünk, a járvány és annak következményei pedig mindenkit – kisebb vagy nagyobb mértékben – érintenek. Karácsony közeledtével azonban egy pillanatra megállunk, hogy számot vessünk az elmúlt időszakkal, és ha csak néhány estére is, de nyugalom költözzön a szívünkbe. A Budapesti Operettszínház művészei közül jó páran erejükön felül is azon dolgoznak, hogy szebbé tegyék azoknak az embereknek az ünnepét, akiknek a legnagyobb szüksége van ilyenkor egy segítő kézre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Győzteseket hirdettek az Operettszínház ifjúsági színházi versenyén

A Budapesti Operettszínház immáron negyedik alkalommal hirdette meg a Tiétek a színpad! című színházi vetélkedőjét. Az idei évadban Hamupipőke ihlette előadásokat mutattak be a fiatal tehetségek a Kálmán Imre Teátrumban.
Zenés színház ajánló

A 25. előadás küszöbén: mi a titka a Veres 1 Színház legújabb közönségkedvencének?

Egy új bemutató esetében már az is eredmény, ha néhány hónap alatt stabilan műsoron marad. Az idei premierként színpadra állított Amerikai komédia azonban ennél jóval tovább jutott: rövid idő alatt a 25. előadásához közeledik.
Zenés színház ajánló

Közelebb van hozzánk a Kelet, mint gondolnánk – operák egzotikus tájakon

Az opera műfajának számtalan ikonikus jelenete kapcsolódik egzotikus tájakhoz, hiszen a librettisták szinte már a kezdetektől felfedezték, hogy a távoli terekbe helyezett történeteket különösen kedvelik a nézők.
Zenés színház interjú

Fény és árnyék – Vajda János és Selmeczi György közelgő ősbemutatóikról

Selmeczi György Thomas Mann, Vajda János pedig Friedrich Dürrenmatt műve alapján komponált új operát, amelyek áprilisban, egy estén szólalnak majd meg az Eiffel Műhelyház Bánffy-termében.
Zenés színház magazin

250 éve kezdődött a rendszeres operajátszás Magyarországon

250 éve, 1776. március 21-én indult el a rendszeres operajátszás Magyarországon Gluck Orfeo ed Euridice című darabjának bemutatójával, Haydn vezényletével.