Zenés színház

Ki van a fal túloldalán?

Így szólt Bernstein remekműve Rómában
2022.07.12. 15:35
Ajánlom
Bár több mint ötven éve indult világhódító útjára, Olaszországban első alkalommal állították színpadra Bernstein Mise című darabját. A július 3-i előadáson jártunk, a Római Opera impozáns szabadtéri helyszínén, a Caracalla Fürdő romjai között.

Szinte hihetetlen, hogy a keresztény világ legnagyobb központjában, Rómában, sőt, egész Olaszországban most először került színre szcenírozott formában Bernstein – egyébként ritkán játszott – remekműve, a Mise (csupán a Vatikánban volt 2000-ben egy koncertszerű előadás). Mert az ugyan tény, hogy a darab kritikusan szemléli a keresztény egyházat, ám mindezt együttérző-támogató attitűddel teszi,

a bírálat inkább arra vonatkozik, mihez kezd az egyház a modern világ és gondolkodás kihívásaival, nem pedig annak alapelveit vagy működésének fő jellemzőit vonja kétségbe.

Bár a vallás kérdéseiről az elmúlt évtizedekben egyre nehezebbé vált beszélni, épp a szélsőségek elkerülése miatt fontos, hogy az emberek továbbgondolásra érdemes formában, így művészeti feldolgozásokban is találkozzanak a témával. Egy olyan előadás, mint a Római Operáé, alkalmas lehet rá, hogy ne megingathatatlan nézetek feszüljenek egymásnak, hanem valódi dialógus bontakozhasson ki.

A nemzetközi hírű olasz rendező, Damiano Michieletto kapta azt a cseppet sem könnyű feladatot, hogy színre vigye az igen kevés külső cselekménnyel rendelkező Misét. Azok kedvéért, akik nem ismerik a művet sem a 2008-as budapesti előadásból, sem Yannick Nézet-Seguin karmester néhány éve megjelent felvételéből (hogy csak a legfrissebb olyan feldolgozásokat említsük, amelyekkel a hazai közönség könnyen találkozhatott), röviden így foglalhatnánk össze: egy katolikus mise tradicionális keretei között a hívek egyszer csak előállnak a problémáikkal, kételyeikkel, a főszereplő Papnak mint az egyház képviselőjének és mint magánembernek is kezdenie kell valamit a jogos felvetésekkel, a közösségnek pedig fel kell dolgoznia a köreikben támadt ellentétet.

Foto2FabrizioSansoni-150106.jpg

Bernstein Miséje Rómában (Fotó/Forrás: Fabrizio Sansoni / Teatro dell'Opera di Roma)

Michieletto, akit idehaza legtöbben a Bohémélet 2.0 címen játszott produkciójáról ismernek, erős vizuális nyelvet használt, nem csupán Sasha Riva és Simone Repele koreográfiája képezi az előadás kiemelt fontosságú rétegét, hanem egyenesen képzőművészeti igényű jeleneteket is láthattunk. Rómában, ahol valószínűleg az első útja mindenkinek valamelyik múzeumba vagy gazdagon díszített templomba vezet,

még erősebben hat, ha a szereplők beállítása egy gyakran feldolgozott bibliai jelenetet, például az utolsó vacsorát vagy a keresztre feszítést idézi.

Emellett Paolo Fantin díszlettervező három óriási betonfala uralta az előadásképet, később pedig más kisebb építőelemek is megjelentek. Érdekes egybeesés, hogy miközben az eredeti mű direkt módon egyáltalán nem utal erre a motívumra, a budapesti előadáson (rendező: Böhm György, díszlettervező: Túri Erzsébet) is egy hatalmas betontömb függött a színpad felett.

Michieletto rendezésének középpontjában ugyanis a kirekesztés és ennek látható formái, a másokat távol tartó falak állnak. Az előadás egyik leghatásosabb jelenete, amikor a betondarabok egyetlen egységgé állnak össze (szégyenfallá, ahogy a rávetített, angol nyelvű felirat jelzi), majd sorra megjelenik rajta, hogy mely államok húztak fel határaikon falakat, kerítéseket az elmúlt évtizedekben, valamint azok hossza és az építés éve.

Az ember kellemetlenül feszengeni kezd, amikor a Magyarország és Szerbia közötti határkerítés is megjelenik a felsorolásban,

még ha jócskán következnek még utána is a listában. A szégyenfal másik funkciója, hogy olyan feliratokat mutasson meg, amelyek valamely csoport elleni elutasítást fejeznek ki, legyen szó nemzetiségről, vallásról vagy szexuális orientációról. A színre állítás ugyanakkor egy nagy következetlenséget is mutat, a rendező ugyanis az egyházkritikus zenei részeket megszólaltató szereplőket egyfajta bizarr démonokként jeleníti meg (a nők erősen festett arcukkal prostituáltnak néznek ki, a férfiak csillogó ruhájukban transzvesztitának), színre lépésükhöz gyakran társul nyugtalanító, földöntúli világítás. Ők azok, akik megrontják a békésen ünneplő hívek életét, akik megalázzák és keresztre feszítik a Krisztusként megjelenő Papot, ám végül elbuknak, és az igazak halottaikból feltámadva veszik vissza a világot (a szóban forgó jelenet ugyanakkor egy kissé zombiszerű asszociációkat kelt).

Foto4FabrizioSansoni-150106.jpg

A Street Chorus démoni alakjai (Fotó/Forrás: Fabrizio Sansoni / Teatro dell'Opera di Roma)

Miközben a kereszténység a világot hagyományosan jó és rossz ellentétére osztja fel, ennek a megkülönböztetésnek kiemelésével a rendező éppen azt teszi, ami ellen felszólal: létrehozza a „mi és ők” megkülönböztetést – falakat épít.

Abban ugyanis a kereszténység és a legtöbb vallás is egyetért, hogy a rossz nem független tőlünk, épp általunk, bűneinken keresztül tud hatni.

Hibás tehát azt feltételezni, hogy mi magunk teljesen ártatlanok vagyunk, mindig csak más tehet mindenről. A másik probléma, hogy Bernstein Miséjében az emberek által felvetett problémák jóval súlyosabbak annál, hogy pusztán a gonosz működésének tudjuk be őket, komolyan kell venni, ha valaki arról beszél, hogy elhagyta a hite, magányos, szeretetre vágyik. Ehelyett Michieletto újabb felosztást csinál, egyes számokat az „igaz hívők” szólaltatnak meg, másokat pedig a már említett démonok. Csakhogy nem világos, miért negatív figura az, aki csak akkor tud hinni, ha őbenne is hisznek (I believe in God, but God believe in me), miközben pozitív, aki arról énekel, hogy már nem tud hálát mondani (Thank you). Vagy miért lesz kísértő démon a Hurry című szám megszólaltatójából, miközben a zene és a szöveg egy naiv, a hitét a szerelmen keresztül megélő nőt fest (aki némiképp hasonlít Mária Magdolnának a popkultúrában megjelenő alakjához).

Az előadásnak ugyanakkor nagy erőssége volt, hogy a Pap tenor és bariton, klasszikus és könnyűzene között elhelyezkedő szólamát egy olyan kiváló énekes adta elő, mint Markus Werba. A német és olasz, líraibb és drámaibb repertoárban is otthonosan mozgó bariton ezúttal számos könnyűzenei stílus iránti érzékét megmutatta, miközben hangja a mélyebb tartományban sötéten és bársonyosan szólt, a magasban pedig törés nélkül siklott át falzettbe. Különösen emlékezetesen énekelte a Miatyánkot, már a keresztfán – ezúttal nem túlzás éterinek nevezni leheletfinom pianóját.

Emellett Werba remek színész, az első pillanattól hitelesen formálta meg az igazán jó, tiszta embert, Isten követőjét.

A szenvedését a néző is átérezte, megrázó volt látni, hogyan roppant össze apránként a Pap karaktere a gúnyolódások alatt, és hogyan próbált minden megaláztatás ellenére kitartani. Bár a koncepciónak köszönhetően már a nagyáriája előtt bekövetkezett az előadás érzelmi csúcspontja, a keresztrefeszítés, így is nagyszerűen tudta felépíteni a vívódás és az őrület folyamatát. Az már csak hab a tortán, hogy az énekes egyébként az előadástól függetlenül is olyan külső adottságokkal rendelkezik (hosszú haj, szakáll), ami alkalmassá teszi a Krisztus-asszociációkra.

Foto3FabrizioSansoni-150106.jpg

Irene Savignano és Markus Werba (Fotó/Forrás: Fabrizio Sansoni / Teatro dell'Opera di Roma)

A Mise további szereplői két kórus; az egyik a miserészeket megszólaltató nagyobb együttes, ebben az esetben a Római Opera Énekkara volt, akik nem szerepeltek a színpadi játékban, hanem elegáns feketében foglaltak helyet a két oldalon felállított kórusdobogón. A másik, a partitúra által Street Chorusnak nevezett együttes, aktívan részt vett az eseményekben. A táncosokkal együtt ők formálták meg a híveket, de a démonokat is, és közülük kerültek ki az általában egy-egy dalt éneklő szólisták (rájuk a partitúra név nélkül, csupán funkciójukat tekintve hivatkozik: szoprán szóló, első rockénekes stb.). Az ebben az együttesben részt vevő énekeseket az operaház honlapja fel sem tüntette, a helyszínen elérhető műsorfüzet viszont valamennyi művészt felsorolta, beleértve a zene- és a tánckar tagjait is. A zömében fiatal előadók meg is érdemlik a figyelmet,

különösen Irene Savignano mezzoszopránja tűnt ki, aki a klasszikus hangképzést igénylő és az inkább könnyűzenei karakterű számát is ragyogóan énekelte.

De említsük meg a többieket is, hiszen a szereposztásnak nem volt gyenge pontja, Marianna Mappa, Arturo Espinosa, Alessandro Della Morte, Angelo Giordano és a God said… kezdetű számot metsző gúnnyal megszólaltató Gianluca Sticotti is remekül énekelt és játszott (közülük többen a Római Opera fiatal énekeseket támogató programjának résztvevői).

Elismerés illeti az előadás gyermekszólistáit is, habár a szervezők elővigyázatosságból nem egy, hanem három ifjú énekesre bízták a szólamot. A gyerekek és a gyermekkórus többi tagja a Római Opera Énekesiskolájának tagjai, és stabil,

megbízható produkciójukon jól lehetett hallani azt a zeneoktatási és kóruséneklési hagyományt, ami létszükséglet, ha szép gyermekhangokat szeretnénk hallani.

A Római Opera Zenekarát a pályáját a venezuelai El Sistema tagjaként kezdő Diego Matheuz vezényelte, a dirigens otthonosan mozgott az eklektikus zene különböző stílusaiban, és jól kézben tartotta a produkcióban részt vevő igen nagy apparátust. Sajnos az előadásnak nagyjából az első harmadában a hangosítás nem működött megfelelően, a kórus különböző egységei sem szóltak egyformán, és időnként egy-egy hangszeres szólót is csak a kezdete után néhány másodperccel hangosítottak ki megfelelően. Szerencsére ezek a kellemetlenségek egy idő után megszűntek, és onnantól teljes szépségében élvezhettük a feszesen és intenzíven szóló muzsikát, igényes és értő előadásban.

A darab a katolikus miseszöveg zárósorával fejeződik be: „The Mass is ended; go in peace.” Ahogyan a Pap a prózában mondott szöveg utolsó szavát kiemeli, pontosan értjük, hogy a figyelmeztetés nekünk, a közönségnek szól. Nekünk kellene törekednünk a békére, levonni a tanulságot, hogy

a kirekesztés, a fizikai és a szimbolikus falak építése mennyire Isten és ember ellen való tett.

Így a jó és rossz harcát külső szemmel bemutató előadás végül nem maradt adós a szembesítéssel sem.

Fejléckép: Markus Werba a Pap szerepében (fotó/forrás: Fabrizio Sansoni / Teatro dell'Opera di Roma)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Regény, film, opera? – Krasznahorkai-feldolgozást mutattak be Berlinben

Nemrég mutatták be a Berlini Állami Opera legújabb kortárs operaprojektjét, Marc-André Dalbavie Az ellenállás melankóliája című műve Krasznahorkai László azonos című regényéből készült. Július 4-én, a sorozat második előadásán jártunk.
Zenés színház

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.
Jazz/World

Harminc feltörekvő zenész léphet fel a Magyar Zene Háza külső és belső tereiben

Idén nyáron, a Fringe program keretében zeneiskolásoknak, hobbizenészeknek, feltörekvő zenekaroknak és utcazenészeknek adnak lehetőséget a fellépésre a Magyar Zene Ház különböző pontjain.
Vizuál

Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című filmje is versenyez a palicsi filmfesztivál fődíjáért

A magyar film mellett további tíz alkotás vesz részt a versenyprogramban. Közülük választja ki a zsűri, ki kapja meg a legjobb filmnek járó Arany Torony díjat, a legjobb rendezőnek járó Palicsi Tornyot és a zsűri különdíját, emellett a közönség is szavazhat a legjobbnak ítélt alkotásra.
Plusz

Tízből kilenc gyerek rendszeresen hallgat zenét

Felmérés készült a gyerekek zenehallgatási szokásairól. Kiderült, hogy a magyar gyerekek kedvenc zenészei között túlsúlyban vannak a hazai előadók.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Színházi előadás készült egy Kurtág-műből

Július elején mutatta be az Aix-en-Provence-i Fesztivál a Dalok és töredékek című produkciót, amely Kurtág György Kafka-Fragmente Peter Maxwell Davies Eight Songs for a Mad King című művére épül.
Zenés színház kritika

Regény, film, opera? – Krasznahorkai-feldolgozást mutattak be Berlinben

Nemrég mutatták be a Berlini Állami Opera legújabb kortárs operaprojektjét, Marc-André Dalbavie Az ellenállás melankóliája című műve Krasznahorkai László azonos című regényéből készült. Július 4-én, a sorozat második előadásán jártunk.
Zenés színház gyász

Elhunyt Kirsten Dehlholm, az Operaház Pelléas és Mélisande című előadásának rendezője

A nemzetközileg elismert színházi rendezőt és képzőművészt július 10-én, 79 éves korában érte a halál – adta hírül a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház ajánló

Fáradók, féldrágakövek és egy aranyelefánt – Verdi Aidája a Szentmargitbányai Kőfejtőben

Az idén 25. alkalommal nyitja meg július 10-én a szabadtéri operaelőadások kedvelői előtt kapuit az osztrák-magyar határtól pár percre található Szentmargitbányai Kőfejtő. Giuseppe Verdi remekművét, az Aidát tűzik műsorra.
Zenés színház hír

Művészeit díjazta az évadzárás alkalmából a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház Csillagóra gáláján pénteken díjátadóval búcsúztatta az évadot, ami azonban a nyári Verdi-sorozatokkal egészen augusztus közepéig tart.