Ki volt az igazi Kékszakállú?

bluebeard

A kíváncsiság hiába csábít,

a vége megbánás, nem édes nedű.

Asszonyok s lányok fájdalmára

az élvezete rövidéletű.

Az ajakra csöppen, majd tovatűn,

megfizeted az árát keserűn.

Kevés mulatságosabb jelenség van az irodalomtörténetben, mint a mesék, történetek végén – a 17-18. században sűrűn – feltűnő „morál”, ez a pár soros versike, amelynek célja tanulságot levonni. Csakhogy ezek a történetek nem adják olyan könnyen magukat. A fenti rímes morál – szegényes fordításomban – Charles Perrault Kékszakáll-meséjének végén olvasható. Ismerjük a történetet – ha máshonnan nem, hát Bartóktól. Ugye senki nem gondolja, hogy a sztori tanulsága csupán annyi, hogy nem szabad kíváncsiskodni? Ennyi erővel ez is állhatna a mese végén:

Ha volt feleséged a kamrából kerül elő,

férfiú, a válás lett volna megfelelő.

Intsen téged a Kékszakáll példája:

új nejed a régit mindig megtalálja.

Ez is szégyentelenül bagatell, főleg, ha számításba vesszük, hogy a mondai Kékszakáll alakja egy Bretagne-i feleséggyilkos fejedelmen és egy 15. századi nemesemberen alapul. Ez utóbbit – ha az ellene hozott vádak igazak – a legkegyetlenebb sorozatgyilkosok között kell számon tartanunk.

sea-water-rock-ocean-sky-panorama-678441-pxhere.com

Ki volt Conomor?

Már a kora középkorban legendássá vált kegyetlenségéről, de a VI. századi breton uralkodó életéről keveset tudunk – és ezek az információk sem róla, hanem szentek életéről szóló krónikákból származnak. Conomor a bizonytalan eredetű krónikák szerint úgy vált Carhaic grófjává, hogy meggyilkolta az előzőt, és elvette annak feleségét. Majd miután az asszony meghalt, újraházasodott, és egy Tréphine nevű grófi családból származó lányt vett el. Semmiről nem tudunk semmi biztosat, de az a monda keringett, hogy Conomor Tréphine-t is megölte; az már biztosabb, hogy az egyház kiátkozta az uralkodót.

De nem is ez a lényeg, hanem Conomor alakjának utóélete. Gilles Rihouay egész könyvet szentelt annak, hogy Conomor a Kékszakállú mondájának alapja lehet. Eszerint Conomor már három feleségével végzett, amikor a szeme megakadt Tréphine-en, aki viszont nem akart hozzámenni a véreskezűnek mondott emberhez. Conomor nem hazudtolta meg magát, és azzal fenyegetőzött, hogy leigázza a lány apjának területeit, ha nem kapja meg őt feleségül. A legenda a történet eme pontján több változatban él, de ezek közül a legizgalmasabb alighanem a Lewis Spence által lejegyzett.

Tréphine szobra egy Pontivy-i kápolnában, Bretagne-ban (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)

Tréphine egy szent férfiútól, Gildastól egy jelképes gyűrűt kap a nász után, amely szénfekete színűvé válva arra figyelmezteti: a vár a gonosz lakhelye. A lány egy alkalommal ugyanis imádkozni megy a kápolnába, ahol négy sír nyílik meg előtte, és Conomor halott feleségei bújnak elő belőle. Tréphine menekülni próbál, de a szellemek rákiáltanak:

„Mit tegyek?” – kérdezi Tréphine. „Menj haza apádhoz!” „De hogy kerülöm ki a vérszomjas őrkutyát?” „Itasd meg a méreggel, amely velem is végzett” – mondja az egyik feleség. „Hát a magas várfal?” „Mássz fel a kötélen, amely engem megfojtott” – így a másik. „És mi vezet majd a sötét éjben?” – kérdez tovább az élő. „A tűz, amely megégetett engem” – felel a harmadik feleség. „És hogy jutok haza ilyen hosszú úton?” „Vidd ezt a botot, amely bezúzta a koponyámat” – tanácsolja a negyedik.

Tréphine megpróbál elmenekülni, de nem jut messzire: a ló, amelyet sikerül elkötnie, csak egy akadékos gebe. Conomor utoléri, és a lány hiába könyörög, egy suhintással levágja a fejét. Meghallja ezt a szent ember, Gildas, akitől Tréphine a gyűrűt kapta, és feltámasztja őt.

Szent Gildas. A róla szóló krónikából ismerjük Conomor legendáját. (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)

A legenda egyes változatai ezen a ponton is eltérnek egymástól: Tréphine az élők közé visszatérve elmondja, hogy látta az Istent, aki helyet készített számára a mennyben. Gildas és a lány az egyik változat szerint visszatér a Kékszakállú várához, és a szent a fentiek segítségével lerombolja a falait. Hogy a várúr ezt túléli-e, ebben szintén eltérnek a krónikák; a legvadabb fantazmagória szerint

Ennél már nem lehet tovább fokozni. Mesélek inkább a Kékszakállú-monda alapjául szolgáló másik személyről.

Gilles de Rais (Fotó/Forrás: Britannica)

És ki volt Gilles de Rais?

– írja a Revizor. A Nantes közelében fekvő Machecoul várában élő nemesember a környék leggazdagabb arisztokratája volt, aki harcolt a breton örökösödési háborúban, a százéves háborúban, illetve Jeanne d'Arc oldalán a britek és Burgundia ellen. Ekkor még mindig csak huszonnégy éves volt, de bátorsága hírnevet kölcsönzött neki. Jeanne d'Arc halála után négy-öt évvel, harmincas éveinek elején levette a páncélt, és minden pénzét egy, az Orléans városának ostromát feldolgozó színdarabba fektette, miközben ő maga hedonista életet élt.

Mivel eladta földjeinek és vagyonának jelentős részét, hogy a dráma előadásait és életvitelét fedezni tudja, a rokonai bepanaszolták a pápánál és a francia királynál. Hiába tiltotta meg VII. Károly rendeletben, hogy de Raistól bárki bármit vásároljon, a báró még megbecsült és páratlan kódexgyűjteményét is elherdálta, sőt, annyit kért kölcsön, hogy azokért ruháit, gyertyatartóit és könyveit ajánlotta fel zálogul.

bluebeards-wife-2

1438-ban de Rais, mivel rendkívül érdekelte az alkímia és az okkultizmus, embereket keresett, akik értenek a szellemidézéshez. Egy Perlati nevű férfit talált, akivel kísérletezésbe kezdett a kastélyának alsó halljában. Később vallomása szerint sikerült megidézniük egy Barron nevű démont, aki – Perlati szerint – gyermekáldozatokat követelt.

Vallomása szerint 1432-33 körül ölt először gyermeket, sokszor úgy, hogy szegény sorsú fiúkat vendégelt meg, akiket aztán meggyilkolt és szodomizált. Ez a cikk részletesen nem bocsátkozik a tettek ecsetelésébe, amelyek felkeltették a helyiek gyanúját. Eltűnt gyermekek és a báró gyakran leplezetlenül problémás viselkedése vezetett oda, hogy bírósági eljárás indult de Rais ellen. Egyes források alapján az eljárásban holttestek tömegei kerültek elő a nemesúr kaestélyaiból. Machecoul vára Franciaország egyik legborzongatóbb épülete volt, írja a Rubicon, de tudományos körökben megoszlanak a vélemények arról, pontosan miben is volt bűnös Gilles de Rais.

Charles Perrault (Fotó/Forrás: Wikimedia Commons)

Perrault meséje

Nem véletlenül idéztem a kíváncsiságról szóló morált cikkem elején: a Kékszakáll meséje, amely a középkori Bretagne-ban ismert történetté vált, remekül illeszkedik azoknak a mondáknak a sorába, amelyben a női kíváncsiság szörnyű következménnyel jár. Lót felesége sóbálvánnyá változott, Pandora miatt az emberiség a rossz martalékává vált, Pszükhé pedig nem tudta megállni, hogy bele ne lesse Perszephoné szelencéjébe, amit Aphroditénak kellett volna eljuttatnia.

Kékszakáll legendájának leghíresebb lejegyzője a felvilágosodás korában író Charles Perrault, aki a modern olvasó számára befogadható tartalmat adott a történetnek. A Lúdanyó meséiben megjelent darabban Kékszakáll egy rémisztő figura, aki már több nőt feleségül vett – ők aztán nyomtalanul eltűntek –, viszont ennek ellenére sem okoz neki gondot újabb lányokra vadászni. Egy ízben meghív egy asszonyt és két lányát a kastélyába, remélve, hogy az egyiket elveheti feleségül. Egy hét elteltével a fiatalabbik hozzászokik a ronda kék szakállhoz, és beleegyezik a nászba. A házasság első hónapja rendben zajlik, a férfi pedig bejelenti, hogy el kell utaznia. A feleségére bízza a kastélyt, de a lelkére köti, hogy a tiltott helyiségbe be ne nyisson, mert ellenkező esetben semmi nem áll a haragjának útjába. A feleség persze nem tud ellenállni a kísértésnek, és kinyitja az ajtót. A látvány Patrick Bateman Upper West Side-i lakásával vetekszik: a kamrában hét halott feleséget talál. A kamra kulcsa vérezni kezd, és nem lehet elállítani. A lány így hiába titkolná, hogy engedetlen volt, Kékszakáll dühbe gurul, és le akarja vágni a fejét. Deus ex machina: megjelennek a lány bátyjai, megölik Kékszakállt, és az életben maradt feleségé lesz mesés vagyona.

Kapcsolódó

A Kékszakállú ezer arca

Kékszakáll meséje a legvéresebb mondák egyike, és éppen ezért alkalmas arra, hogy tréfát csináljunk belőle. Az Operettszínház Offenbach-bemutatója előtt a feleséggyilkos nyomába eredünk – ezúttal a művészetek világában.