Zenés színház

Kié lesz az Aranypálca?

2012.09.08. 14:39
Ajánlom
Öt kontinens karmesterei jutottak be a Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny középdöntőibe.

Az érdeklődés igen nagy volt: a versenyre mintegy száz dirigens jelentkezett. Több elődöntőt tartottak - más városok mellett Szentpéterváron, Moszkvában, Grazban, Triesztben és természetesen Budapesten -, a második fordulóba tizenkét karmester került. 

A Budapesti Operettszínházban megrendezett elődöntőn Makláry László karmester, a színház fő-zeneigazgatója, a zsűri elnöke, Frankó Tünde operaénekes, Kocsár Balázs karmester, a Budapesti Tavaszi Fesztivál zeneigazgatója, Lőrinczy György producer-menedzser, a Pentaton Művész- és Koncertügynökség ügyvezetője döntöttek a legjobbakról. A továbbjutók: Erdélyi Dániel és Balassa Krisztián, illetve Masayuki Carvalho japán-brazil és Tomasz Biernaczki lengyel versenyző. Ők csatlakoznak szeptember 21-én és 22-én Ilja Gajszin (Oroszország), Artem Gladkov (Oroszország), Pierre Hoppé (Franciaország), Sung-Joon Kwon (Dél-Korea), Tania Morandini (Olaszország), Danko Drusko (Németország), Roberto Palmer (Spanyolország-Egyesült Államok) és Carolyn Watson (Ausztrália) karmesterekhez, akik a külföldi elődöntőkben bizonyultak a legjobbaknak.

Szeptember 21-22-én ők dirigálják a Budapesti Operettszínház szólistáit, valamint zene- és énekkarát. Két estén át látványos gála keretében olyan operettek és musicalek népszerű részletei csendülnek fel, mint A Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Cigányszerelem, a Denevér, a Cirkuszhercegnő, A Bajadér, a Rudolf, a Rómeó és Júlia, az Elisabeth, Az Operaház fantomja, a Szentivánéji álom, az István, a király, a Jekyll és Hyde, a Miss Saigon, a Rebecca és az Abigél. A dalokat Oszvald Marika, Kalocsai Zsuzsa, Janza Kata, Fischl Mónika, Frankó Tünde, Bordás Barbara, Szulák Andrea, Szendy Szilvi, Kékkovács Mara, Peller Anna, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi, Dancs Annamari, Lukács Anita, Nádasi Veronika, Csengeri Ottília, Dolhai Attila, Feke Pál, Földes Tamás, Mészáros Árpád Zsolt, Szabó P. Szilveszter, Boncsér Gergely, Faragó András, Peller Károly, Németh Attila, Vadász Dániel, Vadász Zsolt, Kerényi Miklós Máté, Kocsis Dénes és Brasch Bence szólaltatják meg. Mindkét estéről kétrészes tévéfelvétel készül.

A versenyzők három-három számot vezényel majd: egy szólót, egy duettet és egy látványos tuttirészletet. A középdöntő zsűrije: Tokody Ilona, Kossuth-díjas operaénekes, Lévay Szilveszter, Grammy-díjas zeneszerző, Kesselyák Gergely, Liszt-díjas karmester és Kerényi Miklós Gábor - KERO® Kossuth-díjas rendező, a Budapesti Operettszínház igazgatója. Ők döntik el, ki az az öt karmester, akik a Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny október 27-i döntőjébe jutnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Győzteseket hirdettek az Operettszínház ifjúsági színházi versenyén

A Budapesti Operettszínház immáron negyedik alkalommal hirdette meg a Tiétek a színpad! című színházi vetélkedőjét. Az idei évadban Hamupipőke ihlette előadásokat mutattak be a fiatal tehetségek a Kálmán Imre Teátrumban.
Zenés színház ajánló

A 25. előadás küszöbén: mi a titka a Veres 1 Színház legújabb közönségkedvencének?

Egy új bemutató esetében már az is eredmény, ha néhány hónap alatt stabilan műsoron marad. Az idei premierként színpadra állított Amerikai komédia azonban ennél jóval tovább jutott: rövid idő alatt a 25. előadásához közeledik.
Zenés színház ajánló

Közelebb van hozzánk a Kelet, mint gondolnánk – operák egzotikus tájakon

Az opera műfajának számtalan ikonikus jelenete kapcsolódik egzotikus tájakhoz, hiszen a librettisták szinte már a kezdetektől felfedezték, hogy a távoli terekbe helyezett történeteket különösen kedvelik a nézők.
Zenés színház interjú

Fény és árnyék – Vajda János és Selmeczi György közelgő ősbemutatóikról

Selmeczi György Thomas Mann, Vajda János pedig Friedrich Dürrenmatt műve alapján komponált új operát, amelyek áprilisban, egy estén szólalnak majd meg az Eiffel Műhelyház Bánffy-termében.
Zenés színház magazin

250 éve kezdődött a rendszeres operajátszás Magyarországon

250 éve, 1776. március 21-én indult el a rendszeres operajátszás Magyarországon Gluck Orfeo ed Euridice című darabjának bemutatójával, Haydn vezényletével.