Zenés színház

Kihirdették az István, a király iskolába megy program győzteseit

2020.05.29. 13:25
Ajánlom
A szereposztás kihirdetésével lezárult a Kárpát-medence magyar ajkú általános iskolásai számára elindított István, a király iskolába megy program versenyszakasza. A klasszikussá érett rockoperára épülő össznemzeti identitáserősítő program ezzel újabb állomásához érkezett: a kiválasztott külhoni és anyaországi kisdiákok részvételével hamarosan elkezdődhetnek az előkészületek, hogy nagyszabású premieren mutassák be a közönségnek az István, a király immár harmadik generációs változatát.

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott az István, a király iskolába megy verseny, melyet hazai és külhoni magyar nyelvű általános iskolák diákjai számára hirdettek meg tavaly novemberben. A program azzal a nem titkolt céllal indult, hogy határainkon innen és túl a legifjabb generációval is megismertesse a nemzeti identitásunk alapkérdéseit feszegető, idén 37 éves rockoperát, és átörökítse annak szellemiségét.

A kiírás alapján az ifjú tehetségek csoport és szólista kategóriákban jelentkezhettek egy általuk készített videófelvétellel, melyen a mű egy-egy részletét adják elő. A szólisták és a csoportok több fordulóban mérettettek meg, a verseny végeredményét a közönségszavazatok és a zsűri pontszámainak összessége adta.

unnamed-104218.jpg

Feke Pál, Vikidál Gyula, Varga Miklós és Vadkerti Imre a gyerekekkel (Fotó/Forrás: Szörényi Réka / Zikkurat Színpadi Ügynökség)

Az István, a király iskolába megy program felhívása csaknem a teljes Kárpát-medencét megmozgatta: Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről és az anyaországból összesen 150 versenymű érkezett, és több mint 1000 gyermek vett részt a vetélkedésben. A közönségszavazatok száma elérte a 160 ezret, a program Facebook profiljának bejegyzései több mint 6,5 millió embert értek el, a honlap közel 2 millió oldalmegtekintést regisztrált.

Az iskolák-csoportok versenye az István, a király egy-egy jelenetének legjobb előadása címért zajlott. A végeredmény szerint:

  • az Örökség jelenetben a várpalotai Várkerti Általános Iskola,
  • az Esztergom jelenetben a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola,
  • a Koppány vezér jelenetben a kézdiszentléleki Apor István Általános Iskola,
  • az István, a király jelenetben pedig a budapesti ELTE – Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjai bizonyultak a legjobbaknak.
  • A győztes iskolák jeleneteiből egy teljes István, a király rockopera előadás készül Novák Péter rendezésében, amely a tervek szerint akár még film formájában is közönség elé kerülhet.

A szólisták versenyében 30 ifjú tehetség jutott a döntőbe, közülük válogatva hirdetett szereposztást Sebestyén Aba, POSZT fődíjas marosvásárhelyi színész-rendező. A szólisták legjobbjaiból összeállított társulat a tervek szerint az eredeti művet díszletek között, jelmezben, hivatásos művészek közreműködésével, nagyszabású előadás keretében fogja bemutatni. A szervezők szándéka, hogy a létrejött produkciót a magyarországi premier után színpadra állítják a Kárpát-medence egyes városaiban is.

montazs_ik2-132441.jpg

István, a király iskolába megy - döntősök (Fotó/Forrás: István, a király iskolába megy)

A verseny legjobb szólistáiból összeállított szereposztás:

  • István - Szabó Hunor (Erdély – Vadász)
  • Koppány és Asztrik váltott szereposztásban - Vargyasi Szabolcs (Erdély – Kézdiszentlélek) és Neuhauser Emil Béla (Törökbálint)
  • Réka - Kovács Abigél (Kárpátalja – Mezővári)
  • Sarolt - Imre Johanna (Erdély – Marosvásárhely)
  • Gizella - Zöldi Lara Johanna (Erdély – Sepsiszentgyörgy)
  • Laborc - Naño Nimród (Felvidék – Marcelháza)
  • Táltos-asszony - Köszörűs Sára (Hajdúböszörmény)
  • Torda, a táltos - Koncz Antónió (Délvidék – Óbecse)
  • A kettős szereposztás alapján a főbb szerepekben színre lép még Galambvári Sára (Miskolc), Haszonics Anett (Győr), Béres Luca (Jászberény) és Balla Riana Emma (Miskolc) is.

A szólisták legjobbjai a bemutatót megelőzően 3-4 hetes próba-táborban készülnek majd fel. Az előadással kapcsolatos részleteket egy későbbi időpontban hozzák nyilvánosságra a szervezők.

További információ a versenyről itt érhető el.

Gyerekek adják elő az István, a királyt

Kapcsolódó

Gyerekek adják elő az István, a királyt

Elindult az „István, a király iskolába megy” program. A legendás rockopera emblematikus főszereplői – Varga Miklós, Vikidál Gyula, Feke Pál, Vadkerti Imre – kisfilmben biztatnak jelentkezésre.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Levelei bizonyíthatják Chopin homoszexualitását

Több férfihoz is szerelem fűzte a nagy lengyel zeneszerzőt, Frédéric Chopint. Mindezt olyan levelek bizonyítják, amelyeket eddig szándékosan rejtettek el, fordítottak vagy magyaráztak félre.
Színház

Aki eljátszott mindent, amit magyar színművész eljátszhat – 85 éves Törőcsik Mari

1935. november 23-án született Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, aki egy Heves megyei községből, Pélyről indulva vált a hazai színjátszás egyik legnagyobb alakjává.
Színház

Otthonában köszöntötte Törőcsik Marit a Nemzeti társulata

A művészek a járványhelyzetben is teljesítették Törőcsik Mari tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.
Színház

Mi jár a fejedben? – indul a Rózsavölgyi Szalon online műsora

Szombat esténként online beszélgetésekkel jelentkezik a Rózsavölgyi Szalon, Mi jár a fejedben? címmel. Csiby Gergely és Józan László a november 21-i adásban Zimányi Zsófiával, a Rózsavölgyi Szalon alapítójával, művészeti vezetőjével, a Pro Urbe Budapest kitüntetettjével, Pokorny Lia és Ágoston Péter színművésszel és Pájer Alma Virág bábszínésszel beszélgetnek.
Jazz/World

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, az Omega basszusgitárosa – tudatta Facebook oldalán a zenekar.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Lévay Szilveszter legendás musicalje a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

2021 augusztusában ismét Budapestre érkezik Lévay Szilveszter és Michael Kunze darabja, a Mozart!. A Budapesti Operettszínházban évekig sikerrel futó musical ezúttal a Veszprémi Petőfi Színház vendégjátékaként tér vissza.
Zenés színház hír

Indul a SzínpadON – a Madách Színház újra online játszik

A nyári sikeres online bemutatóit követően újra jelentkezik a Madách Színház streaming szolgáltatása. A SzínpadON keretein belül ismét látható lesz az Örökké fogd a kezem és a Jövőre, veled, ugyanitt.
Zenés színház hír

Sikerrel mutatkozott be Londonban a k2 Színház

Meghívást kapott a Voila! Europe színházi fesztiválra a k2 Színház Búcsúkoncert című előadása. A sikeres bemutató után a Mozart Requimjére épülő, szöveg nélküli produkciót a független színházi előadásokat díjazó OffFest színházi díjra is jelölték.
Zenés színház hír

Pitti Katalin a Magyar Állami Operaház Örökös Tagjai között

Átadták az idei év kitüntetéseit az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós termében Magyar Opera Napja alkalmából. A hagyományosan Erkel Ferenc születésnapján tartott ünnepségen köszöntötték az Operaház új Örökös Tagját, valamint díjazták a szakma legjelentősebb képviselőit.
Zenés színház hír

Elmarad a milánói Scala évadnyitó gálája

A milánói operaház hagyományos évadnyitó gálájára december 7-én került volna sor, azonban a járványhelyzetre való tekintettel a Scala vezetősége úgy döntött, hogy nem tartják meg az előadást.