Zenés színház

Kissjudit Anna a Berlini Állami Opera társulati tagja lett

2022.04.06. 13:15
Ajánlom
A fiatal mezzoszoprán az elmúlt két évet az intézmény operastúdiójában töltötte, a 2022/23-as évadot már társulati tagként kezdi meg, és több fontos szerepben is színpadra lép majd.

Közösségi oldalán tette közzé Kissjudit Anna, hogy a 2022/23-as évadtól már társulati tagként lép színpadra a Berlini Állami Operában, a fiatal mezzoszoprán több jelentős szerepet is elénekelhet majd. Az operaház új Ring produkciójának két részében is színpadra fog lépni, A Rajna kincse és a Siegfried Erdáját formálja meg. Emellett Richard Strauss Daphnéjában Gaea szerepében is fellép, egy koncerten pedig Beethoven Missa Solemnisének alt szólóját fogja énekelni, Daniel Barenboim vezényletével.

Az énekesnő az előadásokban olyan neves partnerekkel áll majd egy színpadon, mint René Pape, Rolando Villazón, Anja Kampe, Michael Volle és Peter Rose.

Kissjudit Anna a 2020/21-es évad óta volt az intézmény operastúdiójának tagja, legutóbb akkor került a nemzetközi operaélet érdeklődésének középpontjába, amikor Elīna Garanča helyett ugrott be Bruckner Te Deumába.

Fejléckép: Kissjudit Anna (fotó/forrás: Berlini Állami Opera)

Kissjudit Anna ugrik be Elīna Garanča helyett Berlinben

Kapcsolódó

Kissjudit Anna ugrik be Elīna Garanča helyett Berlinben

A fiatal mezzoszoprán a Berlini Állami Opera stúdiósaként léphet színpadra két koncerten, az operaházban és a Berlini Filharmóniában. A karmester Daniel Barenboim lesz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Zenés színház hír

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Zenés színház ajánló

Donizetti-vígoperát láthatnak az iskolások az Eiffel Műhelyházban

A zeneszerző egyfelvonásos vígoperáját a Lázár Ervin Program részeként az általános iskola 8. osztályos diákjai számára hirdette meg a Magyar Állami Operaház. Az előadás szeptember 30-án 17.00 órakor a nagyközönség előtt is debütál.
Zenés színház ajánló

A kard vagy a toll szolgálja jobban a hazát? – Koncerthangulatú előadáson elevenedik meg Petőfi Sándor és Szendrey Júlia élete

A szabadakarat>>>> című pop-up produkció alkotói arra tesznek kísérletet, hogy kiterjesszék a magyar zenés színház műfaji kereteit.
Zenés színház gyász

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.