Kiválasztva

Diploma óta a Madách Színházban dolgozik. Új bemutatóját, a József és a színes szélesvásznú álomkabát című Webber-felújítás Józsefét is ott abszolválja.

Fidelio Súgó: 1991-ben mutatta be a színház a darabot. Van neked ahhoz a József-produkcióhoz fűződő élményed?

Nagy Sándor: A József... volt az első előadás, amit a Madách Színházban láttam 1998-ban. Lippai László, aki egyébként épp a főszerepet játszotta, fényeslitkei kötődésű, és többen "feljöttünk" Pestre, hogy megnézzük őt. Az előadásból egyébként alig egy-két snittre emlékszem, de Vikidál Gyulát például akkor láttam először színpadon a Fáraó szerepében.

FS: A musicalesteken sem énekeltél a darabból?

NS: Nem, és az egyetemen sem foglalkoztam különösebben ezzel a musicallel. Ne kérdezd az okát, így alakult annak ellenére, hogy még amikor otthon vendéglátóztam, volt József-alapom, és elő-elővettem esténként.

FS: A próbafolyamat kezdetén Szirtes Tamás rendező beszélt a társulatnak a 17 évvel ezelőtti előadásról?

NS: Nem túl sokat, de az biztos, hogy ahhoz képest ez egy egészen más, inkább a show és a pamflet irányába tolódó, könnyed esti szórakozásnak, akár családi programnak is beillő előadás lesz. Bár a kiindulási pont és a cselekmény követi a bibliai József-történetet, de ahhoz nem akar maximálisan kötődni. Webber darabjában inkább zenei és szituációbeli gegek vannak. Elég csak a Fáraót említeni, akinek a dala és egyáltalán a megjelenése egy Elvis-paródia, és az a pluszszám is inkább poénnak hat, amit a szerző neki írt. József dalán, a börtönben énekelt Magányos rab vagyok-on kívül nagy drámai mélységek nincsenek, látványos jelmezek és táncok viszont vannak.

FS: Május utolsó napjaiban lesz a bemutató, jelenleg a rendelkező próbák zajlanak, de bármennyire is a show felé megy az előadás, a szerepeket végig kellett elemeznetek. Milyen karakter József?

NS: A darab elején József tizenéves, aki felnő és vezető lesz, mire előadás véget ér. Az apja azért választja ki őt, azért kivételezik vele, mert az ő anyját szerette feleségei közül a legjobban, és őt látja a fiúban. Józsefet kezdetben nagyfokú naivitás jellemzi, és nem érzi a felelősséget, ám ahogyan halad előre a történet, megérik a feladatra, és azért válhat vezetővé, mert hitt Istenben és kiválasztottságában. Mindössze két dalom és kevés jelenetem van, de mégis kihívásnak érzem a szerepet. A dalok és a helyzetek rövidek ahhoz, hogy egy élet ívét el lehessen játszani, ezért nagyon világosan és sűrítetten kell jelezni, hol tart éppen ezen az úton.

FS: Akkor ez egy pihentető főszerep lesz?

NS: A cím Józsefet emeli ki, de azt gondolom, nem ő a főszereplője az előadásnak, hanem a testvérek, akiknek irdatlan nehéz dolga, ugyanis ők több alakban is feltűnnek, és végigdolgozzák az estét az első pillanattól az utolsóig.

FS: Bár operett-musical osztály volt a tiétek, a Kokainfutártól kezdve jóval több prózai vizsgátok volt, mint zenés, és a zenés előadásokban sem volt elég csupán énekelni, hanem komoly színészi munkára volt szükség. Nem hiányzik a próza?

NS: De, nagyon. Producereket és a Volt egyszer egy csapat-ot például a remek partnerek, Alföldi Róbert, Gálvölgyi János vagy Haumann Péter mellett azért imádom játszani, mert a darabok tele vannak helyzetekkel. Talán most belekerültem musical- vagy énekes színész kategóriába, ám azt gondolom, hogy eljön annak is az ideje, hogy prózát játsszam. Nem akarok előre rohanni, hiszek a sorsban és a fokozatosságban. Először mondjuk egy rövidebb önálló est, aztán egy kétszereplős darab. Nem biztos, hogy holnap képes lennék III. Richárdot játszani...

FS: Pedig Szemenyei János Zalaegerszegen...

NS: (mosolyog) Néha ülök és belegondolok, hova jutottam, mi mindent értem el, s akkor rájövök, kivételesen szerencsés helyzetben vagyok. Például azzal, hogy Babarczy László, Bagó Bertalan és Avar Pista bácsi tanították nekem a színészmesterséget. Vagy hogy az Adagiónak koncertje lesz az Arénában. Sokan kérdezik, nem rettenek-e meg ettől, de talán nekem május 9-én tényleg azért kell ott kell lennem, hogy átadjak valamit a közönségnek. Apám mindig azt mondta, a zene hatalom. Szerintem maga a művészet az, és ahogy Haumann Péter fogalmazott egyszer: ha a művészet nem élni segít, akkor nincs rá szükség. Én pedig hiszek abban, hogy a Jóistennek terve van az életemmel.