- Marton Éva 1993 szeptemberében énekelte először Gertrúd szerepét az Ooperaházban. Mennyiben változott szerepértelmezése, és mennyiben lesz más a királyné karaktere a szeptember 4-én színre kerülő ősváltozatban?

Marton Éva: Szerepfelfogásom alig változott, a művet királydrámának tartom. A Bánk bán nem csak első nemzeti operánk, ahogy az iskolában tanultuk, hanem az emberi kapcsolatokra is hangsúlyt fektet, mert azok ma is ugyanolyan jelentőséggel bírnak. A most színre kerülő ősváltozatban - mert több is van - a szerep kissé terjedelmesebb, technikailag nehezebb, kényelmetlen a fekvése. Gertrúdnak vannak olyan részei, amelyek kifejezetten a bel canto operákra emlékeztetnek, például a duettben van négy olyan oldal, amelyet ha az ember igazán átél, akkor azt mondja: na, a nehezén túl vagyok... A szöveg archaikus, azt tiszteletben tartom, de nem nagyon szeretem, távol áll tőlem, nem az én világom. A kollegákkal együtt nagyon küszködünk ezzel, ezt a szöveget megtanulni nagyon komoly munkát jelent.

Pataki Potyók Dániel: Nekem is. A szöveggel kapcsolatban szeretném hozzáfűzni, szerencsére nem vagyok túl nehéz helyzetben - a tanárnőnél nagyon jól megtanultam a Zeneakadémián, és mindenki más, aki hozzá járt -, mert az órákon nagy hangsúlyt fektetett a szöveg értelmezésére. Hol vannak a hangsúlyos részek, mely szavakat kell kiemelni...

Marton Éva: vagy egyáltalán nem kiemelni...

Pataki Potyók Dániel: ... és ez nekem nagyon sokat segített. Sőt abban is, amikor a zene és a szöveg nincs szinkronban - mert ilyen is előfordulhat sajnos -, akkor hogyan kell a zene "ellen lépni", a szöveg értelmezhetőségének érdekében.

Marton Éva: Sokat dolgoztunk ezen, nemcsak magyar, hanem idegen nyelven is.

- Dániel, ön énekelte már Ottót, s ha igen, melyik változatban?

Pataki Potyók Dániel: Igen, szerencsés helyzetben vagyok, eddig harmincszor énekeltem Ottót az ősváltozatban, a Debreceni Csokonai Színházban.

Marton Éva: Az egyik előadáson magam is jelen voltam.

- Mennyiben különbözik a debreceni és a budapesti rendezői szerepértelmezés Ottó karakterében?

Pataki Potyók Dániel: Nem éreztem nagy eltérést, talán csak annyit, hogy Debrecenben Ottót sikamlósabbnak, gyávábbnak jeleníttette meg a rendező, Vidnyánszky Attila Gertrúddal szemben, míg itt, az Operaházban Káel Csaba rendező szerint a meráni hercegnek jobb a kapcsolata a nővérével, nem retteg tőle. Ottó Debrecenben a dühét állandóan Biberachon töltötte ki, itt viszont cinkosai egymásnak. Persze azért a zenei vonalon van némi eltérés a két előadás között, vannak olyan részek, amelyek Budapesten kimaradnak, de Debrecenben elhangzottak, és ez persze fordítva is igaz. Novemberben Debrecenben is éneklem megint a szerepet, akkor az esetleges "keveredésre" már nagyon oda kell figyelni.

- Marton Éva énekelte Gertrúdot a Bánk bán 2002-ben bemutatott filmváltozatában, melynek rendezője szintén Káel Csaba volt. Most milyen az együttműködésük?

Marton Éva: Erre Dani tudna válaszolni. Látta, amikor egymás nyakába borultunk... Csaba nem kíván semmi rendkívülit a közreműködőktől, csak azt, szólaltassuk meg úgy a művet, ahogy azt annak idején megírták. Nincsenek "kicsavart" ötletei, hűen követi a librettót és a zenét. Az új rendezői generáció számos, nehezen kivitelezhető, nem a hagyományos operajátszás szerinti elképzelésekkel törekszik az önmegvalósításra, de a művész, még ha számára olykor elfogadhatatlanok az utasítások, a szerződésében foglaltak szerint köteles az instrukcióit betartani, követni. Fontosnak tartom, hogy a mai közönség is megismerje, hogy a szerző és a librettista mit akart a művel a közönségnek megmutatni, hogy melyik korban játszódik a történet, s hogy akkor is ugyanolyan jelentősége volt az emberi kapcsolatoknak, mint napjainkban. Nincs ellenemre a rendezői „kicsavarás" egy bizonyos határig, de nagy drámáinkat, Az ember tragédiáját, a Csongor és Tündét, a Bánk bánt először „eredetiben" kellene mindenkinek megismernie, ahogy a más történelmi operákat is, aztán lehet gondolkodni esetleg a más korba, más stílusba való „átültetésen" is.

Pataki Potyók Dániel: A zenére asszociálnék én is. Ahhoz, hogy az ember hitelesen elő tudjon adni egy áriát, először egy konkrét ritmust, dallamot kell megtanulni, először pontosan tudni kell, miről van éppen szó, s csak utána jöhet a „varázslat".

Marton Éva: A Zeneakadémián még ma is dolgozik egy korrepetitor, nagyszerű zongorista, aki Mozartot úgy akarta az egyik növendékemnek betanítani, ahogy Harnoncourt mester értelmezi az adott művet. Meggyőződésem, hogy először a tradíciót kell elsajátítani, az alapokat megtanítani. Nem vagyok vaskalapos, tradicionális énekesnek érzem magam, de tudok változni, tudok átalakulni, természetesen kérésre, és akkor kiszolgálom a karmestert és a rendezőt.

Pataki Potyók Dániel: Azt hiszem, ez nekem lesz nagyon nehéz, de nemes feladat.

Marton Éva: Ugyan, Dani, mindkettőnknek jó lesz!

Pataki Potyók Dániel: Főleg a Bánk bánban, főleg a Magyar Állami Operaházban, de legfőbbképpen tanárnőmmel, Marton Évával egy színpadon, ez nagy megtiszteltetés.

Marton Éva: Volt már ilyen a világban. Monserrat Caballéra és José Carrerasra gondolok például...

- Milyennek látta Dánielt, amikor megismerte?

Marton Éva: Dani, emlékszik, hogy a felvételin együtt énekeltünk? Mindenki megrökönyödött a Zeneakadémia nagyteremében. Fent állt egyedül a színpadon, én meg hangosan felszóltam neki, hogy nyissa ki jobban a száját... És milyen szép hangon szólalt meg.

Pataki Potyók Dániel: Valóban, felejthetetlen volt. Édesanyám ott ült a nagyterem utolsó sorában, ugyanis nyilvános volt a felvételi. Alfred áriáját énekeltem a Traviata második felvonásából, utána a tanárnő odajött hozzám és azt mondta, na, fiatalember, ezt elénekli most még egyszer, de fele tempóban és a saját hangján. Elénekeltem, egyes részeknél ő is bekapcsolódott, és már maga a felvételi felért egy negyed énekórával.

Marton Éva: Azt figyeltem, képes-e az elképzeléseimet megvalósítani.

Pataki Potyók Dániel: Volt azóta hasonló eset a felvételin?

Marton Éva: Nem, maga volt az egyedüli...

Pataki Potyók Dániel: Életem nagy szerencséje, hogy a tanárnő pont akkor került a Zeneakadémia tanszékvezetői posztjára, és én voltam az első növendéke. Úgy érzem, szakmailag, emberileg, minden, ami ehhez a pályához kell, azt tőle tanultam.

Marton Éva: Nagyon érdekes, az ember mindig megtalálja azt a valakit, aki fontos számára. Nekem ott volt például Cesare Siepi, Tito Gobbi, Renato Bruson, Nicolai Gedda. Hatalmas hangok voltak, és úgy vettek a védőszárnyaik alá, épp általuk tapasztaltam meg, hogy az igazi nagy művészek nem gáncsoskodnak, hanem segítik a másikat. Amikor ezt átéltem, megfogadtam, ha hasonló helyzetbe kerülök, ugyanazt fogom továbbadni, és ezért is jöttem haza, Magyarországra.

Pataki Potyók Dániel: Nekem öt év alatt nem volt egyetlen olyan énekórám sem, ahol ne kaptunk volna olyan impulzust, emocionális töltetett, ami fejlődésünket segítette.

- A közös munka pedig beérett, immáron kollégák lettek, és szeptember 4-én együtt lépnek színpadra a Bánk bán ősváltozatának premierjén.

Marton Éva: Nagyon boldog vagyok, hogy ezt a napot megélhettem.