- Már nem első éve csináljátok az Operakalauz programot, amelyen nemcsak elhangzik az aktuálisan kiszemelt opera, hanem a jelenlévők megismerhetik a mű keletkezési hátterét, szüzséjét, stb. Hogyan egyeztethető az opera műfaja a leginkább az úgynevezett könnyedebb zenéket hallgató fiatalok fesztiváljával?

- Dinyés Dániel: Először Mozarttól a három da Ponte-operát, másodszor három Verdi operát mutattunk be, idén pedig Offenbach Hoffmann meséi három felvonásába próbálok betekintést nyújtani. Előadásaink alkalmával nem a keletkezési háttéren van a hangsúly. Az ötlet egyetlen vezérgondolat köré épült annak idején: nem fogom tudni semelyik opera „lényegét" megismertetni, elmondani két órában, ez vállalhatatlan feladat. Ezért minden alkalommal maximum három jelenettel foglalkozunk egy operából, azokkal viszont alaposan. Természetesen már a három jelenet is óriási mennyiség, ha az ember igazán kézen akarja fogni a közönségét és végigvezetni az adott zseni gondolatainak gazdagságán. Aki volt már ilyen előadáson, az tudja, hogy mindig időzavarral küzdök, amit próbálok veszettül gyors tempójú beszéddel kompenzálni, hogy minél több mindent meg tudjak osztani a jelenlévőkkel, minél több hangban gyökerező zsenialitást tudjak aha!- élménnyé formálni.

- Kolonits Klára: A közönség és az opera különbözősége úgy egyeztethető, hogy Dani előadásaiban a fókusz nem a lexikális tudáson van, hanem a közönségen, ami azt jelenti, hogy kulcsokat kapnak a befogadáshoz. Ezáltal saját maguk fedezik fel például egy nápolyi szext dramaturgiai hatását, anélkül, hogy tudnák, mi is az pontosan. Ha az ember nem az elnevezésekkel terheli a közönséget, hanem a miértekkel, akkor nincs zenész-nem zenész közti különbség, hanem csak érzékelésből adódó megértés van, függetlenül előéletektől és -ítéletektől.

- Milyen szempontokat vesztek figyelembe a műsor felépítésében, hogyan választjátok ki az adott operát?

 - DD: Az operák kiválasztásában hagyományosan önző és részrehajló vagyok: az az opera lesz műsoron, amelyiket bármikor, bármilyen körülmények közt rajongásig szeretek és tisztelek. Feltétel még, hogy legalább egyszer már betanítottam valamikor az énekeseknek. A műsor felépítéséről az előadás előtt összesen annyit tudok, hogy melyik három jelenet van az énekesek és az én tarsolyomban. Minden egyéb ott alakul, mert az előadás origója - ahogy Klári mondja - a közönség. Semmi mást nem figyelek, csak azt, hogy az aznapi közönség mire reagál, mivel lehet őket megfogni, hogy lehet legjobban elérni a fülükön keresztül az agyukon át a szívükig. Van olyan hallgató, akinél az emóció teszi lehetővé a nyitott befogadást, van, akinél a humor, és van, akit aznap rettentő komolyan kell venni, de még sorolhatnám. Természetesen ilyen bekötött szemmel mélyvízbe ugrásnál alap, hogy a műveket, amiket elemzek, oda-vissza ismerjem, így tudom csak mindig azt a nyulat előrántani a kalapból, ami aznapra kell.

- Hogy esett idén a választás az operettszerző Offenbach egyetlen operájára, a Hoffmann meséire?

- KK: Nekem az egész énekesi pályám egyik legnagyobb élménye volt, hogy ezen opera hármas női főszerepét elénekelhettem többször is, idehaza és külföldön egyaránt. Ez az opera különösen alkalmas sokszínűsége okán arra, hogy az opera műfajának a legváltozatosabb színeit a legjobb oldaláról meg lehessen mutatni. 

- DD: Offenbach számomra mindig is a legnagyobb zsenik között volt és lesz. Operettjei is azokról a feltartóztathatatlan zenei ötletekről, pompás dramaturgiáról és manapság már elképzelhetetlen szakmai tudásról tesznek tanúbizonyságot, amelyek mindig kedvessé és érdekessé tesznek előttem valakit. Természetesen sokat alkotó embernél elkerülhetetlen a színvonal imitt-amotti megbillenése, de ahogy a szintén sokat író Esterházy mondja: "bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá". Nekem ide tartozik Offenbach, pláne az utolsó műve, a Hoffmann meséi.

- Hogyan zajlik egy Operakalauz előadás? Mivel lehet megfogni a hallgatóságot?

- KK: Humorral és spontaneitással. És mivel a közönség egymaga sokoldalú, nekünk is ugyanúgy sokoldalúan kell tudnunk azt, amit csinálunk.

- Ezek szerint fontos beszélni is a zenéről...

- KK: Fontos, mert egy ún. átlagos hallgató a zene hangzó tengerében nem tudja a leglényegesebb és esetleg nem annyira elsődleges dolgokat megkülönböztetni, így a zenei szövet áthatolhatatlan akadályként tornyosul előtte. Ha a beszéd és sok zenei példa mutatása révén megtanulja, hogy hogyan épülnek egymásra a zene elemei, akkor a füle az értelmét is vezetni tudja. Ezáltal a zene felfogott, befogadott lesz.

- Milyen a közönség összetétele?

- DD: Teljesen vegyes. Persze, mint minden hódító, én is legjobban a szűz területeknek örülök, mindig hatalmas és sokat adó élmény, ha új ember kerül a zenei közönség térképére. Ahogy annak idején Haydn mondta: „ha zenémmel egy ember könnyét is sikerült letörölnöm, már volt értelme az zenémnek".

- Szoktatok találkozni olyan fiatalokkal budapesti klasszikus hangversenyen vagy operaelőadáson, akik az Ördögkatlan Fesztiválon általatok szerettek bele a műfajba?

- KK: Igen, többel is. Szerencsére ez már az internet és a facebook korában könnyedén visszajelezhető.

- DD: Engem már tolt le egy fiatal házaspár a Müpa nagytermében egy Eötvös-opera bemutatója előtt tíz másodperccel, hogy az Ördögkatlan operabeavatója óta járnak koncertekre, operába, de a pesti operabeavatóimra nem tudtak jegyet szerezni és legyek szíves tenni valamit. Megígértem persze mindent, csak hogy leüljenek végre és kezdődhessen a koncert.